Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-24 / 34. szám

rend eltörlése után a kir. kamara, majd a fehérvári káptalan lett a íöldes úr, s prot. híveink ezektől sem nyerték vissza szabad vallásgyakorlatukat, sőt csak sanyargattatásokat szenvedtek. Még a József császár türelmi parancsa sem segített rajtok, mint a többi egyházakon. Szegény Etyekiek! csak 1792-ben juthattak istenadta jogaikhoz; de még akkor is, papi földét az egyház csak 30 év múlva, 1831-ben kapta vissza. íme ilyen háborúságokat kellett szenvedni az ősöknek. Isten csudája, hogy egy megmaradt a kálvinista hiten, ennyi elnyomás, ennyi bosszantás után is. S megfogyva bár, megtörve nem — a kisded egyház újra él s híven ragaszkodik ősei hitéhez, szegénységében megtalálja gazdagságát. Mert hogy szegények vagytok, azt is tudom; alig van közöttetek két-három telkes gazda, talán a háromnak együtt van egy egész telke, a többi zsellér, napszámos vagy cseléd. De mit tesz az ? A földi vagyon nem az egyedüli gazdagság a világon ; vannak annál sokkal becsesebb, drágább kincsek is. Sok gazdagabb irigyelhetné már a földön is a szegénynek állapotát, mert a szív nyugalma és a boldogság, az egészség és a vidámság nem mindig járnak együtt a gazdagsággal. Arról nem is szólok, hogy az éVangyéliomi példázatban mi lett a gazdagnak és a szegénynek túlvilági sorsa; csak azt akartam megmondani, hogy e világnak szegényei, a kiket Krisztus annyira szeretett, az ő szeretetét azzal viszonozhatják legjobban, ha megelégedve sorsukkal, mint ő, a boldogságot kötelességeik teljesítésében s az istenes életben keresik)). VII. A Gyuró-Kuldón ugyancsak április 27-én tartott főpásztori beszéd: «Mint napfényes ég s felhős borulat, változik láthatárunk, a mint utazunk s új meg új községeket, embereket, viszonyokat érünk, útközben egy-egy megálló pontra érkezve, visszatekintünk a hátrahagyott, előre pillantunk a még hátralévő útra s megállapodunk azon a képen, a mely épen előttünk terül el. így jövök és megyek én is, mint a hajdankor vándor apostolai, mint az a legnagyobb, hasonlíthatatlan és utolérhetetlen apostol, Pál, a ki Kis-Ázsián, Görögországon, Afrika északi partjain, a földközi tenger szigetén — a hol hajótörést szenvedett Máltában — végre a birodalom fővárosában Rómában is — megfordult, mindenütt hirdette a megfeszített Krisztust és az ő evangyéliomát. Ingyen sem akarom magamat a nagy apostolhoz hasonlítani ; mert mi az én munkám és az én fáradságom az övéhez képest, a ki dicsekedés nélkül elmondhatta magáról : Gyakran veszedelmes utakon, folyóvizeken vesződtem; latrok miatt veszedelemben voltam stb. De reám mindezekből semmi sem hárul; én bátorságban utazom, veszedelem nem fenyeget, gonoszság rám nem leselkedik; engem mindenütt szívesen fogadnak, vendégszeretőleg és bőséggel látnak el. S mégis, ha azt mondom, hogy munkám nem épen könnyű, bizony nem a testi fáradságra mondom, melyet meg sem említenék, hanem a lelkiekre, melyek az én kedves — bár szinről-szinre előbb soha sem látott, mégis szívemen fekvő, gondjaimba zárt — gyülekezeteim lelki és testi bajainak láttára szívemen fekszenek. Mert látni néhol a szegénységet, szükséget, anyagi bajokkal küzdést, erőben való hanyatlást; vagy — a mi ennél sokkal fájdalmasabb — látni néhol az erkölcsi sülyedést, a lábrakapó rossz szokásokat, melyek a megszokás által bűnökké válnak : látni — és segítni nem tudni: — higyjétek meg Atyámfiai! hasonló, nem is a Pál, hanem a Krisztus iajdalmahoz, mikor a veszendő Jeruzsálem fölött kesereg. De mért beszélem én ezeket itt, nektek, a kikre ilyen szemrehányás aránylag legkevesebbé illik ? Épen ! azért, mert akarom, hogy tudjátok ti is, jámbor lelkek, milyen fájdalmaknak van kitéve sokszor az atyai szív, annál inkább, minél forróbban szereti gyermekeit, hogy legalább a jó gyermekek azokat ne tetézzék. Mert 1 örömmel hallottam rólatok, hogy bár egyszerű, korlátolt helyzetű vagy épen szegény sorsú nép vagytok, azért Istenben való bizodalmatokat, az ő igéjében s ígéreteiben való hitet s a versengés és irigység nélkül való atyafiúi szeretetet el nem veszítettétek, meg nem tagadtátok. Mert tudom felőletek, hogy az utóbbi század negyedben mily tetemes áldozatokat hoztatok egyházatoknak építésére; hogy tettekkel is bizonyítjátok az Úr háza iránt való szerelmeteket s buzgóságtokat; hogy az Isten házát szorgalmasan látogatjátok s az ő igéjében gyönyörködtök. Tudom felőletek azt is, hogy családi és erkölcsi életetek, a némely helyeken nagyon is eláradt rút bűnöktől még eddig tisztán maradt; hogy szorgalmasak, takarékosok vagytok; hogy a ruházatban az illendőt, tiszteségest és csinosát szeretitek, de túlságos fényűzésre, a mi állásotokhoz nem is illenék, nem vetemedtek. Es végre tudora, hogy békességben éltek egymás közt, s a községben levő más felekezetekkel, hogy az atyafiúi szeretetet és kölcsönös segítséget is gyakoroljátok s Isten dicsőségére is szivesen adakoztok. Mi van még hátra ezek után ? Soha se felejtkezzünk el Atyámfiai! hogy mikor a gazdag ifjú Idvezí-I tőnkhöz menvén, kérdezte : Mester, mit cselekedjem, I hogy az ötök életet bírhassam? stb. stb. Ebből az a tanúság, hogy a legjobb emberben is van valami fogyatkozás, van valami híjjá a tökéletességnek ; egyikben, egy, a másikban más. Bennem ez, benned az, ő benne ismét egyéb. Azért senki se dicsekedjék a maga tökéletességével, vagy azzal, hogy a törvényt meg nem szegte, a parancsolatokat teljesítette. Hanem keresse magában a fogyatkozást és a hiányosságot. Kérdezze csak Jézustól: Mester, mi fogyatkozás van bennem? — s a Jézus meg fogja neki mondani. Megmondja lelkiismeretében, megmondja az igében, megmondja a prédikációban.)) (Folyt, köv.) Közli: Lévay Lajos. RÉGISÉGEK. Szemelvények Szenczi Molnár Albert levelezési albumából. (Folytatás és vége.) VI. Szolgálatom után kívánok Istentől testi és lelki jóknak megadását és kegyelmes áldását, békességet és boldog állapotot. Mivelhogy azt írod, hogy több három esztendőnél, hogy semmit nem írtam, nem volt módom benne, hogy írhassak; de mivelhogy megtanítottál leveled által, a bé,si Vechelius András által, immár gyakrabban írhatok kegyelmednek. Immár Istennek gondviseléséből a nagy sok háborúság után békességet ad ő felsége, én is netalán gyakortabb fölmehetek Bécsbe a Vecheliushoz, jóllehet magam állapotja felől azért azt írhatom, hogy a nagy háborúság szenvedésében minden járó marháimból kifogyatkoztam, de jó reménységem vagyon a jó Istenben, hogy a békességet megadván, marhámat is megadja, noha mind házastársamat egyik kicsiny fiammal és az atyámmal a földbe temettük Istennek rendeléséből; nem tehetünk róla. Immár több három