Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-26 / 4. szám

ínéért bűnbocsánatot nyernek mindazok, a kik bűnvallást tesznek, megtérést fogadnak és hisznek, őszinte szívvel valljuk meg a mi Istenünk előtt bűneinket és könyörögjünk kegyelméért és irgalmáért ekképen : Gyülekezet térdre borul. Lelkész: Mindenható és könyörületes Atyánk! Mi, a kiket Te szolgálatodra és dicsőségedre teremtettél, töredelmes vallást teszünk a Te szent színed előtt, és a Te házadban egybegyűlt testvéreink előtt, hogy általhágtuk rendeléseidet és vétkeztünk Te ellened. Megbántottunk Téged tetteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal és szívünk vétkes érzelmeivel. Nem töltöttük be parancsolataidat, sőt cselekedtük mindazokat, melyektől Te eltiltottál bennünket. És bűnös voltunk annál nagyobb, mennél inkább részesültünk felvilágosító kegyelmedben. Te lelkiismeretünkbe vésted törvényedet, akaratodat közölted velünk szent beszédedben, feltártad előttünk szeretetednek nagyságát a Te szent Fiadban. Oh Isten, nincs minékünk semmi mentségünk és ha igazságod szerint bánsz mi velünk, senkisem állhat meg közölünk Te előtted ! De Uram, a Te könyörületességedhez folyamodunk mi és bűnbocsánatodért esedezünk. Könyörülj rajtunk, Kegyelemnek Atyja, a Te egy szülött fiadért, a Jézus Krisztusért, a ki a kereszten vérzett el érettünk. Töröld el a mi bűneinket, önts szíveinkbe, nyomorúságos voltunk megismerésében, bűnbánó kegyes érzéseket, teremts tiszta szívet mi bennünk, mely szeressen Téged és akaratodat cselekedje. Hogy ne menjünk tovább a mi bűneinkben, sőt bocsánatod által vezettessünk igazi bűnbánatra és életünk megváltoztatására, oh mert ha megvonod tőlünk kegyelmedet, félünk, hogy igaz Ítéleted kárhozatra juttat bennünket! A te szent Lelked által cselekedjed ezt mi bennünk, oh Isten; győzd le sziveinkben a testnek és a kevélységnek minden hatalmát, uralkodjál Te magad felettünk, hogy mindvégig hűen szolgáljunk, ama nagy napig, melyen szent színed előtt megjelenendünk. Add meg nékünk Uram, mindama kegyelmedet, melyeket Tőled kérünk és várunk a j Jézus Krisztus nevében. Amen! Gyülekezet: Amen! Lelkész: Uram, könyörülj mi rajtunk! Gyülekezet: Uram, könyörülj mí rajtunk ! Uram, könyörülj mi rajtunk ! Uram, könyörülj mi rajiunk ! Lelkész : A mindenható Isten legyen könyörületes mi hozzánk és bűneik megbocsátása után adja meg minékünk az örökéletet. Amen ! Gyülekezet: Amen ! A térdeplő gyülekezet feláll. Lelkész : Dicsérjétek az Urat! Gyülekezet: Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott és a kinek bűne elfedeztetett! (Zsolt. 32. I.) Áldjad én lelkem az Urat, és minden belsó részeim az ö szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről! (Zsolt. 103. I. 2.) Lelkész : Avagy mindörökké haragszol-e ellenünk ? És a te haragodat megtartanád-e nemzetségről nemzetségre ? Avagy nem elevenítesz-e meg minket ismét? (Zsolt. 85. 6.) Gyülekezet: Hogy a te néped benned örvendezzen! (Zsolt. 85. 7.) Lelkész: Mutasd meg nékünk, oh Uram, a te irgalmasságodat! (Zsolt. 85. 8.) Gyülekezet: Es a te szabadításodat adjad nékünk ! (Zsolt. 85. 8.) Lelkész: Hallgasd meg, Uram, a mi könyörgésünket ! (Zsolt. 39- 13) Gyülekezet: Iis vedd füleidbe a mi kiáltásunkat! (Zsolt. 39. 13.) Lelkész: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jó akarat ! (Lukács 2. 14.) (Vége köv.) Feleki József, ref. lelkész. KÜLFÖLD. Külmissziói szemle. Az orvosi misszió köréből. A m. évi londoni missziói értekezleten dr. Post következő képét adta az orvosi missziónak. Lélekben elvezetem önöket Beinüba, még pedig a johanniták kórházának nagy termébe. Karácson az idő. A karácsonfa köré csoportosulnak a betegek, míg a falak közelében angolok, amerikaiak, németek, franciák és arabokból álló, 200 személyre menő társaság székeken van elhelyezkedve. Imitt egy kis, hétéves zsidó fiu. Zsidók ritkán jönnek kórházunkba. Mint Jézus idejében, úgy most is még fogva tartják őket vallásuk külsőségei s félnek attól, hogy e házban nem «kóser» húst kellene enniök. A fiu nagyon beteg és azonnal fog hallani Jézus, a lelki orvos felől. Mögötte ül egy tisztes, fehér szakálú, turbános fejű és derekán övvel ellátott öreg férfi, ez nem kevesebb, mint a hires Szaladinnak egyenes leszármazottja. Egy hóval ezelőtt a háza elől, mint «ker. kutyát» elhajtatott volna. Most csókolja kezeimet, leborul előttem, miért ? ez a «ker. kutya» megajándékozta őt látó szemekkel. Most hallgatja a Jézusról szóló evangyéliomot. Mellette egy asszony, ki fehér fátyollal fedte be képét, csak szemét hagyta szabadon. Ruházata kék. Karján tart egy kis gyermeket. De lám! ennek nincsenek kezei. Ez egy druziai asszony, ki ^hegyi lakszobája közepén, földön égő lűz fölött melegitette volt kezeit. Egy a menynyezetről leeső kő és föld belenyomta kezeit a tűzbe s azok teljesen elégtek. Hozzánk jött és le kellett metszenünk mindkét kezét. Szegény asszony ! De legnagyobb baja, hogy férje elvált tőle. Ez pedig a druziai embernek csak annyiba kerül, hogy feleségének mondja: Eredj haza! s ez elégséges az ügv bevégzésére. Ez asszony tehát gyermekestől nálunk fel lett véve, a diakonisszák dajkálták gyermekét, felolvastak neki a bibliából és ez meghatotta az ő keblét. Most itt ül, a karácsonfa, a Krisztus szeretetének e jelvénye előtt. Vele szemközt ül egy hosszú szakálu, zöld turbányos férfi, ki Mahomed utóda és Hebronból jött. Ő a machpelai szent sírt és Ábrahám, Izsák, Jákób, Sára,