Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-28 / 39. szám

van; «hagyjon fel minden reménnyel, a ki ide be lép». Mi mégis menjünk ! Eötvös, Ghyczy, Orbán J. nem táplálkoztak a «Közpapok Lapja» gondolataiból, még is ki mondták, hogy a közálladalmi javak élvezetében minden felekezet egyenlően részesüljön. Hogy e nagy férfiak törvénybe iktatott, nyilvánosan kifejezett gondolataiba a «Közpapok Lapja» erősen belekapaszkodott, ki tehet róla? Sok az eszkimó, kevés a fóka. És, ha a 48-iki és 68-iki nagy emberek nemes gondolatai felett a jelenkor államférfiai csak merengni tudnak és intézkedéseikkel késedelmezők vagy kis lelkűek lesznek, idézni fogjuk a talmud szavait: «az elődök szíve olyan volt mint a templom ajtaja, az utódoké olyan, mint a tű foka», de azért a föld még is mozog és nekünk is mozogni kell. Segítsünk tehát az államnak egyöntetű törekvésünkkel, hogy az állam is segítsen mirajtunk méltányos és igazságos intézkedésével. B. J. Kiadtam e cikket, aktualis fontos tárgyára való tekintetből, minden változtatás nélkül, habár egyes passusaival nem értek egyet. De helyeslem intentióját, mely oda irányul, hogy a szegény sorsú papság anyagi helyzetén az államtól kérendő segélylyel is minél előbb javítani kell. Eddig helyes, ebben tökéletesen egyet értek t cikkíróval, mert a tapasztalat meggyőzött arról, hogy a református közegvház saját erőforrásai (domesztika, Baldácsy-alap) nem elégségesek arra, hogy nyomorgó papságát gyökeresen fölsegítse. Sok az ember, kevés a fóka : ez a «közpapok)) mozgalmának elvitázhatlan igazsága. De nem tudok egyetérteni sem a nagykárolyi memorandum érvelésével, sem a t. cikkíró indokolásával, melylyel a jogosult «nagy kivánság»-ot támogatják. Az 1848. XX. törvénycikk életbeléptetése, melybe a «közpapok)) kapaszkodnak, ép oly pénzügyi és politikai kivihetetlenség, mint B. J. ur osztozkodási terve a «vallási és tanulmányi alapok»-on, s e mellett mindkét ut az autonomia halálos sérelmére vezet. Pénzügyi lehetetlenség, nézetem szerint, a nagy kívánság)) teljesítése azért, mert «az öszszes vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségeinek állami fedezése)), mit a memorandum feszeget, a vallási és tanulmányi alapon kívül legalább 40 — 50 millió évi kiadást igényelne az államtól: honnan vegyen ennyi pénzt a pénzügyi bajokat alig kihevert magyar állam ? A vallási és tanulmányi alapban való aránylagos részesülés pedig, feltéve, hogy egyházjogi akadályai mind le volnának küzdhetők, vajmi kevés nyomorúságos papi állomást bírna élhetővé tenni, még azon legjobb esetben is, ha a kormány hajlandó volna e nagy kérdést az aránylagos megosztás császár-vágásával megoldani! Politikai képtelenség is a «nagy kívánság)), mert az «egyházi és iskolai szükségek állami fedezése)) az összes vallásfelekezetek államjogi viszonyának gyökeres megváltoztatásával s mindennemű egyházi vagyonok szekulárizálásával járna, mi még akkor is nagy egyházjogi nehézségekbe ütköznék, ha drága hazánk minden vallásfelekezete oly teljesen magyar és nemzeti volna, minő a református; de ott vannak az oláh, szász, rácz stb. nemzetiségi egyházak a maguk magyarellenes és államveszélyes törekvéseikkel : ki kívánhatja a magyar államtól, hogy ezeket a jogegyenlőség ideális elvéért állami erő segítségével maga ellen fölhizlalja?! S mindezek mellett az «egyházi és iskolai szükségek állami fedezése» református anyaszentegyházunkra nézve eddigi autonomiánk oly lényeges megszorításával járna, mely az autonómiának igazi sírásója lenne, mert ha összes egyházi és iskolai szükségeinket az állam fedezné, egészen természetes és jogos volna azon követelése, hogy az egyházi-iskolái élet minden nem-sacramentalis ügyeiben ő parancsoljon. Más uton, más indokolással lehetne, meggyőződésem szerint, a ccközpapok» jogosult mozgalmát kivánt sikerre juttatni. Kerelmezzék, sürgessék az államsegély oly mérvben való fölemelését, hogy a református közegyház 1000—1200 csekély díjazású papi állomása élhető állapotra jusson. És e kérelmet ugy kell indokolni, hogy a papság közóhaja az egyház és állam intéző körei előtt politikailag, nemzetileg és kulturális szempontból plausibilis legyen. Históriáikig konszolidált állam jogi helyzetek bolygatása helyett mutassanak rá szegénysorsú paptársaink azon tényre, hogy a református papság noha a legmagyarabb, a par excellence «magyar vallása papsága, mégis a magyar faj, alkotmányosság és kultura érdekében kifejtett vér-, vagyon- és szellemi-erő áldozatokért szolgálatainak és érdemeinek megfelelő állami jutalomban mai napig sem részesült, mig az ország másik «magyar vallása» a nemzetalkotás kora óta allandólag érezi az állam bőkezű anyagi támogatását. Ám ne bolygassák őt anyagi előnyei birtokában, de a még magyarabb s a nemzeti kulturáért is viszonylag többet áldozott, az idegen uralom korszakában magyarságáért is sok üldöztetést szenvedett református papságot ne hagyják tovább a türhetlen nyomorban sínylődni. Egyházi hatóságaink kivált az utolsó 10 év alatt az újonnan létesített országos közalap, a Baldácsy-alapítvány s az elenyészőleg csekély államsegély felhasználásával minden erejüket megfeszítették, hogy a szegény sorsú papság helyzetén javítsanak, de erőik és eszközeik javát az ínséges gyülekezetekre fordítván, az Ínséges