Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-15 / 24. szám

ápoljuk egyházaink és iskoláink körében a valódi haza és egyházszeretet szent tüzét. Es ha valaki ezek ellen, s az azok alatt önkényt értetődő szabadság és felvilágosultság szelleme ellen törekednék, nevezzék bár az illetőt pápának, avagy püspököknek : mi ne riadjunk vissza ettől a küzdelemtől sem ! Harcoljunk ellenök és törekvéseik ellen szüntelenül, szóval és tollal egyiránt! Isten a szent ügyet nem hagyja el. Némuljon el a kicsinyes felekezeti érdek mi közöttünk. Ébredjünk már valahára erőnk és rendeltetésünk tudatára! Egyesüljünk azok ellen mindnyájan, a kik a szabadság és felvilágosultság oszlopait szentségtelen kezekkel rázogatják ! Az öntudatra ébredt s egymással egyesült protestáns nép csudákat mívelhet ma is. A jövő, a mint a művelt világon, úgy e hazában is a mienk ! Lobogtassuk hát azt a zászlót magasan, a protestantismus zászlaját, mert az a szabadság és a felvilágosodás zászlója ! Ne féljünk mi a jövőtől, mert az a mienk! Sursum corda ! Excelsior ! Abauj-Szántó. Czékus László. BELFÖLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. Május 3-án Alcsúthon végezve, még a déli órában Felcsúthra indult püspök úr, az egyházmegyének egyik legrégibb, de egyszersmind legifjabb anyaegyházába. Régi azért mert — mint püspök úr felemlíté — már az 1626-ik évben anyaegyház volt; ifjú azért, mert az 1663-ik évben megszűnt anyaegyház lenni és mint filia elébb Alcsúthhoz, majd Bodmérhoz csatlakozva, csakis a legújabb időben, az 1875-ik évben lett ismét anyaegyházzá. Ez a gyülekezet hasonlít ahhoz a kezdő ifjúhoz, ki szüleitől nem sokat örökölvén, saját erejére van utalva, hogy magának az édes otthont megalkossa. De valamint a jó igyekezetű kezdő ifjút szíves szeretettel támogatják a nemeskeblű ember barátok : úgy ezen gyülekezet is, részint az egyházkerület, részint a magas trón és József íőherceg támogatását, segélyezését több izben tapasztalta és hiszszük, hogy még ezen túl is tapasztalni fogja. Felcsúthot egy pár nagy birtokos kivételével, mind szegényebb sorsú köznemesek lakják, kik a letűnt szebb napok édes emlékein elmerengve, alig pár évtizede ébredtek fel a tétlenség álmából és megkettőztetett erővel fogtak hozzá, hogy a gyorsan haladó korral — nehogy attól túlszárnyaltassanak — lépést tartsanak. Adja Isten ! hogy nemes buzgólkodásukat, kellő siker koronázza. A polgári és hitközség üdvözleteinek elhangzása után, a szerény külsejű paplakba lépett püspök úr, hol kíséretével együtt a jó izü magyar ételekkel megrakott asztal mellett, pár órát kedélyes beszélgetéssel töltve, jelt adott a harangoztatásra. Templomba érve — látva ennek külső és belső egyszerű állapotát — alacsony, vályogból rakott, gerendás kis imaház, nyomott hangulat szállta meg az ember kebelét. Mint a fecske nem költ építő mesterre, hogy házat építsen, megrakja maga és boldog az általa épített hajlékban, ott költi és neveli kicsinyeit, és onnét repül ki minden reggel, hogy Istent dicsérő énekkel emelkedjék a magasságba : úgy a felcsúthi kisded gyülekezet is, nem költhetett építő mesterre, egyszerű emberek készíthették ez imaházat, de a buzgó szívből felszálló ima, innét is az égbe szárnyal és az Isten trónjánál pihen meg. A nyomott hangulat, mely a templom szemlélésekor a keblekre nehezedett, azonnal elényeszett, a mint püspök úr az Úrasztala mellé állva, feltárta az egyháznak nehéz, küzdelmes, változatos múltját, majd pedig művészi ecsettel festette az újra ébredés legújabbb korát. «Ettől az időtől kezdve — mondá — új élet szállt a megmerevedett csontokba. A már régóta szükséges, gyakran sürgetett, de sohasem foganatosított építkezések, átalakítások megvalósulhattak. Helyre állítva a lelkészlak, a templom kijavíttatott, új iskola építtetett. Mindezekben az egyház erőtlenségét sem az isteni kegyelem, sem a nagyok gyámolítása nem hagyta el. E mellett az egyháznak van, ha nem is sok, de jól jövedelmező fekvősége, adóssága pedig semmi, így helyzete vigasztaló. Vajha az egyesekről is, ezt mondhatnám. De félek, hogy itt az igazság mérlege, még az atyai szeretet elnéző kedvezése mellett is, nem fog egyensúlyt mutatni. Tudom, hogy a szegénység sok rosznak a forrása : az irigységnek is, az elkeseredésnek is; de a keresztyén szívben ezen érzelmek egyikének sem volna szabad helyet foglalni. Gazdagok és szegények mindég voltak és lesznek is a világban — s bölcs Salamon szerint: ((találkoznak egymással s mindeniket az úr szerzi.» De szükséges-e, hogy a szegény irigyelje a gazdagot, holott nem tudja nincs-e annak még több baja és fájóbb sebe, mint neki? Láttam sok elégedetlen boldogtalan gazdagot, ellenben sok boldog és megelégedett szegényt. És vájjon, részben és sokszor, nem magatok vagytokr-e szegénységiek okai? renyheség, rendetlen élet, viszálkodás stb. Ezektől ovakodjatok és kevéssel megelégedjetek.)) És buzgó imában kérte az egek Urát, hogy teremtsen tiszta szívet bennök és a nagy elégedés lelkével újítsa meg az egész gyülekezetet. Az iskolába menetel előtt püspök úr a kisérte tagjaihoz így szólt: félve megyek olyan iskolába, hol a lelkész tanítja a növendékeket, mert legtöbb helyen azt tapasztaltam, hogy a lelkész-tanítók, a felnőtteket igen, de a gyermekeket nem igen szeretik tanítani, vagyis ezek tanítását nagyon elhanyagolják. Azonban mi történt? A negyven iskolába járó közül az igaz, hogy csak tizenkettő volt jelen, minden osztályból egy fiú és egy leány. A többi a tavaszi munka miatt volt-e távol — mint a lelkész állítá — vagy pedig ezekkel nem mert előállni ? arról feleljen az ő lelkiismerete. De hogy ez a tizenkettő, a kiszabott tantárgyak mindegyikéből elég értelmesen felelt, azt tagadni nem lehet. Sőt midőn püspök úr, a hatodik osztályba járó fiút és leányt a számtanból akarta megvizsgálni, a lelkészhez azt a kérdést intézte : mit tanultak ezek a számtanból ? Mindent' — feleié vakmerő bátorsággal a lelkész. No no, mondá püspök úr az ő nyájas, jóakaratú atyai mosolygával, — én számtan tanára voltam, tankönyvet is írtam, de a számtan legvégső fokozatáig magam sem emelkedtem, tehát ezek sem tudhatnak mindent, maradjunk csak az egyházkerület által meghatározottak mellett. És a kamat számításból adott fel több, meglehetős nagyszámú példákat, a kamatot évre, hónapra, napra kiszámítva és ez a két gyermek fejből — bár püspök úr ezt nem kívánta — minden hiba nélkül kidolgozta a feladatot, a számítást hangosan végezve, mintha csak tábla mellett álltak volna. Erre azonban megjegyezte püspök úr: «Egy vagy két jó eszű gyermeket hat év alatt lehet enynyire vinni, de figyelmeztetem lelkész urat, hogy a