Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-31 / 35. szám

Tisztelendő lelkész Úr! A püspöki szék rendes betöl­téséig, reám, mint ez idő szerinti hivatalban legidősb esperesre bizatvárt a püspöki hivatalos teendők végzése, fájdalommal eltelt szívvel fogok ezen első hivatalos ténykedéshez, a mennyiben nemcsak a Tiszttárs uraknak, hanem tisztelt egyházaiknak ez uton is szomorú tudomá­sa ra kell hoznom, miszerint szeretve tisztelt Püs­pökünk néhai Méltóságos s Főtisztelendő Dr. Szeberé­nyi Gusztáv az élet s halál ura által f. é. augusztus 19-én kiszólíttatott az élők sorából. Tanúi voltak mindannyian majdnem két évtizeden át áldásdús s ernyedetlen fő­pásztori működésének, hithű életének, egyházaink kor­mányzatában tanúsított nem mindennapi bölcsességének s tapintatának, valamint munkás hazafiságának, a mi által életalkonyatának befejezte előtt is ércnél mara­dandóbb emléket állított magának közöttünk. De nem azért jövök e soraimmal, hogy kimagasló erényeit s érdemeit dicsőítsem, hanem, hogy kcgyeletteljesen visszaemlékezvén szeretve tiszlelt Főpásztorunkra, Isten­hez emelt buzgó fohászainkkal örökítsük meg dicső emlékezetét lelkünkben s egyházhíveink szívében. Meg van ugyan is írva: Emlékezzetek a ti Elöljáróitokra, mint a kik hirdették nektek az Isten beszédét; és figyel­mezvén az ő maguk viseletének kimenetelére, kövessé­tek az ő hitöket. Ennélfogva felkérem s felhívom ezen­nel kerületünk összes lelkészeit s így Tisztelendősége­det is, miszerint f. é. szeptember hó 21-én azaz Szt. háromság utáni XVI. vasárnapon d. e. a rendes isteni­tisztelet alkalmával boldogult Püspökünk emlékére s hívei­nek épülésére templomi gyászistentisztelet tartassék, a miről a hívek jó eleve értesítendők. Szíves kartársi s honfiúi üdvözlettel Újvidék, 1890. augusztus 23-án. Belohorszky Gábor, püspök-helyettes. * A békési evang. esperesség közgyűlése Oroshá­zán Áchim Ádám főesperes és Zsilinszky Mihály felügyelő elnöklete alatt nagy érdeklődés mellett folyt le a hét elején. Főbb tárgyai ezek voltak: a közgyűlés Veress József orosházi lelkész és orsz. képviselő indítványára egyhangúlag örvendetes tudomásul vette Csáky Albin gr. kultuszminiszter rendeletét az illetéktelen keresztelés iig}'ében. Az orosháza-vásárhelyi földadózási ügy, melyet Lapunk olvasói részletesen ismernek, rendkívül érdekes vitát provokált. Az ügyet végre kiadták egy bizottság­nak. Szeberényi Andor ismertette ezután a zsinati bizott­ság működését. Jelentette, hogy Veress nagy buzga­lommal működik s majdnem teljesen elkészült zsinati munkálatával, melyet Szeberényi megbecsülhetetlen kincsnek nevez. A kerületi gyűlésre felküldetnek: Áchim, Veress, Csepregi, Frint, Korén, FJaviár, Zay gróf, Szé­kács István és József, Bendl és Vidovszky. Draskóczy makói pap az esperest megtámadta, a miért fegyelmi biróság elé állítják. A kerületi követeket megbízták, has­sanak oda, hogy a leánynevelő intézetet ne Selmecre, hanem Orosházára tegyék. A közebéden Veress József orosházi lelkész nagy hatással éltette Kossuthot, mint a legnagyobb magyar lutheránust. * A tiszántúli középiskolai tanáregyesület köz­gyűlése a hét elején tartatott meg Debreczenben. A gyű­lés előtt, melyen Géresi Kálmán elnökölt, állandó bizott­ság ülésezett, a tárgysorozat előkészítése végett. Az elnöki beszéd után a jegyző és pénztárnok jelentései tudomásul szolgáltak. A számadás vizsgáló bizottság rendet talált. Békés város és a ref. egyház pályadíját Futó Mihály hódmezővásárhelyi igazgató-tanár nyerte el. «A hazai ref. középiskolák szellemi és anyagi álla­potban, kormányzati és tanrendszerében észlelt akadá­lyok elhárításának eszközeiről)) írott munkájával. ' Dóczi Imre debreceni tanár tanügyi szemlét olvasott fel, melyben az egységes középiskola képtelenségét bizo­nyította, Futó Mihály a magyar irodalmi tanításról tar­tott felolvasást. A délelőtt folyamán a gyűlés tagjai Révész Bálint püspöknél tisztelegtek. Délben a nagyerdőn 800 te­rítékű bankét volt. Délutánkéső estig gyám- és nyugdíj- in­tézeti közgyűlés volt, melyen folyó ügyek nyertek elin­tézést. Orosz István tanítóképezdei tanár a nyugdijke­zelésről felolvasást tartott. A második napi ülésén a régi tisztikar újból megválasztatott. Dr. Öreg János az egy­séges középiskoláról értekezve kifejté, hogy a közép­iskola végig egységes legyen, bifurkació nélkül, mit a tananyagnak újból való megválasztása, összeállítása által érhetni el. A középiskola eddigi célja az általános mű­veltség és az egyetemre való előkészítés elejtendő, helyébe az életben hasznosítható tudományok gyakor­lati célú tanítása teendő. A gyűlés végén Kiss Józsel értekezett a hangtan köréből. A felolvasásokról jövőre részletesebben. * Az elkeresztelések és elanyakönyvezések ügyében csaknem naponta hallatszik valami hir, jeléül annak, hogy a kérdés nem fog, mint sok más, békén elszenderegni. A legújabb «ügy» hőse a dorogi plébá­nus Perczer Lipót, ki ellen Gyalokai Béla esztergomi ref. lelkész panaszt emelt az esztergomi főszolgabírónál református szülők gyermekének elkeresztelése miatt. A főszolgabíró felszólította a kath. lelkészt, hogy az anya­könyvi kivonatot 48 óra alatt küldje be, de ez nem is válaszolt e hivatalos felszólításra, hanem magánúton tudatta a főszolgabíróval, hogy az anykönyvi kivonatot semmi körülmény közt ki nem szolgáltatja. A főszol­gabíró az egész ügyet már a belügyminisztérium elé akarta terjeszteni, midőn a plébánus jobban meggon­dolva a dolgot, átszolgáltatta az anyakönyvi adatokat az esztergomi szolagabirói hivatalnak. — Gömörmegyé­ben az alsósajói ev. gyülekezet lelkésze, Chotvács Pál a szolgabírói hivatal előtt panaszt emelt Bednárik Ist­ván nagyveszverési róm. kath. lelkész ellen, mint ki egy róm. kath. atya és evang. anya vegyes házasságá­ból származó leánygyermeket megkeresztelt s a keresz­telésről szöló bizonylatot az illetékes lelkészi hivatal­nak ki nem szolgáltatta. Kubínvi Géza főszolgabíró a róm. kath. lelkészt 50 frt pénzbírságra, behajthatlanság esetén pedig 5 napi elzárásra itélte. — A nagykanizsai elkeresztelési eset részletei a Belföld rovatban olvasha­tók. — Morál : résen kell lennünk, mert ime a farka­sok mindenfelől ragadozzák a nyájat ! * Szerkesztői üzenetek. B. P. Pátka. Megkaptam s a jövő számban kiadom. W. S. Sz. Béla. Nagyon helyes. Jövő számban kész­séggel. — Diinai urnák. A fiatal pásztoroknak így kell bnzgolkodniok. Ha befér, már jövőre — Cz. R. urnák B—d. Felhasználom. Köszönet. — K. J. urnák L. Tökéletesen igaza van. A clericaüsmus ellen min­den voualon védekeznünk kell. A sajtó is sokat tehet, de az effectiv védelem súlypontja a lelkipásztorkodásban van, hol sok az aratni való, de kevés a« arató. — N. Zs. urnák D. A jelen számra megkésett. — R. I. urnák K—a. Lapzáráskor kaptam. ADAKOZÁS. A Károli-emlékre és alapra adományokat küld­tek: Kovácsi István katádfai lelkész gyülekezete ado­mányaként az emlék-szoborra 3 frt 78 kr. — Biczó Pál pátkai lelkész gyülekezete adományaként szintén az emlék-szoborra 3 frt 45 kr. — A 34-ik számban ki­mutatott összeg hozzászámításával Lapunknál eddig 1566 frt 4. kr. gyűlt. — Ez alkalommal tisztelettel tu­datjuk olvasóinkkal, hogy f. hó 27-én a pesti hazai első takarékpénztárból az összes Károli-pénzeket kivettük

Next

/
Thumbnails
Contents