Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-09 / 45. szám

melynek célja a két ország közötti históriai ellenté­teknek elsimítása a nép őstörténetének harmonikus fel­dolgozásában. A júdeai királyság, mint tudjuk, túlélte Izrael or­szágát, s bár élete ezentúl csak tengődés vala, még több mintegy évszázadig fenntartotta magát. Ezen idő­ben semmi különös ok nem forgott fenn arra nézve, hogy a mondakörök által képviselt külön érdekeket ápolják, sőt inkább azt követelte az ország szorult helyzete, hogy az ellentéteket lehetőleg kiegyenlítsék és az őstörténetnek feldolgozása által is elősegítsék a . O népnek vallási és politikai egyesülését. Csakugyan, az ezen időben élt prófétánál, különösen Jeremiás prófé­tánál találkozunk először a három pátriárka egy­séges, összefüggő történetének félreismerhetetlen nyo­maival. Jeremiás, a zsidó nép utolsó nagy prófétája a fogság előtt, a ki látta népének nyomorúságán, a kikerülhetetlen veszedelemmel szemben minden remény­ségét abba helyezi, hogy «meg fog térni a nép, Jáh­véhoz fog térni» s így az ős időknek szép napjai ismét felujulnak. Szerinte már nem Juda maga, hanem Izrael és Efraim is felvétetik amaz uj theokráciába, melyet Jáhvé a megtért népből újra létesíteni fog. Lelki szemei előtt feltárul ez a szebb jövő, látja visszatérni a száműzötteket : «Ime vissza hozom őket északnak földéből ; siralommal jőnek és kegyelemmel hozom vissza őket; a vizeknek folyása mellett egyenes uton hordozom őket, hol el nem esnek, mert Izraelnek atyja vagyok és Efraim első szülöttem. ... Azért vigadoz a leány, az ifjú és öreg egyiránt a körtáncban, mert síral­mukat örömre fordítom és megvigasztalom Őket bánat­jukban. ... Szó hallatszott a magas hegyen, sírás és keserves jajgatás ; Rákhel siratván fiait, nem akara meg­vigasztalódni az ő fiai miatt, mert nincsenek. De Jáhvé elveszi az anyának panaszát és így vigasztalja őt: tartsd vissza hangodat a sírástól és szemeidet a köny­hullatástól, mert meghallottam Efraimnak sírását. Avagy nem kedves fiam-e nekem Efraim? (Jer. 31. fej.)». Je­remiás e nyilatkozatában már semmi nyoma sincs azon elkeseredett harcoknak, melyek a két ország sirját megásták. Az ő lelkében már nem él az Efraim elleni gyűlöletnek egyetlen vonása sem. Ezért esküszik a pró­féta Jáhvé névében «a napnak és éjszakának, a földnek és égnek örökké tartó szövetségére)), hogy az Isten Jákóbnak és Dávidnak magvát nem veti meg, s belőlük fog előállani az urakodó Ábrahám, Izsák és Jákob visszatérő gyermekei számára (33, 25. 26.). íme Jere­miás, a haldokló Júdeának utolsó prófétája az első, ki a három pátriárkát ilyen összefüggésben és sorrendben felsorolja. A zsidó nép őstörténeténetének a fennebbiekben ismertetett vonásaiból látni leher, hogy a pátriárkák családi életének idylli képei letűnt nemzedékeknek elke­seredett harczait, a két királyság között létezett mély­reható vallási és politikai ellentéteknek küzdelmeit illusz­trálják. De miként a harcmezőn, a véres küzdelem után minden elcsendesedik, s a vértől áztatott mező újra kizöldül : úgy a népek életében előfordult küzdel­mek és ellentétek emléke is lassanként elmosódik, s a költészet eszményítő geniusa eltakarja a későbbi nem­zedék szemei elől a múltnak disharmonikus képeit. Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. Élővizek. Egyházi beszédek és agendafélék. Irta yaticsó Lajos mat os-újvári ev. ref. lelkész. Első kötet. Kolozs­vár 1890. Szerző tulajdona i8j l. 8( \ Ára 1 frt. *) aFclette nehéz az Isten-igéjét prédikálni)) — mondá Luther, mikor barátai biztatták, hogy lépjen fel a wittenbergi vártemplomban. Nem az a közönséges félelem szállotta meg, mely többé-kevésbé meg szokta lepni a kathedrára lépőket; az a bizonyos izgatottság, melyet érezni szokott kisebb-nagyobb mértékben még a leggyakorlottabb szónok is. Nem ! ő nem erre vonat­kozólag mondotta, hogy «felette nehéz az Isten-igéjét prédikálni)) ; hanem annak az óriási nehézségnek és I felelősségnek érzete támadt fel lelkében, a melyet : csak a legnagyobb és a leglelkiismeretesebb prédikáto­j rok éreznek, a kik tudják, hogy minő felséges jog gya­korlása bizatott reájuk az evangélium hirdethetésével; de egyszersmind, hogy minő nehéz gyarló emberi elmé­vel felkutatni az isten-igéjének mélységeit és mily rend­kívüli felelősséggel jár ez igét magyarázni, hogy abból se el ne vegyünk, se hozzá semmit ne tegyünk és mégis azt meg mind kimerítsük belőle, a mi gazdagság csak benne van és a mi a lelkek építésére, üdvössé­gére való. Bizony felettébb nehéz az Isten-igéjét prédikálni! És mégis sajátságos, hogy a legtöbben milyen könnyűvé teszik ezt a maguk számára és sokan a Luther régi mondását azzal az újabb formulázással tartják igaz­nak, hogy ((felettébb nehéz minden vasárnapra tisztessé­ges, kész prédikációt találni!» S a mennyire igaza volt a nagy reformátornak, annyira igaza van ezeknek a kis epigonoknak is és mindkettőjüknek igazságát bizonyítják legnagyobb rész­ben azok a predikációs könyvek, melyek egyházi iro­dalmunknak jóformán egyedüli termelései a könyvpiacon és a melyek mind azzal a követeléssel lépnek fel, hogy ((közrebocsátásuk használ a paptársaknak és az ügynek, melyet szolgálni hivatválo). Kétségtelen, hogy közre­bocsátásuk használ is valamit ; csakhogy e haszon egy­némeiyiknél positiv ; a többségnél pedig csak negativ ; a mennyiben egy csomó ilyen predikációs könyv csak azt mutatja meg, hogy milyen beszédeket nem keli irni és elmondani. Egy-két jó ötlet egy kis hangzatos stylus bő levében feltálalva és megspékelve egy pár bibliai locussal: még nem ad építő prédikációt. Néhány gondolat kiragadva a modern világnézetből, újabb böl­csészeti, természet- és társadalom tudományi körből még nem kölcsönöz mélységet a kathedrai fejtegetések­nek és néhány nagy frázis, néhány kegyes óhajtás, in­kább sóhajtozás még nem apologiája a mi hitünknek és egyáltalában nem olvan erős kötél, a melylyel fogva lehet vinni a szíveket a Krisztusnak. Mikor Péter és társai egész éjszakán át hiában húzogatták volna a hálót, hajnal felé az Ur azt az uta­sítást adja nekik : «Vigyed a mélyre és bocsássátok le a ti hálóitokat halfogásra!)) «És mikor azt mivelték volna, halaknak nagy sokaságukat rekeszték bé, úgy hogy szakadoz vala az ő hálójuk)) (Luk. V. 4 — 7.) — beszéli tovább a szentiró. «Vigyed a mélyre !» Ezt kell követelnünk a pré­dikátortól. Le kell bocsátani azt a hálót az Isten-igéjé­*) E könyv ismertetése néhány hetet késett, mert e rovatunk le volt foglalva. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents