Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-13 / 28. szám

helye van, de szerencsére most már nem emberek, hanem csupán könyvek égettetnek meg. Némétalföldön a katholikusok habár nagy kisebbségiében vannak, mégis érvényesíteni tudják a kasztjokat az által, hogy a protestáns ((forradalom ellenes párf»-tal szövetkeznek. így legújabban is kedvök szerint módosították a nem confessionalis elemi oktatásról szóló törvényt, amelyre a Hollandok méltán büszkék voltak és amely 1806 óta érvényben állt. Sok országban mint Tirolban, a rajnai tartományban, Alsó-Kanadában az igazi souverain nem a király, hanem a pápa, a papok és püspökök közvetítése által. Inkább engedelmeskednek a pápának, mint a polgári törvényeknek, ha csak ezek is egyházi tekintély által nincsenek elfogadva. Olaszországban látszik a pápaság legkevesebb befolyást gyakorolni. Ennek oka világos. A pápa folytatja világi hatalmának revindíkálását és ezzel Olaszország nem rég megnyert egységét fenyegeti. Azt mondják, hogy még idegen fegyverek használatától se rettenne vissza. Hogy a pápának engedelmeskedhessenek, minden honfiú érzelmet el kellene fojtaniok. Sok jó katholikus, sőt magok a papok se akarnak ily messze menni. Ez a papság tevékenysége elé igen nagy akadályt vet és ebből értjük meg, hogy ez a szabály : «se választók se választottak)) folyvást megtartatik. Azonban lassanként, egyik követ a másikra rakva, az egyház reconsstruálja az ujabb forradalmak által annyira megrendült uralmának épületét. Elnyomták a régi zárdákat, eladták javaikat, de hála a társulási szabadságnak, mindenfelől ujabb zárdák emelkednek, a melyek nem sokára számosabbak és gazdagabbak lesznek, mint a régiek. De semmi sem bizonyítja jobban a katholicismus életerejét, mint az a mi Franciaországban történt a mult század végén. A XVIII. században a vallási tárgyak iránti közönyösség általános volt a vagyonosabb osztálynál, sőt a nemesség és magas clerus között is egyaránt. A forradalom semmi eszköztől sem riadt vissza, hogy a katholicus egyházat megsemmisíthesse. Javai konfiskáltattak és eladattak, az egyházak az észkultusának átadattak, a papok elűzettek, deportáltattak, agyontörettek, nyaktilóztattak vagy kényszerültek az uj alkotmány iránti hűségeskü letételére, még a vallásos ünnepek és vasárnapok is betiltattak. Soha ennél erőszakosabb törekvés nem volt, hogy gyökerestől kiirtsanak egy kultust, melytől legműveltebb pártfelei már rég elszakadtak. És több év multán egy példátlan fordulat áll be ; Napoleon aláírja a concordatumot Rómával és újra megnyitja a templomokat. A nép tömegesen rohan azokba és ma a katholicismus életerősebb, tevékenyebb, hatalmasabb, mint száz évvel ezelőtt. A pápa 50 éves áldozári jubileuma, ugy látszik, szentesítése és betetőzése volt a pápaság öszszes diadalainak. A világ minden országaiból érkeztek ajándékok és hódolatok, még a protestáns német császár és a francia köztársaság elnökétől is. Sőt az Egyesült-Államok elnöke is megküldötte saját nevében XIII. Leónak az északamerikai alkotmánynak (minő szellemes gúny!) egy ragyogó pompával bekötött kiadását, a melybe mind azon szabadság be van irva, amit csak valaha a pápák kárhoztattak vagy kiátkoztak. A tömegesen érkező zarándokok egészen betöltötték Michel-Ángelo remek alkotását és mikor a pápa Se dia gestatorian vitetve bejárta a fényes basilikát, azt hihette, hogy általános uralkodásának órája ütött. De azért csalódnánk, ha mi is ezt hinnők. Ez az impozáns szertartás nem a katholicismus hatalmának, hanem inkább a bölcsészet és vallástürelem szelleme hatalmának nyilvánulása vala. A pápa bevonulását tartotta Szent Péter templomába, fején a Vilmos császár, Luther unokája által küldött tiarával, használva a tüzes Erzsébet örököse, Victoria királynő által felajánlott misekelyhet és ujján viselve a Sultán által ajándékozott gyűrűt. Ez bizonyára nagyon érdekes látvány volt; hanem nekünk a régi római birodalom ama pantheismusát juttatta eszünkbe, mely Agrippa Pantheonába minden nemzetek isteneit befogadta. Éz az általános hódolat pedig csak azt bizonyítja, hogy a modern bölcsészet szellemi nézeteinek terjedtsége sokkal nagyobb, mint a valódi katholicismusnak exclusiv szelleme. Azon eseményekben, melyeket most elbeszéltünk, még kiváló irók is annak a bizonyságát látják, hogy a katholicus egyház van hivatva arra, hogy Róma hatalma alá vezesse vissza a két félgömb népeit, és így valósítsa meg az egyetemes egyháznak eszményét. Valóban anélkül, hogy eredetét megtagadná ez egyház csatlakozhatik ahhoz a két hatalmas mozgalomhoz, melyek a mai világot mozgatják és átalakítják, értem a demokraiicus és socialis reform-mozgalmat. Kezdetekor a keresztyén egyház a legdemokraticusabb intézmények egyike vala. Minden tekintélyek egyenesen az egész nép által választattak, a választók és választottak közötti minden különbség nélkül. Valódi köztársaság és pedig nemzetközi köztársaság volt. Ha vissza akar emlékezni eredetére és magát lényeges elveihez kívánja alkalmazni, a világ közvéleményének első hatalma leend. Megvalósítandja a legtökéletesebb demokratiának typusát, amiről csak valaha álmodhattak. Mindazt a mit elvesztenek a királyok, a pápa e demokratiának választott feje megnyerheti. Az állami határok nem korlátolandják hódításait, mert az egyház lényegileg kosmopolita. Ez az a hires kör, melynek kerülete mindenütt van, központja pedig sehol. Hogy a társadalmi megújulásnak eme kiszámíthatlan ereje által engedje magát ragadtatni — mely még csak kezdetén van — az egyháznak csak lelkesülni kell azért a mit tettek alapítói és az iránt a mit mondtak atyái. Az apostolok nem vitték-e a testvériséget egész addig, hogy minden javaikat közzétették, és minden szent irók nem dörögtek-e a gazdagok ellen jogokat követelve a szegények számára? Micsoda az evangeliom, mint a vagyontalanoknak hirdetett jó hír? Az ujabb időben egynémely katholicus püspök úgy látszik megemlékeztett az első keresztyénség eme hagyományairól. XIII. Leo 1877-ben, akkor még csak perusiai püspök, pásztori levelében ezt irta : «E szívtelen kapzsiság által idő előtt kimerült lényekkel szemben kérdezzük, vájjon ez Isten nélküli civilisatio aranycsinálói a helyett, hogy haladásunkat elősegítenék, nem vernek-e vissza bennünket több századra, azon gyászos időkre vezetve vissza amelyben rabszolgaság tiporta ez emberiség nagy részét és a mikor a római költő szomorúan így kiáltott fel: humánum paucis vivit genus.)) Németországban a Ketteler püspök által hagyott iratok befolyása alatt a papság gyakran tart ilyenféle beszédeket. Winterer apát mondá nem rég e szavakat a német birodalmi gyűlésen: «A társadalmi kérdés közel áll a vallásos kérdéshez; az egyház sohasem ignorálta azt, mikor arról volt szó, hogy eltörölje először a rabszolgaságot, azután a szolgaságor. Még kevésbbé ignorálhatja ma, mikor az agrar kérdés vagy a munkabér kérdés azaz a socialismus alakjában áll elő. Ha azt el-