Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-24 / 34. szám

hogy, mi nagyon föltűnő, ezek a tudósok Winsheini budai tanárkodásáról mitsem tudnak. Az eltérések után, megemlékezem a Krupecz úr fölemlített tévedésekről is. Breznyik János monographiájában, a német szó latinosításának törvényét téveszti szem elől sír Vinsheimiust. Borbás pedig nem vette figyelembe, hogy a latinosított családnevek tus végzetének elhagyásával nem szokták a szót rövidíteni. S bár ó itt saját mentségére elismert tudós példájára hivatkozhatnék: eljárását, ép úgy, mint ama tudósét helyeselni nem lehet. Az angolos kiejtés jogosultságát pedig határozottan tagadnunk kell. * * * Az egyöntetűség felette kívánatos. S mily nagyszerű lenne, ha egyháztörténelemmel foglalkozó férfiaink mindannyian ama tekintély után indultak volna, mely az egykorúság s a tudomány roppant készlete mellett nemcsak irányadónk, de valóságos „praeceptorunk" is lehet és kell, hogy legyen, azonban latin szövegű epistolában — általa latinosított alakban beirt név nem követelheti, Melanchton szelid tekintélye pedig nem parancsolja sőt nem is igényli, hogy a német alakról lemondjunk s azt ne használjuk. A Windsheim alak : tetszés dolga. A családnévnek — Ortel — a születési helyről vett név melletti fölemlítése által pedig bővebb ismeretre taníttatunk. Nemcsak a mi Winsheimunk szelleme várhat azonban ily névleirásban található hiba és vétség miatt kiengesztelésre. Grynaeus, Cyriak, Lincius, Uthmann és kitudná hamarosan elbeszélni, mily sok jelesünk névleirásában tapasztalhatók ily variansok ! Az egyöntetűséget hősünk névleirásánál arra is óhajtanám kiterjeszteni, hogy neve mindenkor kettős W-vel írassék. Melanchton így irta, legjelesebb tudósaink példáját követték. Járjunk mi is nyomdokukon. Ne vádolhassa a német «Gründlichkeit» hazai tudósainkat, hogy a V. és W. közötti különbséget nem értik. Végül észrevétlenül nem lehet hagyni a figyelmetlenséget, ha ugyanazon szerző majd V. majd W. betűvel írja tudósunk nevét, mint ezt Hornyánszky idézett művében tapasztaljuk, alig néhány sorral egymásután. Makó, 1890. auguszt. 10. Szőllősy Antal. KÖNYVISMERTETÉS. Énekek-éneke. A nevezetesebb fordítások egybevetésével fordította, s bevezetéssel és magyarázattal ellátta Kecskeméthy István. Budapest, 1890. Bölcsészettudori értekezés. (Folytatás és vége.) A munka nyelvezetét illetőleg szerzőnk nem bocsátkozik szőrszálhasogató grammatikai fejtegetésekbe, hanem franciás modorban érdekesen, de talán egy kissé felületesen adja elő azt, a mi a szerző korára és tartózkodási helyére vonatkozó nézetének igazolásául szolgálhat. Szerinte a tárgynak tökéletesen megfelel a mű nyelvezete. Minden szava erősen sugárzik a hű szerelemtől. Az egész egy élénk színű, viruló rózsacsokor, melyben nem ritkák az erős, mondhatnók kirívó színek, de ezek is igen jól illenek hozzá és mindenütt indokoltak. A. mi különösen széppé teszi a nyelvezetet, az az őszinte közvetlenség, mely az egész művet áthatja, s megóvja attól, a mit az egymásra halmozott képek, hasonlatok, festések könynyen előidezhetnek, hogy mesterkélt legyen. A pathetikus nyilatkozatok, kitörések egyszerűek, rövidek, minden képes festés nélkül, vagy ömlengők, de mindenkor őszinték, a szív mélyéből fakadók. Minden szava mélyen átérzett és igaz. A mű nyelvezete tehát szerinte egészen népies és ebben igaza van. Nemcsak a képek és hasonlatok utalnak erre, melyek legnagyobb részben a pásztori életből vannak merítve, hanem az egyes kifejezések, szavak is. Ewaldot, Hitziget s még sok más magyarázót épen ezen népies, tájszólási sajátságok, s az arami nyelvnek, (de nem az arab nyelvnek, mely kétségen kívül csak sajtó hibából a 23. lap alsó kikezdésében kétszer is elő fordul) a művön tapasztalható befolyása indították arra, hogy a költemény keletkezési helyéül északi Palesztinát jelöljék ki. E felvétel Kecskeméthy szerint bír is némi alappal, de nem egészen bizonyos. Pedig bizonyosnak is tarthatná, mert az északi dialektus sehol oly prágnans módon nem jelentkezik, mint e műben s még — tegyük hozzá — a Debora énekeben, mely nyelvezetében az énekek-énekével igen sok rokon vonást tartalmaz. A ^ hasonlata is a szokásos helyett egyenesen ezt mutatja, bár szerző tagadja, de ha a Debora énekét e tekintetben összehasonlítja az énekek-énekével, be fogja látni, hogy nincs igaza. Hogy az énekek-éneke északi Palesztinában íratott, azt a legtekintélyesebb tudósok már régóta elismerik. Csak mellékesen említi tel szerző, hogy némely tudósok idegen nyelvekből és pedig az indnyelvekből kölcsönzött szavakat is mutatnak ki e műben, de ezt nem tartja egészen bebizonyítottnak. Abban igaza van, hogy ebből még nem lehet Salamon szerzőségére vagy általában a szerző universalis műveltségére következtetni, de véleményem szerint abban már téved, hogy az ind nyelvekből átvett egyes szók ne fordulhatnának elő. Salamon tudvalevőleg élénk kereskedelmi összeköttetésben állott a keleti országokkal, s ezen összeköttetés folytán nagyon természtes, hogy az olyan produktumok jelölésére, melyek azelőtt a zsidók előtt ismeretlenek voltak, használták az eredeti idegen szókat, melyek lassanként a nép nyelvébe is átmentek. Ilyen termények a nárdus, alve, krokos, melyek csak Salamon uralkodása alatt jöttek forgalomba a zsidók közt eredeti elnevezésükkel együtt. A tanulmány 5. pontjában a költemény szerkezetével foglalkozik, kimerítően ismertetvén a felmerült és nagyobb elterjedést nyert nézeteket. Némelyek szerint semmi rendszer nincsen az énekek-énekében, hanem az egyes adatok csak úgy összevissza vannak egymásra hányva. Az egész gyöngysorszerűleg összefűzött gyűjteménye egyes daloknak. Mások ellenben azt állítják, hogy a mű eredetileg összefüggő egész volt, de a jelenleginél sokkal kisebb terjedelmű. Ezek azután az apróbb-nagyobb részeket, melyeket az összefüggésbe nem tudnak bele magyarázni, egyszerűen elvetik mint oda nem tartozókat, s a megmaradt részeket 4. 5. 6. stb. szakaszokba állítják össze. Ellenben azon tudósok, kik az egész munkát színművek vagy drámai költeménynek tartják, a munka hézagosságát úgy akarják leplezni, hogy énekekre vagy felvonásokra, s azokat ismét apróbb jelenetekre osztják. De mind a felvonások, mind a jelenetek számára nézve nagy eltérések vannak a tudósok közt, valamint arra nézve is, hogy melyik jelenet melyik felvonáshoz tartozik. Kecskeméthy tagadja ugyan, hogy az énekek-éneke színmű vagy drámai költemény volna, mindazáltal a Zöckler nézetét, ki az egészet 5 főszakaszra osztja, helyesli, s tanulmányában részié-