Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-20 / 29. szám

rendelt hajlékába is, a ti anyaegyházatokban. Mert az egyesült hívek buzgósága emeli az egyeseket s a közönséges ima és ének szárnyain a lélek könnyebben emelkedik Istenhez. Jövőre pedig készüljetek, az egyházkerület és a közalap segélyéből nyert összegecskét, nemcsak annak kamataiból, hanem saját megtakarított filléreitekből is gyarapítani, hogy egykor a ti maradékaitoknak is kisded temploma s abban egy előkönyörgő-tanítójuk lehessen.)) E beszédet buzgó ima s a főpásztori áldás követte ; majd püspök úr és kisérete az iskolaterembe ment be, kikérdezni azt a 22 iskolásgyermeket, kiknek tanítója egy theologiát végzett s egykor rektorságot viselt hanyatló korú férfiú: Tatay Béni örömkönyek közt fogadá az Úrnak nevében hozzájok is elfáradt jó pásztort. Püspök úr a legnagyobb élvezettel hallgatta ki mindenik növendéket, nemcsak az olvasásból, számolásból pedig, hanem a világ s földismeretéből, a természetrajz és természettanból is, mert az öreg «Tatay bácsi» minden kiszabott tantárgyat lelkiismeretesen tanított s oly nagy odaadással, hogy a múzsafiak és leányok mindannyian a legnagyobb folyékonysággal és bámulatot keltő szabatossággal feleltek. Meg is lehettek elégedve a kapott dicséretekkel, mert püspök úr ajkairól örömmel hallhatták az ilyesforma megjegyzéseket. «Ejnye, de jó fiúk ezek! Ily gyönyörűséggel nem sok iskolában mulatoztam.)) Csak azt sajnálja, hogy kis könyvei már végkép elfogytak, igéri azonban, hogy hazulról küldeni fog nekik bizonyosan. Az öreg tanitó bácsi 1 nem tudott hova lenni a végtelen nagy örömtől s alig tudta elmondani remegő hangján az egyszerű köszönő szavakat püspök úr látogatásáért, a ki a legnyájasabb szavakkal vett aztán búcsút úgy tőle, mint az udvaron rá várakozó hívektől. Vissza kocsiztunk Sárbogárdra a paplakra s onnan 6 óra tájban a mezővárostól fél órányira eső alsó körtvélyesi pusztára, a Décsey Lajos kir. tan. úr birtokára mentünk ki. Az est hüsében, a csinos park szél ellen védett egyik kedves zugában érdekes és tanúságos dologról folyt a társalgás. Esperes úrnak a déli bankettről lemaradt toasztja általános sajnálkozással vétetett tudomásul. O ugyan is nem kevesebbet akart, mint megnyitni a zsebeket egy kegyeletes célra: a Tinódi Sebestyén, 16—ik századból való «utolsó magyar dalnok» tinódi származását, és Tompa Mihály Sárbogárdon való hivataloskodását jelző emlék-tábla létesítésére. (Ajánljuk megszívlelésül az eszmét a kis társaságban főgondnokostul rektorostul, sőt főszolgabíróstul jelen volt For- ' gács kollégának). Majd püspök úr elevenité fel igen érdekes reminiscentiáit költőtársának és barátjának, nemzetünk egyik legkedveltebb dalnokának, Tompa Mihály- j nak életéről, különösen hanvai papságáról. A vacsora alatt és után is igen élénk társalgás közt telt-mult az idő, majdnem 11 óráig; s így bizony szörnyen kevés időt tölthettünk a kedves Morfeus karjai közt; hajnali négykor már fel kellvén kelnünk csendes ágyunkból, hogy j a kevéssel 5 óra után Iváncsa felé induló vasúti vonatról le ne késsünk. E szerint korán felviradtunk a püspöki visitatio utolsó előtti napjára, május 13-ikára. Megköszönve a derék úri család szíves vendégszeretetét, Décsey úrnak rendelkezésünkre bocsátott kocsijain, még idejében értünk a sárbogárdi vasúti állomásra, hol a gőzparipáktól vont kocsik egyikén helyet foglalva, fél 6 órakor szerencsésen útra is keltünk utolsó előtti állomásunk — Iváncsa felé. Egy teljes óráig tartott e vasututazásunk, vagyis iél 7-kur érkeztünk meg az adony-szabolcsi állomásra, 1 hol a kora reggel dacára számosan várták püspök úr megérkezését, mint: Gondol Dániel, nyugalmazott miniszteri tanácsos, Hornoy, adonyi járásbiró, Kálmán Vincze és Bédi József adonyi szolgabirák. Püspök úrhoz az adonyi járás részéről Kálmántincze főszolgabíró intézett pár szóból álló szíves üdvözlő beszédet, melyre püspök úr hasonló szívességgel válaszolt. Majd a vasúti állomáshoz jó félórányira eső Iváncsára megérkezvén, a templom előtti téren felállított igazán csinos diszkapu előtt ott várta már püspök urat az egész gyülekezet, a melynek nevében Tóth Benő lelkész fogadta szívből jött üdvözlő szavakkal. Az istenitisztelet 9 órakor vette kezdetét; akkorra az elég tágas imaház teljesen megtelt áhítatos hallgatókkal, kikhez püspök úr következőképen kezdett szólani: ((1848-ban, abban az évben, melyben a magyar szabadság újra született, melyben a magyar protestáns egyház természetes és törvényes jogai az egész nemzetével együtt újra biztosíttattak, abban az örökre emlékezetes esztendőben született ez az anyaegyház is. Mint a baracskai egvház leánya, majdnem árván növekedett addig. Az 1842-ki egyházi összeirás 318 lelket számlál benne; ma több, mint két annyit, 664 lelket számlálnak benne». Ez örvendetes eredmény, azonban nektek, mint fiatal egyháznak «sem időtök, sem alkalmatok nem volt, hogy erőtöket kifejtsétek, egyházi életeteket megszilárdítsátok: azért nektek még igen sok teendőtök van, hogy a célt csak meg is közelítsétek. Tűrjétek el azért, ha némely fogyatkozásaitokra rámutatok. Ilyen fogyatkozásnak találom azt, hogy közöttetek még a templomi buzgóság, az isteni tisztelet látogatása nem oly szabályos, mint a már régi anyaegyházakban ; és fájdalom, hogy ebben az előbbkelő hitsorsosok sem járnak mindig jó példával elől. Mert a többség, a szegény munkás nép, az év nagyobb részében, az életfenntartás miatt, hogy maga és családja szükségeit bekereshesse, munkára megy s a munkaidőben a templomot csak gyéren látogathatja ; ez megbocsátható, ha különben magával viszi vallásos érzelmeit. Mert nemcsak, a templomban lehet tisztelni és imádni Istent, hanem a szabad természetben s munkaközben is. De a templom elhanyagolásából származik az egyház iránti hidegség és közönyösség is, mely az egyház iránti kötelességek nem teljesítésében, az egyházi terhek hordozásában való hátramaradásban nyilatkozik. S félek atyámfiai, hogy ez köztetek nagy mértékben meg van, a miért egyházatok különben is gyenge hajója könnyen fenn akad és zátonyra jut.)) Ezután az országos közalapra térve át, bőven szól ennek magasztos rendeltetéséről. «De ti atyámfiai! még ez iránti kötelességeteket is kelletlenül, zúgolódva vagy épen nem teljesítitek s így annak segélyére sem számíthattok; pedig lehet, hogy arra magatok is rászorulnátok.)) (Egyedül az ivancsai egyház az az egész tractusban, mely közalapi járulékával évről-évre rendesen hátralékban marad.) Majd örömét fejezi ki püspök úr a felett, hogy a hívek közt nagyobb és általános megrovást érdemlő, u. n. cégéres bűnök nem uralkodnak. «Orömmel említem fel továbbá, a közbirtokosság kegyes gondoskodását egyházunk megszilárdítására. Miután az előtt is jótéteményekkel járult ehhez, most a regále-váltság alkalmából ezt még nagyobb mértékben és állandóan biztosította.)) Végül nagyobb buzgóságra, egyházuk iránti tartozásaik pontos teljesítésére inti őket, valamint figyelmezteti arra is, hogy iskolájuk túlnépes lévén, egy második tanterem felállításáról kell gondoskodniok, s ezenkívül törekedniük kellene arra is, hogy mostani imaházuk helyett már a közel jövőben templomot építsenek.