Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-08 / 23. szám

vek készítésének ügyét. Az indítványt magam is helyeseltem és az iskolaügyi bizottság nevében ajánlólag terjesztém a konvent elé. A konvent is appetálta, de szükségesnek Ítélte kikérni az egyházkerületek beleegyezését. Saját egyházkerületem egyhangúlag elfogadta. Két kerület ellenezte, a harmadik csak részben fogadta el. Es én, jóllehet az indítványt most is helyesnek tartom, mégis azon véleményt terjesztém elő, hogy vegyük le a napi rendről. Lehet, ha akkor kilátásban lett volna a zsinattartás, a zsinatra való áttevést indítványoztam volna. De semmiesetre sem jutott volna eszembe a mellett küzdeni, hogy fogadja el a konvent, előbbi véleménye értelmében, a kerületek egy részének ellenzése dacára is. Miért ? azért, mert tudom, hogy az egyetemes érdeket mindenütt, de kivált szellemi talajon álló társulatokban, legfőképen az erőszakolds sérti. A szellemi organismus fejlődésében az erőltetés még a jót is roszszá és károssá teszi. Alkalmazzuk ugyanezen elvet e tőkesegélyezés kérdésére is. Három kerület ellenzése mellett a rögtöni effektuálás oly erőltetés, mi igen könnyen magának a közalapnak lesz ártalmára, már pedig a mi a közalapra káros, az Erdélyre is, sőt első sorban épen Erdélyre káros. A közalapnak élő tőkéje van. Elő tőke a két millió református egyháztag. A ki az egyháztagok nagyobb részét diszgusztálja, az magát az élő tőkét támadta meg, és ha Erdély leginkább rászorult a közalap általi segélyezésre, miben, hálával kell elismernünk, legnagyobb mértékben is részesült: akkor Erdélynek, tehát az én választóimnak is, épen nem állhat érdekében olv intézkedések erőszakolása, melyek a többieket a közalap iránt elkedvetleníthetik. Aztán nem is arról volt szó, hogy a tőkesegélyezés elvét elvessük, hanem csak arról, hogy a megadott helyzetben tajiácsos a végelhatározást a jövő évben tartandó zsinatra halasztani. A zsinatra halasztás pedig még nem megtagadása az elvnek. De még ha zsinatról nem is lett volna szó, még akkor is lehetett volna az «ad hoc» bizottság javaslata ellen szavazni a nélkül, hogy az által az elvet megtagadjuk; akár azért, mert úgy találtuk, hogy nincs még kellőleg előkészítve, akár azért, mert az elv helyeslése mellett sem tudtuk helyeselni a keresztülvitelre ajánlott módozatokat. így pl. én mai napig sem értem, miért kell a közalapnak 5 percentes kölcsön kamatait fizetni, mikor saját tőkéje csak 4 percentet jövedelmez ? Miért nem adja inkább saját 4 percentes tőkéjét?Nem tudtam megnyugvást szerezni afelől sem, hogy ép azon állomások és egyházi lettek volna első sorban alaposan felsegélendők. Az ccad hoc» bizottság elnöke monda, hogy a bizottság a papi fizetéseknél bizonyos minimalis mértéket vett lel mérvadóul. Erdélyben négy, egyebütt öt száz frtot De vájjon megtartható volt-e ezen mérték ? Épen nem. Sok állomás maradt tőkesegély nélkül, jóllehet a fizetés háromszáz frton is alól van, míg több 400 frton felül menő állomás segélyt nyert. Es ha nem lehetett mindeniket bár egy alattjáró minimalis összegig felsegélni, nem igazságosabb lett volna-e az állomások tőkesegélyezésével még várni, s előbb megelőzőleg más eszközök alkalmazását venni foganatba, pl. az affiliálást, paptanítóságot, körlelkészségek létesítését, s csak ezután a tőkesegélyt; addig pedig a segélyül kiosztható összeget a tényleg mutatkozó különös szükségek enyhítésére fordítani, a mely esetben aztán nemcsak a fizetés mértéke döntő, hanem más, a percnyi segélyt különösen is igazoló és így a kiválasztást megkönnyítő okok, pl. elemi csapás, nagy család, betegség stb. A felől sem nyertünk kellő biztosítékot, hogy vájjon valósággal be fog-e már következni azon boldog állapot, melyre legtöbb erővel hivatkoztak, hogy t. i. a most tőkesegélyben részesült állomások és egyházak oly alaposan fel lettek segítve, hogy többé segélyre szorulni nem fognak; sőt némely egyházaknál, leginkább azoknál, melyek legnagyobb segélyben részesültek, szinte előre láthatni, hogy a tőkesegély által csak újabb segélyek szükségének vetettük meg alapját. Belemennek díszes, de erejöket túlhaladó építkezésbe, mint tette volt Szeged; elköltik minden meglevő tőkéjöket, esetleg még más adósságot is vesznek íel, fizetniö.k kell a közalaptól nyert tőke másfél százalékát. Ez pedig legnagyobb részének lehetetlen lesz. Es ekkor ezekkel is úgy fogunk járni, mint Szegeddel; újra meg újra fel kell segítenünk, ha azt nem akarjuk, hogy az építendő díszes templom dobra üttessék. Exempla sunt odiosa; de annyit mégis meg kell jegyeznem, hogy tisztán csak önmagára, külön tekintve, szép dolog 10—15 — 30 ezer frtos templomokat építeni közsegélyből, de ha aztán viszonyítjuk e tényt azon körülménynyel, hogy a közalapra adózó egyházközségeink jelentékeny részének összes vagyona (templomostól, iskolástól, papifizetés tőkéjével stb.) nem megy fel 10—15 ezer forintra s mégis ezek adózó hívei szegényes templomukra semmit sem kapnak: akkor kénytelenek leszünk az önmagában véve szép tényről másforma Ítéletet alkotni. Végül a felől sem hallottunk semmit, hogy minő reális biztosíték nyujtatik a konventnek az iránt, hogy a tőke 32 év alatt valósággal