Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-06 / 27. szám

protestánsnak. Itt igazságtalanságról nem lehet szó, ha csak az igazságtalanságot részrehajlatlanságban s pártatlanságban nem keressük. Vagy ezen igazságtalanság talán azon állítólagos méltatlanságban rejlik, mely a szülőn az által követtetik el, hogy őt a törvény legtermészetesebb jógától megfosztja, hogy gyermeke vallását saját meggyőződése szerint határozhassa meg, kényszerítvén őt arra hogy magzatát oly hitben nevelje, mely nem az ő hite ? Ez valódi erőszak és a lelkiismereti szabadságnak súlyos megsértése — azért revíziót követelünk. Valóban, az ember alig hisz szemeinek, midőn ezeket olvassa. A róm. klérus, mint a lelkiismeret szabadságának bajnoka lép fel! Omnia jam hunt fieri quae posse negabam. Nem kérdjük, ki hatalmazta tel éppen a papságot a szülők nevében feljajdulni, feljajdulni pláne protestáns atyák vagy anyák nevében, kik — nem kutatjuk minő behatásoknak engedve — a törvény értelmében ev. hitben nevelendő gyermekeiket a kath. plébánushoz küldik megkereszteltetés céljából: de kérdjük, mi jogosítja fel őket síkra szállani a lelkiismereti szabadság mellett? Hiszen a történet tanúbizonysága szerint a lelkiismeret szabadsága legelkeseredettebb elleneit éppen a róm. papság soraiban találta mindenkoron. Nem hirdeti-e e szomorú igazságot hazánk története is? S ha a szülők elé— vületlen, örök jogai mellett annyira buzgólkodnak s panaszt emelnek azon hatalmaskodás ellen, mely a kifogásolt drácói törvény által követtetik el, miért nézték tétlenül e sajnos embertelen állapotot évtizedeken, évszázadokon keresztül? Hát oly távol áll mögöttünk azon idő, midőn a kath. apa összes gyermekei a római hitben valának nevelendők s melyben a protestáns atyák kényszeríttettek — s jaj volt nekik, ha nem tették — legalább leányaikat misére küldeni? Miért nem szólaltak fel akkor az örökkévaló szülői jog s a békóba vert lelkiismereti szabadság mellett ? Hja, aBauer, das ist ganz was anders», nemde? Az «akatholikusokon» ejtett legnagyobb igazságtalanság igazság, de a legnagyobb részrehajlatlanság summa injuria, ha az ultramontanismus hasznot nem húz belőle. Egyébiránt, ha mi a törvénynek ilyetén revízióját nem is követeljük, azt nem is elleneznék mint protestánsok, mint a lelkiismereti szabadság őszinte hívei. Tiszteletben tartjuk mindenkinek meggyőződését, tiszteljük a szülői jogokat is; nem mi fosztottuk meg őket az ő, a klérus által siratott, elévületlen jogaiktól, nem mi döntöttük halomra a szabad vallásgyakorlatot biztosító 1608. törvény i-ső cikkének 1. §-át. Részünkről elfogadjuk a törvénynek, a lelkiismeret szabadságából kiinduló revízióját, habár érezzük, hogy az ily módosítás, nekünk kik gyóntató székkel s más efféle hálókkal nem birunk, bizonv-bizony javunkra alig szolgálna, s előre látjuk, hogy a klerikálisok által célba vett revízió a jelenlegi súrlódásoknak nem csak nem venné elejét, hanem azokat tetemesen fokozná is, s felzavarná számos családnak nyugalmát s békéjét, mely mostanáig, felekezeti szempontból, tűrhető vala. Csak hogv ezen kielégítőnek nevezhető állapot nem a klerikálisok érdeme. Azon éles, kíméletlen hang, melylyel főleg a rendelet óta a vegves házasságoknak hadat izentek, eléggé jellemzi az e körökben uralkodó lelkületet. A róm. egyháznak az ilyen házasságok irányában mindenkoron tanúsított ellenszenve nem ismeretlen előttünk, hol Róma az ily frigyeket saját előnyére nem értékesíthette, ott minden kitelhető módon akadályozta azoknak életbeléptetését, s a ki a harmincas évekre visszaemlékezik, tudni fogja, minő port vert fel e kérdés hazánkban is. Ugv látszik, mintha az akkor történtek most is megújulni akarnának. A törvény, illetve a rendelet, határt kíván szabni a papság e téren való garázdálkodásának, s hogy minő volt e garázdálkodás, kitűnik a fellobbant boszankodásból. A jogbitorlásaiban akadályozott klérus ismét hozzányúl az egy ideig látszólag felvetett fegyverekhez s nem csak keresztes háborút prédikál a vegyes házasságok ellen, hanem annak reményében, hogy ez által nem egy lágymeleg protestáns lelket elcsábít, kinyilatkoztatja, hogv ily kárhozatos egybekeléseket ünnepélyesen megáldani nem hajlandó, s azok kötésénél a passiva asistentiára fog szorítkozni. Nem csinálunk titkot belőle, hogy a vegyes házasságóknak barátjai mi sem vagyunk, jól ismerjük árnyoldalaikat és tapasztalásból tudjuk, mennyire szenved alattok főleg a mi egyházunk, mely a prozelytáskodás mesterségéhez nem ért. De ha nem is vagyunk barátjai az ily házasságnak, rákfenének, mely tűzzel-vassal pusztítandó, még sem tarthatjuk azt. A keresztyénség szelleme ily házasságokat nem tilt, s ha nem is hivatkozhatnánk Pál apostolra, ki minden szűkkeblűségtől ment világnézletében még a pogányokkal kötött házasságokra is elnézéssel tekint, hivatkozunk a természet szavára, mely hatalmasabb minden egyházi tilalomnál s mely a szíveket s így a kezeket is egyesíti minden anathemák dacára. Iloqr az ilv házas-O ./ j ságok száma nálunk ezerekre megy, köztudomású dolog s kár felzavarni s feldúlni számos családok békéjét, melyeknek tagjai különböző templomokban ugyan, de mégis ugyanazon