Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-30 / 48. szám

rendelet törvényes és jogos alapon nyugszik. A bizonyíték abban rejlik, hogy ha törvénytelennek ismerték volna fel az én rendeletemet, kérvénynyel és panaszszal a rendelet ellen fordultak volna, igy azonban a rendelet törvényben gyökerezvén, természetesen a törvény ellen intézik a kérvényeket. A másik pedig t. ház az: mindenkinek ez országban joga van kérvénynyel fordulni a törvényhozáshoz az iránt is, hogy a meglevő törvény módosittassék ; de másrészt mindaddig, míg a törvényhozás a kérelemnek helyt nem ad, a fennálló törvény kell, hogy respectáltassék. E szempont is t. ház ! az én rendeletem mellett szól. Már most t. ház, e kis kitérés után, áttérek magára a február 26-iki rendeletre. A február 26-iki rendelet szerintem épen azok folytán, mik itt már felhozattak, logikus és természetes folyománya az 1868: XLIII. t. cz. 12. §-ának. A törvény imperative rendelkezik a vegyes házasságokból született gyermekek vallása felett, másrészt pedig az anyakönyv törvényeink értelmében közokirat jellegével bir, melynek vezetése nem szabad, hogy törvényeink rendelkezésével ellenkezzék. Ennek folytán okvetlenül intézkedni kellett, hogy az anyakönyvek vezetése a törvényekkel összhangzásba hozassák. És szükséges, kikerülhetlen volt ezen intézkedés t. ház, mert nem joga, de kötelessége volt a miniszternek a törvények végrehajtása felett őrködni, a törvények végrehajtását biztosítani és kettős kötelessége akkor, mikor a törvényeknek végre nem hajtása sok mindenféle panaszt, összeütközést, kellemetlenséget, zavart támaszt. De, t. ház, jogszerű és törvényes alapon nyugvó is a febr. 26-iki rendelet. Eltekintve attól, hogy számos királyi resolutio, helytartó tanácsi és miniszteri rendelet foglalkozott már a múltban az anyakönyvek vezetésével — a mi már magában is bizonyítéka annak, hogy kormányhatóság joga és kötelessége az anyakönyvek vezetésébe befolyni — a főkérdés mégis az marad, vájjon a rendeletben megállapított kihágás az 1879: XI. t. cz. 1. §-a értelmében ténylegesen statuálható volt-e. Hát t. ház, nézzük csak ezt az idézett törvényczikket. «Ugy a miniszteri rendelet, mint a szabályrendeletek, csupán valamely rendőri tilalomnak, vagy rendelkezésnek megszegését minősítheti kihágásnak.)) Feltételezhető-e t. ház, hogy az 1879-iki törvényhozás nem tudta volna, hogy a közbiztonság rendőri ügyköre, az élet és vagyonbiztonsági rendőri ügykör csak alkatrésze az általános rendőri ügykörnek? Es ha tudta — a mint kétségkívül tudta — és csak a legszűkebb értelemben vett specziális ügykörre kívánta volna szorítani a kormánynak ezen statutarius jogát, akkor ezt a törvénybe be is vette volna. De a törvényhozás nem azt tette be a törvénybe, hogy ((közbiztonsági rendőri ügykörre)), hanem azt mondta, hogy «rendőri ügykörre» tehát az általános rendőri ügykört értette. De van még egy másik bizonyíték a törvényben. Ha az 1879. XI. t. cz. tisztán policialis intézkedést értett volna, nem a kormányt hatalmazta volna fel kihágás statuálására, hanem a belügyminisztert, mint a kinek ügykörébe tartoznak a policziális ügyek. Minden ressortnak vannak oly ügyei, melyekben külön kihágásokat statuálni lehet is, kell is. De tovább menve t. ház az 1879 óta fennálló gyakorlat, a törvénynek értelmezése és alkalmazása is e felfogás mellett szól, mert 1879 óla igen sok esetben statuáltattak a különféle miniszterek által uj kihágások és ha törvénytelen a f. é. február 26-án kiadott rendelet azon az alapon, a melyet a t. képviselő ur jelzett, akkor törvénytelen minden, a mi ez alapon a múltban történt. Számos példát hozhatnék fel, de szorítkozom egy kiválóan frappans példára. Az izraeliták anyakönyvvezetése ügyében 1885-ben kibocsáttatott egy szabályrendelet, melyben szintén több ily kihágás van statuálva és a mely azóta teljes érvényben fennál és senki által törvénytelennek nem állíttatott. Van továbbá még egy kritériuma a rendőri hihágásnak és ez az, hogy praeventiv irányú kell, hogy legyen, hogy egy jogsérelmet lehetőleg kizárjon, lehetetlenné tegyen, megelőzzön. Nézzük ezen szempotból az általam tett rendelkezést. Az anyakönyveknek a törvény értelmében való vezetése által nem előztetnek-e meg azon jogsérelmek, melyek az anyakönyvek rendetlen vezetéséből származnak ? Azt hiszem, igen és igy e szempontból is megvan | a rendeletben, a mi a rendőri kihágásokban, kell hogy meg legyen. Az a kérdés továbbá, hogy az általam kibocsátott rendelet nem ütközik-e más törvényes intézkedésbe, mert az is benne van az 1879. XL. t. cz.-ben, hogy az illető miniszteri rendeletnek nem szabad a törvényes intézkedéssel összeütközni. Elhiheti nekem a t. képviselő ur, hogy szorgosan és lelkiismeretesen néztem át mindazon közléseket, a melyek az én rendeletemmel foglalkoztak és kivált azokat, a melyek e rendeletet a törvényesség szempontjából megtámadták és mindössze három törvényt találtam idézve, a mely ellen a rendelet állítólag vét. Nézzük e törvényeket. Áz első az 1879. XL. t. cz. 53. §-a. E szakasz következőleg szól: «A ki életkorának 18-ik évét még be nem töltött kiskorú egyént az 1868. LIII. t. cz. rendelkezése ellenére más vallásfelekezetbe felvesz, két hónapig terjedhető elzárással és 300 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.)) Ezen szakasz tehát a vallásba való felvételről szól. Van-e rendeletemben vallásba való felvételről szó ? Én az anyakönyvek vezetését rendezem, semmi egyebet és hogyha bizonyos tekintetben correlativ a két fogalom, még akkor sem ütközik rendelkezésem a törvény idezett szakaszába, mert az a már elkövetett cselekményt, a felvételt bünteti, mig én — a mint azelőtt volt szerencsém kifejteni — azt megelőzöm. Egyébiránt, pro superabundanti, a rendeletemben még az is foglaltatik, hogy az általam elrendelt eljárás csak akkor alkalmazandó, a mikor súlyosabb beszámítás alá eső más cselekmény nem fordul elő, a mely azután természetesen a büntető törvénykönyv illető szakasza álá esik. Hivatkozást hallottam továbbá, még pedig k a p c s o— latosan, az 1878. V. t. cz. 397. §-ára és az 1827. XXIII. t. cz.-re. Nézzük csak meg, hogy mit tartalmaznak e törvényczikkek. Az 1878. Y. t. cz. 379. §-a igy szól : «Az anyakönyvek és azokból kiadott hiteles kivonatok és bizonyítványok, közokiratot képeznek és az ezek vezetésére, valamint azokból hiteles kivonatok és bizonyitványok vagy okiratok kiadására jogosított személyek ezen cselekményekre vonatkozólag közhivatalnokoknak tekintendők.)) Továbbá az 1827. XXIII. t. cz., mint mindenki tudja, mert a régi törvényeket jobban ismerjük, mint az ujakat, először azt rendeli, hogy egy másodpéldány készítendő s hogy az a törvényhatóságnak beszolgáltatandó ; továbbá, hogy ezen másodpéldányból kivona-