Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-28 / 39. szám

tökéletesedés utja, melyhez célhoz jutni ugyan nem lehet, de feléje törekedni kötelesség. Ez a szellem nem erőszakol theoretikus különbséget az ember szellemi és állati élete között; tárgya az egységes ember, melynek fogalmához minden részecskéje egyenlő mértékben hozzátartozik. A test egészségét, elevenségét, erőinek fenntartását nem választja el az egészséges gondolkodástól és a kedély harmóniájától. Egyenlő fontosságot tulajdonít a nevelés tényezőinek"; mert ezek tulajdonképen áthatják egymást, mint az ember testi és szellemi élete, és nem mutatnak föl külön és kizárólagos eredményeket. Céljuk csak egy lehet : az ember tehetségeinek minden oldalú fejlesztése és épségben tartása. A mint fölemeli az egyes embert, úgy fölébreszti és ápolja a nemzeti érzületet, összetartó kapcsát azon mikrokosmosnak, hol a szülőföld, a nyelv, az intézmények kisebb egységében teljesítjük az emberiség nagy feladatait. De azt az elfogulatlan érzületet, mely nem azért tartja fenn a mult dicsőség és nagyság emlékeit, hogy foszlányokra szedve, velük takaigassa meztelenségét. Azt, mely a haladással maga is tud érdemeket szerezni; melynek munka az imádsága, polgári kötelességérzet a vezetője, öntudat a jutalmazása. Ez az a tündérasszony, a ki levitte sírjába hősének és mindazoknak a szívét, kik őt szerették. Hadd sajogjon bennük is, hadd éljen unokáikban a fájdalom, s ne tudjon lelkük elszakadni a földtől, hol ősapánk szerelme nyugszik ! Ez lesz az a nyil, melylyel Csaba királyfi atyja csillagát az éghez szögezi, hogy ha bujdosik is, ha el is jár kisérteni álmainkat, fenyegetni tévedéseinket : de nem tud leesni mindörökké ! És mindenek fölött megtanít arra, hogy megismerjük és szeressük az embert. Igazi ember ismeret hiánya csalódásba és igazságtalanságra vezet, és hajlandóvá teszi az embert, hogy más mértéket állítson embertársaira, mint a melynek ő maga megfelelhet. A ki magát megismerte, az nem lát minden gyöngeségben gonoszságot, és nem örül, ha gúnyolódhatik, mikor szánalmat kellene éreznie. Az emberismeret alapja a lelki békességnek és egyetértésnek,* melyben sem magunk, sem mások iránt igazságtalan igényeket önző célokat nem táplálunk. Ez óv meg a félreértésektől, midőn az embert a maga egészében, s nem egyes kiszakított vonások szerint, elhamarkodva bíráljuk. Ez korlátozza panaszainkat, midőn a fájdalom türelmetlensége zugolódásra készt a sors-csapások ellen. A szenvedésben is azt keresi, a mi fölemel; sújt és nemesít, mint a lovaggá ütés. Megnyugvást talál az erkölcsi igazságszolgáltatásban, ebben a gondviselésben, mely az egymást keresztező erőket kiegyenlíti, mely a zivatarban ép úgy, mint a csendes vizeken, sőt a hajótörésben, még vitorla és iránytű nélkül, a látszólagos tévelygésben is, biztosan kormányozza hajónkat. Melegít, mint a nap, annál jobban, minél csendesebben. Nagy-Enyed. Lázár István. T A R G A. A zsidó nép őstörténetéről. (Folytatás.) El kell ismernünk, hogy a fiatal izraelita királyságnak Mezopotámiához való rokoni, s baráti viszonyát a betheli pátriarka élettörténete igen találóan symbolizálja. De ha a Genesisnek azon elbeszéléseit teszszük figyelmünk tárgyává, melyeknek célja Jeroboámnak Egyiptomhoz való baráti viszonyát erősíteni, tapasztalni fogjuk, hogy e tekintetben a monda még nagyobb virtuozitással jár el. A mondának mi sem állhatott útjában, hogy Jákób legkedvesebb fiát ne Józsefnek, hanem egyenesen Efraimnak nevezze, s ezzel igazolja, hogy azon kanton törzsatyja, ki Jeroboám és utódai személyében hivatva volt a többiek felett vezérszerepet játszani, direkt Mezopotámiából származott. De ez esetben családi összeköttetéssel nem lehetett volna indokolni Jeroboámnak Egyiptomhoz való baráti viszonyát, már pedig Izrael országának politikai érdeke az kívánta, hogy ezen viszony is családias jellegű legyen. Ezért mondja a Genesis, hogy József ugyan Mezopotámiában született, de testvéreinek gyűlölete folytán Égyiptomba jutott, s a déli nagy birodalomnak szabadítója, jóltevője és hatalmas kormányzója lett az isteni gondviselésnek különös kedvezése folytán. Itt az egyiptomi király a naptemplom papjának leányát adja neki feleségül és ettől származik Egyiptomban Efraim, Jeroboám törzsatyja, kit később Jákób ünnepélyesen a maga testszerinti fiává fogad (Genesis 48, 5.) Tehát Jeroboám József és Efraim után mind Mezopotámával, mind Egyiptommal vérrokonságban áll, minélfogva egyik hódító birodalomnak sem lehet oka féltékenykedni Izrael királyságára, mert hiszen rokonsági összeköttetésben állanak egymással. Említettük, hogy az Ábrahámra vonatkozó elbeszéléseknek az a tendenciájuk, hogy Juda királyságának a két birodalomhoz való bánási visszonyát illustrálják, s ezáltal is biztosítsák a kis Júdeának existenc iáját a hóditó birodalmak között. Ez a tendencia a fennebbi sorok szerint felismerhető a Jákobra vonatkozó elbeszélésekben is, sőt az elbeszélések nagy virtuozitással még szembetűnőbben szolgálják ugyan azt a célt Izrael országa érdekében. Azonban ha figyelemmel elolvassuk a Genesisnek Jakóbra vonatkozó elbeszéléseit, tapasztalni fogjuk, hogy ezen elbeszéléseknek nem csak az a céljuk, hogy Jákobot Ábrahám méltó vetélytársának tüntessék fel, kinek életében előfordulnak mind azon nevezetesebb események, melyek Ábrahámot a zsidó nép törzsatyjává és személyesítőjévé tették, hanem tapasztalni fogjuk azt is, hogy ezen elbeszéléseknek egyenesen ellenséges irányzatuk van. Számtalan olyan elbeszélést találunk a Genesisben, melyeknek célja gyalázni a júdeai királyságot és Dávid dynastiáját, illetőleg Jákób idősebb fiait, szemben Izrael királyságával, illetőleg Józseffel és Efraimmal, kik az északi királyságban vezérszerepet játszó törzsnek fejei és alapítói valának. Elég legyen e tekintetben csak a Genesis 34. fejezetében olvasható elbeszélésre utalnunk, mely már az első tekintetre is azt a benyomást teszi reánk, hogy ez eredetileg Jákób idősebb fiai, különösen Simeon és Lévi ellen irt gyalázó irat lehetett. Az elbeszélés szerint ugyanis Khamornak fia Sékhem egy alkalommal elragadá Dinát Jákobnak Leától született leányát és őt megszeplősítette. Hogy hibáját jóvá tegye, atyjával együtt Jákobhoz megy, s megkéri a maga számára Dinát feleségül, késznek nyilatkozván teljesíteni mindazon feltételt és követelést, melyet Jákób eléjük szab, sőt egész tartományukat Jákobnak és utódainak felajánljak. Jákób pedig fiainak beleegyezésével csak azt kívánja tőlük, hogy körülmetéltessék magukat. E kívánságot Khamor és fia minden ellentmondás nélkül teljesítik, de Simeon és Levi csalárdul megszegik igéretöket, Khamort megtámadják, s fiával és férfi alattvalóival