Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-03 / 31. szám

— ne telhetetlenkedjünk, a kenyérért ne türelmetlenkedjünk. Ne türelmetlenkedjünk, hisz az a magyar állam még sem esészen mostoha hozzánk. Rendszeres államsegélyben részesít, gyengülő rejlik, hanem van a hatalmas római így állván ebben egy jó adag félsz o aciag leisz is íath. klérustól! a körülmények, egy csöppet sincs mit csudálkozni azon, ha a nagykárolyi vidéki atyafiak által megindított mozgalom már is erős gyökeret vert egyházunkban; de azt meg csak sajnálni lehet, hogy épen saját lelkésztársaink közül is találkoztak olyanok, a kik e mozgalmat elitélték, sőt egyenesen elkárhoztatták. Arra, hogy valami fontosabb dolog nem a hivatalos egyház firmája alatt lát napvilágot, pereátot azért nem kiálthatunk. A prot. egyház autonomiája megengedi azt a szabadságot, hogy annak tagjai, lelkészi és világi férfiak egyaránt, nézetüket, meggyőződésüket szabadon és leplezetlenül nyilvánítsák és mint testület indítványaikathatározat hozatal végett, a hivatalos egyházhoz is megküldhessék. Arra a hangra, és modorra, melyet e meg:özépiskoláinkat készséggel támogatja, jogainkban megvédelmez, autonómiánkat nem. bántja stb. stb. Nos hát ezek mind igazak volnának, oh de mily méltánytalan-, mily sovány igazságok! Csak az államsegély ügyét hozom fel például. Hogy elverje éhségünket, kielégítse tellietetlenségünket, évekkel ezelőtt oda dobott az alkotmányos állam 65 ezer forintot a 2 millió lélekből álló reíormátus egyháznak ; sőt O J 1 közelebbről a szabadelvű kormány még e néhány forintot is kisebb összegre redukálta, akkor, a midőn az állam Ausztriában a csak 300,000 lélekből álló protestáns egyház köz- 1 szükségeinek fedezésére százezer forintot ad ki évenként. A mit tehát oda át a feudal-klerikális szellemű, arisztokrata birodalmi törvényhozás bő marokkal osztogat, ugyanazt a felvilágosodott szellemű, demokrata magyar kormány csepeg ve-csapogva, és azt is meg-megcsonkítgatva merészli adni. Ennek oka bizonyára nemcsak a mi világra szóló élhetetlenségünkben Vájjon nemcsak olyan puszta ábránd-e ez, melyről örökre le kell mondanunk és magunkat az efféle csalla képekkel többé nem hitegetnünk? Határozott meggyőződésünk, hogy nem chimaera, nem ábrándkép az, a mit mi a 48-ki törvényhozás XX-ik cikkelye alapján közegyházunk és papságunk érdekében követelünk, hanem igenis kivihető, megvalósítható cél. Csak komolyan és egy értelemmel kell akarnunk, csak jól meg kell választanunk az időt és alkalmat. Ha p. o. Belgiumban, a hol több mint 2 millió más felekezetű lakossággal szemben csak 18,000 protestáns lélek él, még is fizeti az állam nemcsak a prot. lelkészeket, hanem a zsidó rabbikat is ; sőt még a prot. papok gyermekeinek is nagykorúságokig bizonyos meghatározott évisegélyt ad, a protestáns theologusoat tisztességes stipendiummal látja el: hát akkor a több mint 3 millió lelket számláló magyar prot. egyháznak legalább részben az állam általi dotáltatása miért ne lenne megvalósítható? Ha Franciaországban, a hol közel 40 millió róm. katholikussal szemben alig egy millió indított mozgalom elismert kozionve, a «ivozpapok Lapja», ottan-ottan használ, nem akarok reflektálni, elitélte azt már az egyházi közvélemény. Én nem a személyeket nézem, hanem csak az ügyet tekintem. Azt pedig nem fogja közülünk senki kétségbe vonni, hogy papságunk anyagi helyzetének emelése oly szép és oly nemes cél, hogy annak megvalósulása vágyainknak, reményeinknek legfőbb postulátuma lehet! De vájjon csakugyan, megvalósítható-e? prot. lélek áll, már 1849-ben kimondottaaz állami törvényhozás, hogy: «a jelenleg törvény által bevett, és ezután beveendő vallások lelkészeinek joguk van arra, hogy az államtól fizetést huzzanalo); ha ugyancsak ott, még a prot. papok özvegyeit és árváit is tisztességes segélylyel látja el az a kiválóan katholikus köztársasági állam: akkor talán a mi szabadelvű magyar államunknak sem válnék az állam szégyenére, ha a protestáns egyházakat méltányos államsegélyben részesítené?! o J A méltányos államsegélyt, külföldi analógiákon kívül, speciális magyar viszonyaink is indokolják. Évszázadokon keresztül Magyarországon a protestantismus üldözött, lenézett, mostoha bánásmódban részesített vallás volt, mely helyzeten az 1848-ik évi törvényhozás csak elvben változtatott, csak igérte a javítást, de tényleg mai napig a régi állapotban vagyunk. Csak megtűrnek, de nem segítenek bennünket. Alkotmánvos életünk visszaállítása óta szüntelen hitegetnek a teljes viszonosság és kölcsönösség létesítésével, de a főrendiházi képviseltetésen kívül a protestantismus a kiváltságolt római egyháznak még semmi jogába nem részesíttetett. Mint a régi rendi alkotmány idején a nemesek és jobbágyok, oly viszonyban tartatik az alkotmányos szabad Magyarországon a katholikus váltságolt vallás mellett a ((jobbágyi sors»-ra kárhoztatott protestantismus. Hát viszonosság ez ? hát kölcsönösség ez ? hát testvériesség ez? Törvény szerinti egyenlőség mellett a kathol. egyház főpapjai országos vagyonból hercegi