Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-07 / 36. szám

kintse. Ezért Jeroboám, hogy népét elszoktassa a jeruzsálemi zarándoklástól és elfeledtesse a Dávid dynastiáját, birodalmában két kultus helyet alapít, az egyiket Benjámin határán Béthelbén, a másikat pedig az ország északi határszélén Dánban (i. Kir. 12. 26 —30.). E két kultus hely közül Dán úgy látszik nagyobb tekintélvlyel sohasem bírt, s nem volt nagyobb jelentőségű, mint a bersabai az ország legdélibb részén. Béthel azonban mind nagyobb jelentőséget nyert, s erős versenytársává fejlődött ki Jeruzsálemnek, úgy hogv képes volt a Jeruzsálembe való zarándoklást megakadályozni. Erre lehet következtetni a 8-ik században élt próféták nyilatkozataból, kik élesen kikelnek a betheli kultus ellen, bálványimádásnak nevezik az ottani istenitiszteletet, míg ellenben az ott élő papok királyi szentségnek, királyi háznak tartották Béthelt, mely ellen nem szabad prófétálni. Oly nagy jelentőségű vallásos központot azonban, a milyenné Béthel lett, mely ellen Ámos próféta a legnagyobb elkeseredéssel prófétál, bizonyára nem lehet másképen létesíteni, hanem csak úgy, ha azt az őskor hagyományainak nymbusával veszik körül, hogy a nép előtt olyannak tűnjék fel, mint amely Isten által eleitől fogva szent helyül jelöltetett ki. Az északi birodalom vezérféifiainak eme törekvését ismerhetjük fel a Genesisnek Jákóbra vonatkozó elbeszéléseiben, melyek Jákobot olvannak tüntetetik fel, 111 int a k 1 Ábrahámnak ver- | senytársa, Béthelt pedig olyannak, mint a mely Jeruzsálemmel szemben egyedül jogosult istenitiszteleti központ. Ha elolvassuk a Genesis 28, 10 — 22. verseiben a Béthel kiválasztására és felavatására vonatkozó elbeszélést, azonnal meg fogunk győződni ez állítás helyességéről. Jákób a hosszú út fáradalmai által kimerítve, lefekszik és egy követ tesz feje alá. «És itt álmában látta, hogy egy lajtorja áll vala földön, melynek magassága az eget éri és Istennek angyalai fel és alá járnak vala azon. Az Úr pedig a lajtorjára könyökölvén, azt mondja vala Jákobnak : én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene, ezt a földet, a melyen nyugszol, te néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan leszen, mint a földnek pora anynyira, hogy kiterjedsz nyugatra, keletre, északra és délre, s te benned és a te magodban áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. És mikor felébredt volna Jákób az ő álmából, mondá : bizony itt van e helyen az Úr, de én nem tudtam. Megrémüle annak okáért és monda : mily rettenetes e hely, nem ,egyéb, mint Istennek háza és a mennyeknek kapuja. És felkelvén Jákób reggel, vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, s felemelvén azt oszlopnak olajat tölte rá. És nevezé azt a helyet Béthelnek, sőt fogadást is tett, ezt mondván : ha az Isten velem leend és megőriz engem az úton, melyen most megyek, és ha megtérendek békességgel az én atyámnak házához : e kő, melyet oszlop gyanánt felemeltem, istenháza lészen, és valamit adandasz nekem, annak tizedét neked adom." Tehát Jákób nemcsak kultus helylyé teszi Béthelt, hanem tizedet is igér neki. Elgondolhatjuk, hogy ez az elbeszélés menynyire kezére játszott Jeroboámnak, ki Béthelt épen azért tette istenitiszteleti helyűi, hogy a népet elvonja Jeruzsálemtől. És menynyire kedvezett ez elbeszélés a bétheli papoknak is, kiket Jeroboám az 1. Kir. 12 31 verse szerint a nép közül és nem a leviták kasztjából nevezett ki, s kiknek érdekében állott, hogy a nép terményeinek tizedét ne Jeruzsálembe vigye, a mint Ábrahám meghagyta volt, hanem Béthelbe, hová Jákób rendelé, midőn magát tizedadásra kötelezte. A Genesis 28, 22. versének a tizedre vonatkozó szavaiból, melyekben feltűnő módon Istenről 2-ik személyben van szó, míg a fennebbi versekben róla mindenütt 3—ik személyben emlékezik meg, következtetni lehet, hogy az elbeszélésnek ezen része különös jelentőséggel bir, a mennyiben a Béthel számára rendelt tizei fizetést Jakobnak Isten szine előtt tett ünnepélyes fogadására vezeti vissza, melyet épen ezért sohasem szabad megváltoztatni. De különös fontossága van ez elbeszélésben Isten azon Ígéretének is, hogy Jákobnak utódai az egész földet örökölni fogják, mert ez igéret magában foglalja mind azt, a mi Ábrahám missziójának a zsidó nép szemei előtt gondviselésszerű jelentőséget adott, Jákóbra és az általa személyesített Izrael országára ruházván át e missziót. Ez elbeszélésben azonban Jákobnak missziója és Béthelnek jelentősége pusztán csak egy álmon alapszik, nehogy tehát ebből arra lehessen következtetni, mintha Jákób és Béthel missziója nem volna egyenrangú az Ábrahám missziójával, a Genesis több elbeszélésben az álomnak vagy visionak reális értékét akarja igazolni, ugy tüntetvén azt fel, mint a melyben Isten a maga akaratát választott embereivel közölni szokta. így a Genesis 31, 11. verse szerint Istennek angyala álomban beszél Jákobbal; Józsefnek is gondviselésszerű hivatása, későbbi sorsa mind álomban jelentetik ki. S bizonyára az ilyen jellegű álmokról szóló elbeszélések a nép képzeletére sokkal mélyebb hatást gyakorolhattak, mint az olyan finomabb célzások, elburkolt utalások, melyekkel az Ábrahámról szóló elbeszélések az ő személyét és Jeruzsálemet dicsőíteni akarják. Béthel nincs úgy elfátyolozva a «Sálem», «Morijah» és «az Isten hegye» kifejezések által, mint Jeruzsálem, hanem nyíltan lép fel a fennebbi elbeszélésben azon igénynyel, hogy Isten áltál kijelölt szent helynek tekintessék. De nem csak Béthelnek vallásos jelentőségét kellett kiemelni, szemben Jeruzsálemmel, hanem szükséges volt Izrael országának politikai fontosságát is kiemelni Juda királyságával szemben, melyet Dávid hódító hadjáratai által ily fényessé tett. Izrael országának vezérférfiai a júdeai királysággal szemben szükségét érezték annak, hogy az északi királyságnak jogosultságát a nép előtt minél kétségbevonhatlanabbul igazolják. Erre nézve azonban a Jeroboám által folytatott szerencsés háborúk még nem szolgáltathattak elég alapot, mert egy szerencsés háború magában véve nem elég arra, hogy egy uj királyságnak alakulását igazolja. Ezt a hiányt is igyekszik pótolni a Genesis a Jákobról szóló elbeszélésekben. Izrael királysága, mint tudjuk, 10 törzsnek egyesülése folytán állott elő, amely törzsek a királyság behozatala előtt egymástól függetlenek voltak, s egészen republikánus szervezettel bírtak. Ezen kantonoknak törzsatyái most mára Genesis előadása szerint mind Jákób fiai valának, tehát egymásnak testvérei, s mint ilyenek a vénség kötelékei által is egymásra, az egymással való szorosabb egyesülésre voltak utalva. Az ujabb biblia tudósok és nyelvészek kiderítették, hogy a különböző zsidó törzsek nevei nagy részben nem azon törzsek őseit jelölték eredetileg, hanem — mint Zebullon, Dán, Gád, sőt talán Benjámin is —• azon istenek jelölésére szolgáltak, kiket az egyes törzsek tiszteltek ; más törzsek nevei pedig geográfiái vagy historai vonatkozásokból állottak elő, mely vonatkozásokat azonban ma már nem lehet megállapítani. De akár mint legyen-is, annyi bizonyos, hogy 10—12 törzsnek népességét, melyek hosszú időn keresztül egymással semmi összeköttetésben nem állottak, egy ugyan