Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-14 / 37. szám

Igen a Krisztus királyságának paradicsomában és pedig fülbegyónás nélkül! Krisztus a Kálváriáról — midőn kezei a kereszthez voltak szegezve, vére ki volt ontva — protestált a fülbegyónás nagy csalárdsága ellen. Jézus a világ végéig az lesz, aki ott a kereszten volt: barátja a bűnösöknek, aki mindig kész meghallgatni és megbocsátani azoknak, kik az ő nevét hívják segítségül és bíznak ő benne. Evangyéliomi tanítványok, valahányszor halljátok a bánkódó bűnöst a megfeszített Üdvözítőhöz így kiáltani : «Emlékezzél meg én rólam, mikor a te országodba menendesz», menjetek oda Ádámnak ezen bűnbánó és megváltott gyermekéhez s biztosítsátok őt, hogy ((Megbocsáttattak bűnei», hogy ((megtisztíttatott a poklosság.» Tizenegyedszer : «Hagyja el a gonosz ember az ő utat, és az álnok férfiú az ő gondolatát és térjen az Úrhoz és könyörül rajta; és a mi Istenünkhöz, mert hajlandó a megbocsátásra.)) (Ézsaiás LV. 7.). ((Mosódjatok meg, tisztuljatok meg, vigyétek el az én szemeim elől a ti cselekedeteteknek gonoszságát, szűnjetek meg a gonoszságnak cselekedetitől. Tanuljatok jót cselekedni, igyekezzetek az igazságra, szabadítsátok meg a nyomorultat, oltalmazzátok a törvényben az árvát, az özvegy perét vegyétek fel. De jöjjetek elő és pereljünk, azt mondja az Úr: Ha a ti bűneitek olyanok volnának, mint a veres festék : fehérek lesznek, mint a hó ; ha pirosak lesznek, mint a piros festék, olyanok lesznek, mint a fehér gyapjú.)) (Ézsaiás I. (16—18.). (Folyt, köv.) Révész Mihály. T A R C A. A zsidó nép őstörténetéről. (Folytatás.) A Jákobról szóló elbeszélések azonban nem csak annyiban érdekesek, hogy Izrael országának és Béthelnek politikai és vallásos jelentőségét igyekeznek kiemelni, hanem jellemző az a sajátságuk is, hogy a hebroni monda körből az Ábrahámra vonatkozó elbeszélések közül átveszik és Jákobra ruházzák mindazokat, melyekkel a hebroni monda Juda királyságának jelentőségét akarja bizonyítani. Természetesen mind ez az északi királyság érdekében történik. Egy pár ilyen elbeszélésnek felemlítése teljesen igazolni fogja állításunkat, s meggyőz ezen elbeszélések tendenciosus jellegéről. A hebroni monda szerint, Ábrahám — Júdea és Mozopotámia közötti benső viszony igazolásául — Izsák fia számára Mezopotomiából hozat feleséget, hogy ezen tény által a k ét birodalom közötti rokonsági összeköttetést kiemelje. A betheli hagyomány ezt Jákobra is alkalmazza, sőt még fokozottabb mértékben mert szerinte Jákób személyesen megy Mezopotámiába, hogy onnan magának feleséget hozzon. Ott két nőt, két tesvért vesz feleségül. Áz öregebbet akarata ellenére, mert csalással kényszerítik reá, s épen ezért gyűlöli őt (Gen. 29, 31.), de a fiatalabbikat önként, szíve vonzalmát követve, sőt érette 14 évig szolgál. Az elbeszélés szerint Leától több fia születik, míg kedvence Rákhel sokáig gyermektelen marad. Leától és annak szolgálójától összesen 10 fiú származik, kik közül mindegyik alapítója lett a zsidó nép egy-egy törzsének. Ezzel azonban a pátriárka missziója nincs befejezve, nem tér vissza atyja házához, hanem Mezopotámiában marad mindaddig, míg kedvenc neje is szül egy fiút. József születése után azonban a Genesis 30, 25. verse szerint azonnal vissza kívánkozik Jákób szülőföldjére, mert most már mezopotámiai misszióját befejezettnek tartja. Miért? kétségen kívül azért, mert most már megszületett az a fiú is, ki mint Jeroboám ősének Efraimnak atyja, összekötő kapcsot képez Izrael királysága és Mezopotámia, illetőleg az akkori hódító birodalom, Assvria között. Ezen elbeszélésnek tendentiája tehát eléggé világos. Jeroboám királyságának barátságos viszonyát a szomszéd északkeleti birodalomhoz semmi által sem lehetett volna jobban kiemelni, mint épen azon családi összeköttetés által, melyben ez elbeszés szerint Jeroboám őre állott a Mezopotámiabeliekkel. De érdekes e családi összeköttetésre vonatkozó elbeszélésnek azon vonása is, a melylyel útját akarja vágni épen ezen összeköttetés folytán Izrael országára káromolható veszélynek. Nehogy ugyan is valamely asszyriai hóditónak kedve támadjon az északi kis zsidó birodalom elfoglalására, azon alapon, hogy Izrael királysága ugy is csak koloniája Mezopotámiának, hiszen a királyság egyes törzseinek ősei onnan jöttek ki : a Genesis részletesen elbeszéli, hogy Jákobnak Mesopotámiából való kiköltözését hosszas alkudozások és tárgyalások előzték meg, melyek végre ünnepélyes szertartások között meg kötött oly egyességre vezettek, hogy sem Jákób, sem Lábán, mint Mezopotámia személyesítője, soha egymásnak határait ellenséges szándékból át nem lépik. Ez egyesség a Genesis 31, 23. verse szerint az ország határán, a Gilead hegységen köttetett. Mind két fél emberei köveket hordanak össze, bizonyságául a megkötött egyességnek. Innen származott a hegység Gáléd vagy Gileád neve, melynek magaslata Mizpának nevezteték annak jeléül, hogy a mint Lábán mondá : «az Isten legyen itélő biró én közöttem és te közötted, miután egymástól elválunk.)) Nem valószínűtlen, hogy ezen elbeszélésnek alapját valamely politikai motivum képezi a Jerobhoám idejéből. Kétségtelen ugyanis, hogy sem Egyptom, sem Assyria, mint egymással szembenálló hóditó birodalmak nem nézték közönyösen, hogy közvetlen szomszédságukban az eddig tehetetlen, kicsiny néptörzsekből egy erőteljes monarchia állott elő. Ha nem felel is meg teljesen a valóságnak a királyok könyveinek azon állítása, hogy Dávid birodalma Egyptom folyójától az Eufrátesig terjedt, de az tény, hogy Dávid igényelte a fennhatóságot ezen nagy terület felett. Dávidnak győzelmes háborúja Aram ellen, Khamat királyával kötött szövetsége és több más sikeres vállalata bizonyára nem kerülte ki figyelmét sem az északi, sem a déli hódító birodalomnak, s mindkettő igyekezett magához kapcsolni zsidó országot, hogy szükség esetén eszközül használhassa a másik ellen. így tudjuk, hogy Salamon az egyiptomi királynak egyik leányát vette nőül, a mi a hatalmas egyiptomi dynasztia részéről nem csekély engedmény volt egy kis, nem régen alakult királyság uralkodójával szemben. Azonban Egyiptom nemsokára féltékeny lett a Dávid birodalmára, s a király udvara lassanként gyülhelyévé vált mindazoknak, kik mint zsidó ország ellenségei oda menekültek. Az egyptomi udvar a legbarátságosabban fogadta pl. Hadadot, egy Edémből odamenekült fejedelmet ki 1. Király 11, 14—22. versek szerint hazájának felszabadítására vállalkozott. Ez edomita fejedelem nagy kegyben állott az egyptomi király előtt, ki a királyné testvérét adta neki feleségül és Dávid halála után Edomfelszabadítása érdekében indított háborúban segítette is.