Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-02 / 5. szám
tókul és esetleg inquisitorokul gyakorló-tanítók is alkalmaztassanak. 10. ((Igazgatói tanítói intézmény» (Prot. Népt. 332. 1.) Idev onatkozólag a közoktatási szervezet 62-ik §-ának végrehajtása gyanánt kívánják, hogy «már ott is, a hol csak két tanító működik1 1 , igazgató-tanítók legyenek ; mert «a helyi tanítás módja, anyaga és kivitelének egysége, összhangja és sikere mellett, számtalan tanítás- és neveléstani elv kivánja azt.» Nagy egyházakban, hol kevés a lelkész, ellenben sok a tanító, valóban szükséges a külön igazgató-tanító; de a hol két tanító van, a lelkész is elvégezheti az igazgatói tisztet s az igazgató-tanítósag — a két tanító között, legtöbbnyire Éris almája lenne csak. 11. ((Tanítók fegyelmi ügyeiben ítélő bíróságok i egyharmada s a tanítók vagy iskolájuk ellen netalán kiküldenaő vizsgáló bizottság fele tanítókból álljon.» i (Prot. Népt. 352—333. lap.) A 7. és 9. pontok indokolására való emlékeztetés mellett mondják, hogy ((az egyes ténykörülmények kiderítése s helyes irélet alkotása tekintetében az eljárás, tisztán szakegyének közreműködése nélkül csak hézagos lehet, és ott, hol nem ritkán egy egyén erkölcsi haláláról, de mindenesetben erkölcsi megbélyegzéséről s egy család létérdekéről van szó: a körülmények s viszonyok minden elfogadható szempontbóli csoportosítása, egybevetése és mérlegelése elkerülhetetlen kívánalom. Hol nem polgári bűntény ; de fegyelmi úton megtorlandó vétség vagy kihágás fölött kell ítélni, ott nem | mellőzhető az az elem, mely legmélyebben képes behatolni az indító okok özönébe s a dolog érdemébe. Nem is hivatkozva az ügyvédi kamarák és esküdtszéki intézményre, valamint a világi törvényszékek azon gyakorlatára, hogy minden oly ügyben, hol a legcsekélyebb ' scrupulositás látszata forog fenn : azonnal szakértő kihallgatását rendelik el, egyszerűen felemlítjük a katonai törvényszéket, hol tekintet nélkül arra, ki és milyen rangú a vádlott ? még a közlegény is latbavetheti elitélő, vagy felmentő szavazatát. Nem kérjük, hogy az egyházi rendes bíróságoknak legyenek tagjai a tanítók is, csak azt, hogy a tanítók fegyelmi ügyeiben oly bíróság járjon el, mely minden kétséget kizárólag képes legyen a leghelyesebb ítéletek hozatalára.)) Ezekre csak ismételhetem, a miket a 9-ik pont ismertetésénél mondottam. Továbbá : a polgári törvényszék bizony maga itél a szakértők meghallgatása után is és nem a szakértők. A katonai törvényszékeknél az a közlegény ngy szavaz, a hogy a fellebbvalója. Végül: az utolsó bókot, melyet a javaslat tevők az eddig működött egyházi bíróságoknak mondottak, kikre implicite dekretálták, hogy a tanítók fegyelmi ügyeiben nem voltak képesek minden kétséget kizárólag a leghelyesebben ítélni, bizony elhagyhatták volna. Hogy kik lesznek könyörületesebb birái a tanítóknak, az eddig működött egyházi bíróságok, vagy a tanítók, azt a jövő mutatja meg, ha ugyan a zsinat e javaslatot elfogadja. (?) 12. .«Á tanítói állomások csak nyílt pályázat útján töltessenek be minden egyházra nézve.» (Prot. Népt. 333. lap.) Ennek indokolását fölöslegesnek mondják; mert már több egyházmegye határozatikig kimondotta ezt. Váljon jobb lesz így? Hát a mely egyházközségben több tanítót állomás és (igen helyesen) promotio van, eltöröljük azt, és szárnyát szegjük a nemes ambitiónak : a tanítók között? 13. «A vallástani kézi- és vezérkönyveket az egy- 1 házkerületi tanügyi bizottságok, a többi tan- és vezér- 1 könyveket az egyházmegyei tanítótestületek válaszszák meg.» (Prot. Népt. 333. lap.) Ezzel a zsinati törvény 169. §-át kívánják módosítani. Fentebb elmondtam, okát is adtam, hogy célszerűbbnek látom, ha az egyházkerületi tanügyi bizottság választja ki a használandó tan- és vezérkönyveket, illetőleg ezeknek a javát és enged ezek közül választani. 14. «A tanévközi és nagy szünidő tartama és ideje, valamint a tanítók heti óráinak száma pontosan és körelezőleg megállapíttassék.» (Prot. Népt. 333—334. lap.) Igen helyes és méltányos kívánság! Tudtommal van egyházkerület, a mely ezeket népiskolai rendtartásával s tantervével méltányosan oldotta meg. 15. «Egy tanító rendszerint 80 gyermeknél, rendkívüli esetben 100 gyermeknél többet nem taníthat.)) (Prot. Népt. 334. lap.) Méltányos és helyes. 16. «A domesztikából a tanítók is segélyeztessenek.» (A zsinati törvény 217. §-ainak módosításául.) «Miután felekezeti iskoláink (Prot. Népt. 334. 1.) mindenestül — tehát tanítóstul is az egyház testéhez tartoznak; miután a tanítók, bár szűkebb hatáskörrel, de ép úgy hivatalnokai az egyháznak, mint a lelkészek, és •szintén az úr oltára körül forgolódva hasonló magasztos hivatást teljesítenek; miután továbbá sokkal nagyobb számmal vannak a tanítók között, kik Ínséggel küzdenek : méltán gondolhattuk (én is, papok is nem kevesen, nem csak a tanítók gondolhattak), hogy az országos közalap létesítésére vonatkozó felhívás, már ezen kitételnél fogva is : «és hány gyülekezetünk van, melyekben az egyházi hivatalnokok (tehát nem csupán a lelkészek) a hívek anyagi erőtlensége miatt nyomorral is küzdenek s így sanyarú helyzetükben kénytelenek bú és gond terhe alatt roskadva forgolódni az Úr oltára körül, holott az ő magasztos hivatásuk azt hozná magával, hogy legalább a megélhetés nyomasztó gondjai alatt ne szenvedjenek)), épen azért, mert felekezeti tanítóságunk átalános állapotát jellemzi a legtalálóbban : reánk tanítókra is vonatkozik.)) Nem úgy történt bíz ez, de úgy kell történnie : ((inert nem azt kivánja-e a következetesség és viszonosság elve, hogy az az alap, melyhez a tanítóság gyakran saját szájától elvont falat árán, a bibliai szegény özvegy filléréhez hasonló értékű és összmennyiségére nézve a lelkészek által fizetett összeget megközelítő anyagi áldozatot hoz : ne legyen kizárva a közalap jótéteményéből ? Ha ez alapból az ínséggel küzdő tanítók, ezek özvegyei és árvái gyámolíttatni fognak: nem csak a viszonosság elve leend alkalmazva és egy nagy tartozás leróva, hanem erősbödni fog azon kapocs is, mely tanítóságunkat az egyház testéhez szorosabban fűzi.» Úgy legyen. Aláirom. 17. «Anyagi helyzetünk javítása.)) «Köztudomásu tény (Pr. Népt. 335 — 251. lap.), hogy felekezeti tanítóink túlnyomó rész£ oly végtelenül silány díjazásban részesül, mely a legtávolabbról sem áll arányban sem azon fontos hivatással, sem azon nehéz kötelességekkel, melyeket betöltenie kell. A tanítói ügybuzgalmat és lelkesedést talán semmi sem lohasztja le inkább, mint a nyomorúságos szegénység. Az életfenntartási nehéz gondok; a szükség és inség, mint megannyi sötét fellegek borulnak a tanító kedélyére. Hogyan hangolhassa növendékei szivét az élet szeretetére, midőn saját szivét megfagylalja a nélkülözés és nyomorúság ? Kedélye elfásul, lelkesedése szárnyaszegetté válik, s lelke megtörik a létért való nehéz küzdelemben. Nincs manapság olyan hivatal, mely annyi (?) lelkierőt, olyan
