Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-10 / 32. szám

/ mel ismét üdvözölve. De hármas lenne örömem, ha itt közöttetek mindent úgy tulálhatnék, a mint óhajtom, a mint azt a keresztyéni rend ékessége s a lelkek üdvére törekvő egyház érdeke megkivánja. Ámde az emberi életben semmi sem tökéletes, az én örömem sem lehet az. Püspöki látogatásaim rendén, melyekben már eddig egyházkerületünk nagyobb felét, majdnem ioo egyházat látogattam meg, vajmi ritkán jutott részembe az a boldogság, hogy elmondhattam volna: „itt mindeneket ékesen és szép rendben" találtam! Legtöbbször a jézusi példabeszéd általános igazságát láttam megerősítve, mely szerint a konkoly együtt növekedik a tiszta búzával. Mert — valamint egyes ember sincs, kinek szíve tiszta volna minden bűntől — úgy a gyülekezetekben is a jó és a rossz vegyesen van, és pedig két értelemben is : mindenütt vannak jó emberek, jó keresztyének s vannak rosszak; és mindenütt vannak az egész gyülekezetnek jó és rossz tulajdonságai, vannak uralkodó erényei és uralkodó bűnei. Örülnünk kell, ha túlnyomó a jó; ha a tiszta búza erőt tud venni a konkolyon; és fájlalnunk kell, ha a konkoly növekedik annyira, hogy elnyomja a tiszta búzát, az Isten — e mennyei gazda — jóvetését, az egyes lelkekben és a gyülekezetekben ! És épen azért, mert kifogástalan tökéletességgel sehol sem találkozunk, bár arra szüntelen törekednünk s mindeneket buzdítanunk kell : épen azért nem szabad az emberi gyarlóságok ellen túlszigorúaknak lennünk, meggondolva, hogy mi, a kik másokat megitélünk, magunk sem vagyunk tökéletesek. Titeket is azért atyámfiai, szeretettel igyekszem megítélni s a midőn intelek és kényszerítelek a jóra, mely nélkül szűkölködtök, örömmel kívánom elismerni, s méltányolni a jót, a mi bennetek van. Mert hogy ne örülnék annak, midőn hallom felőletek, hogy ti szeretitek az Istennek házát és az ő dicsősége lakozásának helyét, s ezt nemcsak télen-nyáron buzgó és szorgalmas templomjárásotokkal bizonyítjátok — de bizonyítjátok azzal is, hogy az egyház és az ő szolgái iránti kötelességeiteket híven teljesítitek, s hogy — az utóbbi évtizedben, öt éven át tartott építkezésekben, egyházatok javára és díszére meg nem restültetek, az áldozatokban kí nem fáradtatok — ámbár már előbb is sokat kellett építkeznetek ; mégis díszes és tágas iskolátokon kívül, egyéb épületeiteket is rendbe hoztátok, templomotok környezetét, tornyát is ékesebbé tettétek, s hogy a mire a keresztyénnek mindig szüksége van, az időt jelezze, azt órával is elláttátok. Mind ez a ti buzgóságotokat s áldozatkészségeteket hirdeti, dicséri: tanúsítja az Istenháza és az ő igéje iránti szerelmeteket. De hogy fér össze ezzel az, hogy a templom szorgalmas látogatói — a kik ott csak Isten nevét dicsérhetik — azon kívül az Isten neve káromlásában ép oly kifogyhatatlanok ? A káromkodás, melyet a vallás és a józan ész egyaránt tiltanak : kezdetben csak rossz és rút szokás; azután mintegy természetessé válik a vele élőben, s végre elöli benne nemcsak a vallásos érzést, de átalában a nemesebb erkölcsi érzetet is —• s ebben rejlik veszedelme. És ne vegyétek zokon, Atyámfiai ! ha kimondom, hogy ennek a veszedelemnek már nyomai is mutatkoznak közöttetek. Egyik : az iszákosságra való hajlam, mert ez úgy együtt jár a káromló és trágár beszédekkel, mint két ikertestvér, a melyekről nem tudni, melyik fogantatott, melyik született előbb. Sőt félek, hogy a családi életben itt-ott mutatkozó rendetlenségek, nyilvános és titkos bűnök is összefüggésben vannak az erkölcsi érzés e hanyatlásával. Mert mi módon tisztelné Isten törvényét, a ki még az ő szent nevét sem tiszteli! Még egy sajátságos jelenségre kell itt rámutatnom és attól is óva intenem. És ez az, hogy a nők fényűzése, mely — fájdalom — magyar népünknél nagy mértékben ki van fejlődve, itt közöttetek is mutatkozik, s a mi különös : kevésbbé a módosaknál, a kik azt megbírnák, mint inkább a szegényebbeknél, a kiktől az életre szükségeseket vonja el. De hiába! némelyek, a fővárosban szolgálaton levén, megkedvelték s megszokták az ottani viseletet, mely hiúságnak kedvez, itthon sem tudják azt elhagyni, s a régi egyszerűséghez viszszatérni. A példa aztán, kivált a rossz példa ragadós. Nem szólok a ruházatbeli csinosság, jó izlés, sőt választékosság ellen ; inkább azt mondom Pállal: Akarom, hogy az asszonyok tisztességes öltözettel legyenek; csak azt a mértéket akarom megtartani, melyet az apostol kiszab nekik. A mi pedig a férfiaknak a bor szerelmére való hajlandóságát illeti, tudva, hogy azt a szőlőtermés eddigi bősége, jólléteteknek is egyik alapja, szülte, táplálta. De talán épen a borral való túlságos és visszaélés, mint bocsátotta Isten azt a nagy csapást hazánk bortermelésére, mely titeket is, a ti határotokat is fenyegeti. Mert nem tudjuk-e, hogy ez Izrael népét is, valahányszor a Jehovától és az ő törvényeitől elhajolt, természeti csapásokkal fenyítette, s térítette magához az Úr ? Mikor a föld vétkezik ellenem — mondja az Úr — eltöröm a kenyérnek botját. De az Isten ítéletét alázatossággal s engedelmességgel fogadó szív, elméjébe veszi Pál apostol ama mondását: azokból, a melyeket szenvedsz, megtamdod az engedelmességet. Vajha ti is, mielőtt ez a csapás egész erővel rátok jőne s elpusztítaná határaitok legfőbb ékességét, térjetek engedelmességre, hogy elháríthassátok azt magatoktól. S hogy ez legyen, azért akarok veletek könyörögni is.» II. Az április 23-án Csabdin tartott főpásztori beszéd főbb gondolatai ezek voltak : ((Egyházmegyétek egyik legnagyobb, legnépesebb egyháza után — a melynek kebeléről épen száz éve, hogy leszakadtatok, hogy leányból anyaegyházzá legyetek — mindjárt a legkisebbek egyikét keresem föl. Utam rendje kívánta így; de egy szívem szerinti végzetet látok e látszólagos véletlenben. Világos kifejezését annak, hogy valamint Isten nem személyválogató, az ő szolgájának sem szabad annak lenni, előtte a kicsinyek, mint a nagyok, egyenlő szeretetben és gondban kell hogy részesüljenek. De miért is mondanálak én titeket kicsinynek és erőtelennek? Mert kevesen vagytok? De hiszen a keresztyénség ereje nem a sokaságtól függ. A legkisebb templomban, sőt a magán házban is úgy dicsértetik Isten, mint a pompásan felszerelt négy tornyú bazilikában. Valahol ketten vagy hárman egybegyűltök az én nevemben, ott vagyok én veletek — mondá Jézus; és szavát állja. Avagy nem éreztétek-e, ha kis tornyotok harangja megszólal s ti annak hívására megjelentek az Úr házában, s bár orgona kísérete nélkül az ének megzendül s az ima, mint hajnali pacsirta hang, az ég felé emelkedik: hogy ő itt van közöttetek. Mert tudom rólatok, hogy ti szeretitek s szorgalmasan látogatjátok az Isten házát, ámbár ebben is van itt-ott hiány és kifogás: — a vasárnap délután csak a mulatságra, nem az istentiszteletre való tekintetből ünnep, s munkaidőben, hétköznap, a harang nem is szól, mert kinek szólana hiába, holott senki sem hallja meg hívó szavát! S ez nem jól van, Atyámfiai! Hát a sürgős munkához nem kell Isten segítségét és áldását