Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-07 / 49. szám

Isten, aki szolgál, Reá jutalom vár Övé lesz a pálya lomb. — De nyomja bűn vállunk S ha magunkba szállunk, A földre ver le a gond. Én is hozzád megyek, Magasztalom neved, Elismerem bűnöm 1 Bocsásd meg óh Uram Világosítsd utam, A büntetést tűröm ! Ne légyen bűn rajtam, S a mít beszél ajkam, Szerinted is jó legyen ! Te vagy erős váram. —- Bocsánatod várom, Szabaditó Istenem 1 XXIII. Saját dallam. Isten nekem hű pásztorom, vezérem, Miért az én szívem eped, elérem. Kies mezőn, szép völgyeken kisér el, Lecsillapít a hűs forrás vizével. Követve Őt a jó, igaz ösvényen — Nyugalmat ad hatalma szent nevében 1 Ha utam száz halál közé vinne is —Nem félhetek! tudom: jelen vagy Te is! Pásztor-botod megnyugtat és vigasztal, Szavadra ím terítve áll az asztal. Kezembe adsz itallal telt poharat, — így ellenim bántalma is-elmarad! Sőt a Te szent, égi karod átölel Mindenkoron, míg a halál nem jön el. Ha utamat törvény szerint futottam : Pihenhetek, maghalhatok nyugodtan. Mert fölviszel hatalmad szent karjain, Oda, ahol nem múlnak el napjaim ! XXX. Saját dallam. Uram ! neved magasztalom, Mert meg nem ölt a bántalom. Kínok között én Istenem Gyógybalzsamot adtál nekem. Míg annyian a sírba szálltak : Kikelve én buzgón imádlak ! Szentek, hívek míg tárt e lét, Dicsérjétek az LT

r nevét. Haragja csak egy pillanat, Kegyelme szent, áll és marad. Ha este még csak a bút látom : Reggel derűi öröm-világom ! Jósága míg mindent adott. Mondtam, hogy meg nem ingadok! De óh mihelyt sújtott a kéz, Ingadozott a szív, az ész. Mégis Uram, megtértem újra, Kiáltva ezt eléd borúivá: Éltemnek így mihaszna van, Ha már sírom megásva van ?! Dicsérhet-e Téged a por Igazságban, ki fent lakol?! — Ne sújts tovább, — fiad így elvesz, Segits Uram, te légy kegyelmes! MeghalIgatád siralmimat, Öröm napom reám virradt! Lehánytad ím a gyász ruhám. Derült az ég ború után. Zengjen tehát a hála ének : En Istenem, Uram dicsérlek ! LXVI. Saját dalián Örvendj egész világ az Úrnak, Énekben áldd dicső nevét! Szent dolgai meg nem avulnak, Csodálatos kegyelme véd. Minden lakó nevét imádja! Zengjen tehát fel énekünk! Tekintsetek e szép világra : Milyen kegyes jó Istenünk! Elődeink zúgó viharban Tűzön, vizén futattak át. Ki nem hagyá el annyi bajban, Megismerék a jó Atyát. Gondot visel egész világra, A pártütő a porba hull. Föl nemzetek: Mindenki áldja; Kegyelmesen megóv az Úr ! Pedig ránk csapást bocsátott : A földre vert a néma kín. Vér öntözé e szép országot, Más nép örült határain. Lángolt a tűz, zúgott az árvíz; — De nem hagyott el e remény : Tűzön, vizén kegyelme átvisz ; — S a nép örül kies helyén ! Azért megyek szent templomodba, Hová igen kívánkozom. Számítva kész bocsánatodra, Mind, a mi szent megáldozom. Oh jöjjetek Isten nevében ! Az égre fel küldtem imát. Meghallgatott; bizony dicsérem, — Dicsérje is egész világ! XC LXXV1II Zsolt, nót. Bíztunk Uram mindenkoron te benned ! Hajlék valál mikor nem volt teremtve Se ég, se föld, hatalmadat jelentve. Vall a mi szánk erős, örök Istennek! Mert semmivé tehetsz te bármikor. Ezt mondva, hogy : legyen porrá, mi por! Neked Uram évezred is csak annyi, Mint a tegnap, vagy éjnegyed virasztás, Vagy egy rövid, hamar tűnő sóhajtás; Életidőnk nálad csupán arasznyi! Mint a fűé, a mely korán virul, De változik, ha jő az est, —• kimúl!