Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-16 / 46. szám

Ott a IX. Az ily textusok, mint Jel: III : 11. minden további kutatgatás nélkül egyenesen megadják az anyagot. De szerző jónak látta nem a közvetlenül kínálkozó eszmékről, hanem valami egyébbről beszélni s aztán adott ilyen felosztást: «Az igaz keresztyén életnek van jutalma, jutalma a menny boldogsága; de előbb lássuk: mi az igaz keresztyén élet, ki az igaz keresztvén ?» Alig tudja formába önteni mondandóját. A II. részben kezdi érezni, hogy tulajdoDképen miről kell beszélni és e rész első kikezdésében az a textus magyarázat egészen helyes.Látja, hogy a «menny boldogságáról)) nem tudna egy egész részen át beszélni, hát nem is erről tárgyal, hanem arról, hogy a ki megtartja azt, a mi nála vagyon: a Krisztus tudományát, az koronáját megleli a családi, a társadalmi és az egyházi életben. íme a gondolatoknak mennyi tétovázásán át tudott csak a helyes mederbe jutni és tudta azokat a sekély folyó-ágyban lecsörgedeztetni. Azután ott a XI. beszéd. A Gal. V : 13 —14 felett arról kellett volna szólania, hogy szabadságra hivattunk, de e szabadsággal vissza élni nem szabad, hanem szeretetből kell egymásnak szolgálnunk. Az alkalomhoz (ref. ünnep) igen jól választott alapige; de aztán az a nagy baj, hogy nem a textusról és nem is adott felosztásáról beszél. Nem elég fegyelmezett az alkotásnál. A protestantismus főbb jellemvonásairól igér prédikációt (93. 1.) s azt mondja, hogy e jellemvonások : r-ször függetlenség a hitben és 2-szor egység a szeretetben. Ez még megfelel részben textusának is és így nem kifogásolnánk ; de e helyett Jézus függetlenségéről és Pál bátorságáról, tanai emelkedettségéről beszél, melyek igaz, hogy alapját képezik a protestantismusnak; de nem a protestantismus főbb jellemvonásai. Csak az I. rész végén és a II. elején tér némileg Ígéretére (97. 1.). Egyébként tárgyalása igen meleg hangú és igen jól alkalmazza fejtegetéseit a 99. lapon. Es végül ott van a XIII. számú prédikáció. Textusa Gal: Y : 24—25. Ebben egy árva szó sincs jutalomról, tehát nem szabad egy egész rész tárgyalásának a felett folyni, a mi nincs az alapigében (109. L). Textusához való hűtlensége miatt ment bele merő általánosságokba s különösen a II. rész teljes össze-visszaság. A mi a többi beszédeket illeti, kétségtelenül a legtartalmasabbak a Schwarz Károly után átdolgozottak (XIV—XVII. sz. beszédek) ; de ezek között is a legkiemelkedőbb a XV. számú. Egy felséges jellemkép Jézusról. Minden vonása mester kezére vall. Tele eszmékkel, mély gondolatokkal. Mily szép pl. az a párhuzamos fejtegetés benne, hogy «minden nemes küzdelem ima és minden igaz ima kiizdelem» (122—123. 1.) Az átdolgozás is egészen jó. Legkevésbé sikerült a XVII., mely bizonyos töredékesség benyomását teszi; talán több részletet kihagyott beiőle a fordító ? A szerző eredeti beszédei között pedig határozottan a VI., a XVIIL, és a XXL a legszebbek. A Vl.-ban, ha főtétele az, a mi beszéd czíme (Mit tanulhatunk Jézus halálra itéltetésének történetéből), akkor a felosztás kifogástalan; de nem az, ha főtételül ezt kívánná tekintetni: «Itt tanuljuk meg, hogy az igazság, bár pillanatra elnyomható a gonoszság és ármány által, de a gonosz diadala nem lehet tartósa (49. 1). Egyébbként emelkedett, magas színvonalon álló beszéd. Erőteljes jellemzések és meleg érzések. A stylus és a felfogás egyaránt nemes. Az evangélium ereje lüktet benne. Kiváló szép részlete pl. a mint az 57. lapon mondja : «Ime az a nádszál, melyet Jézus kezébe adtak a gonosztevők, az egész világot igazgató királyi pálczává változék ; a gyalázatot hozó keresztfa egy mennyei hatalomnak czímjévé lőn» stb. A XVIII.-nak különösen bevezetése sikerült. Igen eleven szemléltető kép és jellemzés. Mintha csakugyan sokat tanult volna Sclnvartztól, a kinek beszédére e most nevezett prédikáció a gyűjteményben következik, így kell prédikálni! így kell az evangeliumi jeleneteket megeleveníteni 1 így van közvetlen építő hatásuk 1 Semmit nem kell hozzájuk adni; csak ki kell fejteni. Csak egy megjegyzésem van. Kicsinység; de bizonyos fokig kizökkenti a hallgatót e felkel'ett magas hangulatból az az átmenet, midőn azt mondja : «és most tegyünk egy nagy ugrás t» stb (142. 1.). Más, sokkal jobbal lehetett volna ezt helyettesíteni. A XXI.-ben pedig nagyon kellemesen hat az olvasóra és hatott bizonyára a hallgatókra is az a nemes életfelfogás, mely az egészben érvényesül. Oly helyesen és életkedvvel, szeretettel mutat rá az életnek apró jelenségeire, örömeire, mindennapi, kicsiny szükségeire és oly igazán figyelmeztet, hogy ezekben kell megtalálni az embernek az élet báját és a megelégedést. (161. 1.) Nem kell mindég a legnagyobb kérdésekkel és a legnagyobb dolgokkal foglalkozni. Perezekből és kicsiny dolgokból áll az élet. Jó ezekre minél többször ráutalni hallgatóinkat. Egy oly kerek, egységes dolgozat az egész beszéd, hogy e tekintetben felette áll mindeniknek. Elvezettel és épüléssel olvastuk. Már bevezetése is igen szép s különösen jó az átmenet benne az I. részről a Il.-ikra. A jobb alkotású beszédek közé tartozik a X., melyben igen sikerült a pünkösti történet magyarázatánál textusának (Róm: XII. 11) a Szentlélek kitöltetésére való alkalmazása (83. 1.). Sok lelkesedéssel van irva. Jó homilia a XII., bár stylusa több helyütt igen laza. Tökéletesen idegen mondatfűzés pl.: «de ma még csak tervezve van egytől vagy mástól» stb. (104. 1.) A Il.-nak főtétele egészen, textusszerű. Tárgyalása egyszerű, természetes. Szépek a bevezetésben festésűi használt ellentétek. A III.-ban jól vezet rá főtételére és jó a felosztás; de a ((rendeltetésnek)) itt nincs helye, a minthogy a tárgyalásban nem is szól róla. Az I. részben mélyebb lélektani alapokon kellett volna feltüntetnie a test és lélek harczát s rá kellett volna mutatnia, hogy a Krisztusban miként nyerjük meg e harczban a békességet, mert erről szól textusa Ján : XVI. 33 is. A II. rész igen helyes fejtegetés és jó a befejezés. A IV.-nek bevezetése van sok melegséggel irva. Az egész különben erősen realisztikus festés, melyhez rikító, de nem finom színeket használ. Bír ugyan az igazságnak is egy részével; de épitő elemmel kevéssel. Felosztásának roppant általánossága az oka, hogy aztán általánosságokban vész el a tartalom. Az meg már határozottan elitélendő frivolitás, mikor templomi szószékből a fiatal asszonyokról így nyilatkozik : amint kinek semmi sem jó, senki sem elég okos és kedves, csupán a férj, ha őt udvarlóinak engedi át» (32. 1.). Hát szabad-e ilyet mondanunk kathedrán?! Az V. bevezetése igen jó, mert teljesen igaz. A befejezés közvetlen. Az egész minden magasabb irodalmi igény nélkül igen tisztességes beszéd. A VIII. mint húsvéti homilia egészen tárgya körében marad és azt világosan fejtegeti. A tárgyalás folyamán lassanként maga is felmelegszik és így melegít is. Kivált a vége felé már bizonyos emelkedett hangulatba megy át. A XIX. helyes, de száraz elmélkedés a nevelésről, inkább csak illusztrálása textusának, mint sem annak fejtegetése; mig a XX.