Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-19 / 42. szám

mutatkozik az egyházi férfiak részéről az egyházi törvénynek a fegyelmi vétségekről szóló fejezete ellen, a nélkül hogy ennek valóban nagy számban bővölködő hiányai alapos ismeretével bírnának, de ebből egyéb következtetés alig vonható le az ellenszenvezők hátrányára, mint az, hogy nem lévén tisztában az egyházi fegyelmi törvény helyes fogalmával, ők ennek intézkedéseiben csak megrendszabályozást s megfékezést, az egyéni szabad tevékenység megnyirbálására s az önérzet eltörpitésére és megsemmisítésére irányzott hatalmi erőlködést és túlkapást vélnek feltalálni, s csak ezen szempontból fogván fel a kérdést, teljesen érthető a borzongás, mely őket a név hallatára is elő fogja. Pedig az éremnek másik oldala is van! A szabadelvű szellemben és helyes irányban készített fegyelmi törvény oltalmat nyújt minden oly esetleges zaklatások ellen, melyek a gyakran egyoldalú, gyakran elragadott, a pillanat befolyása alatt intézkedő felső, leggyakrabban pedig a véresszájú izgatók bujtogatasai áltál felzaklatott és bosszút szomjazó alsó hatalom részéről sújthatják az egyházi hivatalnokokat, különösen ezeknek legi ntelligensebb és kizárólag erkölcsi fegyverekkel rendelkező osztályát : a papságot. Nem is lehet az egyházi fegyelmi törvény más, mint bővebb kifejtése, mint korolláriuma az egyház szolgálatában álló egyének függetlenségének azokkal szemben, kik ezt jogtalanul megtámadni merészlik. Ennek a vezérelvnek kell a revideálandó fegyelmi törvény alapját képezni, s óhajtandó, hogy a kiindulási szempont ilyen legyen, a melyből mindaz, a mi az egyházi intézményekre vonatkozik, megállapítandó és megítélendő. De másrészt törvényes garantiát kell felállítani arra nézve, hogy az ekként függetlenített helyzet ne válhassék szabadossággá. Szükségszerűleg kell tehát rendelkeznünk egy oly intézménynyel, mely hatalmánál fogva az egyházi testületnek és az ebben hivatali functiókat teljesítő tagoknak egymás közötti viszonyából kifolyó jogok és szolgálati kötelességek pontos megtartását biztosítsa. E végből ezen hatalom fogalma megköveteli a testület tagjai alárendelését egy felügyeletnek, melynek feladata őrködni a kötelességek szigorú teljesítésére, s elnyomni minden rendetlenséget s a kötelességek minden megsértését. E felügyeletnek annál tevékenyebbnek, annál szigorúbbnak kell lenni, minél fontosabbak a functiók, melyet a testület gyakorol. Ilyen hivatás kétségtelenül a lelkészi és tanítói, melyeknek jó hírneve, erénye és becsülete már nem is az ő kizárólagos sajátjuk, hanem tulajdona az az egyetemes egyháznak is, mely megtagadná és elárulná érdekeit, ha féltékenven nem vigyázna arra, hogy az a méltóság, melylvel e testület körülvétetik, a becsülés, melvet tagjai tisztességök, erkölcsük tisztasága, magatartásuk, egész életök kifogástalansága folytán nyernek, ne compromittáltathassék egyesek visszaélései, hanyagsága, kötelességmulasztása által. Ez pedig csak fegyelmi törvény által érhető el, mely ugyan — még ha a legszigorúbb lenne is — önmagában nem képes megakadályozni, hogy visszaélések elő ne forduljanak. Mielőtt az egyházi törvénynek a fegyelmi hatalom és fegyelmi büntetés kérdéseire vonatkozó részének méltatásába bocsátkoznám : szükséges megvizsgálnunk közelebbről a fegyelmi hatalom természetét és határát. Kétféle fegyelmi hatalmat lehet megkülönb ztetni íz egyház éle éb n Az e^yik, melv tartalmilag és kiterjedésében nem közvetlen altala gyakoroltatik. Ide tartozik a s/ülő, tanító stb fegyelmi hatosága. A második már oly fontos érdekeket érint, hogy azt maga az egyház gyakorolja, mert ezen hatalmi körbe már nemcsak az egyházi hivatalnokok, hanem részben a hívek fölötti rendelkezés is be van vonva. Ma ga a fegyelmi vétség : kötelességszegés, mely által az egyház és hivatalnokai, illetőleg egyéb tagjai között fennálló viszony megsértetik A mi a fegyelmi büntetést illeti, az irók egyrésze paedagogiai eszköznek tekinti, elvi ellentétben azon büntetéssel, mely a közrend megsértésének kiengesztelése érdekében kényszereszközt foglal magában a törvényben szabályozott kötelességek teljesítésére. A fegyelmi hatalom gyakorlásának s helyes kezelésének első feltételét azonban a fegyelmi vétség szabatos meghatározása képezné, de ami majdnem a lehetetlenséggel határos. S e helyett meg keli elégednünk azon általános körvonalozással, hogy fegyelmi büntetéssel sujtandók azon egyházi hivatalnokok, kik a hivataluk vagy hivatali esküjök által reájuk rótt kötelességüket megszegik, s magukviselete által úgy a hivatalban, mint azon kívül a tiszteletre és bizalomra, melyet hivatásuk megkíván, magokat méltatlanokká teszik. Az alkalmazandó fenyíték módja és neme a szerint szabandó ki, a mint a rendellenesség — tekintettel az ismétlésekre, a súlyosító körülményekre és a kötelességszegés módjára — kisebb vagy nagyobb érdekekbe ütközik, a mi »