Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-09 / 45. szám

A ki tehát ily módon szemléli, avagy szemlélteti a megyék térképeit és megtanulja a reá festett, avagy írott földrajzi jelek és jegyek ily módon való olvasását, az észrevétlenül, a térképről és nem a kézikönyv betűiből, igazán és maradandókig tanulta meg az ország megyéi valódi képeit. De minthogy e megyék egyes képeiből nem könynyen, avagy alig lehetne az ország egész képét összealkotni, arra a czélra terveztem mintegy 25 évvel ezelőtt a közkézen forgó magyar korona országairól kiállított fali- és kézi-térképeket. Ha ezeket is ilymódon nézegeti valaki és rajzát e szerint olvasgatja, az egész haza képe összeállításaiban lassankint ugyan, de biztosan eligazodik és az az elméjében maradandóvá válik. Végül szíves köszönetemet fejezem ki a hazai törvényhatóságok azon tisztviselői, valamint a kir. tanfelügyelő urak irányában, kiknek közreműködése és közbenjárása által sikerülhetett ez átlászt hibátlanul létrehozni. Ugyancsak ez átlászt, a megyék hozzátartozó falitérképeivel együtt a hazai nagy közönség, azok közt a tanintézetek buzgó tanítói és tanárai kegyes és munkás pártfogásába honfiúi meleg érzelemmel ajánlom: vállvetve egyetemesen törekedjünk a haza szeretetét ez a végre nélkülözhetetlen egyszerű eszköz által is fejleszteni, ápolni és minden egyes honfi lelkében öntudatosságra juttatni és megörökíteni. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Gönczy Pál. T A R C A. A reformatio emlékünnepén. Felolvastatott Budapesten 1890. okt. 31-én, a theol, ifjúság által rendezett ünnepélyen. Lelkem búsan lebbenti fel Letűnt idők gyászos ködét És áztatja könnyeivel, Ha feltűnik a szörnyű kép ; Sivár, kihalt mező van ott, Mint sziklás bércztető, kopár ; Bűnökbe fult korcs századok... S köröskörül sötét homály. — Magassan áll a Golgotha, Özönlik még felé a nép, — De csak gúnyolni jár oda Saját arczulvert Istenét; Hitetlenség megmérgezé A szívgyökérnek szálait: Kaczaj repül az ég felé, Megölve a remény s a hit. — A gondolat rablánczokon, Kínok között zokog felém... Fásult tömeg rohan vakon, S utána eltiport erény; Bűn lett a szent, önzés az úr, Rabszolgái az emberek ; A jó fölé sírhant borúi, S föltámad-e? Ki mondja meg? ... De ím fent egy csillag kigyúl És oszladozni kezd az éj, Távol nyugot határiról Szélvész tiltó morajja kél; Fülembe zeng csaták zaja És látom a dicső tusát: Hű bajnokok kicsiny hada Siet megvédni Krisztusát. — Hallom, miként emelkedik A wittembergi hős szava, Ki bátran síkra száll, pedig Százezrek ellen vív maga; De hát ő másként nem tehet: Lelkét az Úr ihlette meg, — Föláldozhat egy életet, De nem hátrál, de nem remeg. Látom Zürich dicső fiát, A kit követ néhány vitéz; Elől vivén a bibliát, Önmaga is meghalni kész ; S bár Kappel földje vért iszik, A bajnok lelkész meghal ott : Gyors röptű szellők elviszik A szót, mit ő hangoztatott. — És látom a jóknak díszét, A mint kormányoz Genf felett; A bűnt vas kézzel tépi szét, Plántál, teremt új életet. Hol elfajultság vett erőt, Hol az igazság már halott: Lerántá ott a szemfedőt S a leányzó feltámadott. — Látom mind, mind... fülembe cseng Szavuk, mit úgy sugalt az Úr, S tudván, hogy e szó mit jelent, Szívem, mint fáklya, lángra gyúl; Három vitéz ... kevés a szám, De tettre nézve óriás ; Egész földdel megvívna tán A szent hitért e szent triás. — ... Lelkem búsan lebbenti tel Letűnt idők gyászos ködét És aztatja könnyeivel, Ha feltűnik a szörnyű kép ... De könnyemet letörlöm én, Végignézvén a harcztéren : Fényes zászló hajlik fölém, A Krisztusé a győzelem ! Ti bajnokok, dicsők, nagyok, Kivívtátok az érdemet; Milljók szeme függ rajtatok, S szívünk soha el nem feled; Átszáll miránk a szent erő, Mely kebletek mélyén lakott; — Mert megmozdult a szemfedő S a leányzó feltámadott! Barsy László.