Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-01 / 22. szám
Végzetes e baj, törvénynek hiánya, még súlyosabbá válik azáltal, hogy a mult század igényeihez mért háztartás nem tudja a mai kor igényeit kielégíteni, s nincs tényező, a ki — egyes helyek dicséretes kivételével — tudná ezen pusztító bajnak orvoslását győző erővel szorgalmazni. Jött ugyan Isten irgalmából az államsegélynek nevezett morzsalékban, a báró Baldácsyféle alapítványban, az áldott G. A. egylet és a gyámintézet által segítség: ámde ez mind kevés, annál is inkább, mert egységes terv, magasabb célok kitűzése s következetes munkálása nélkül toldozásra-foldozásra fordíttatik e drága erő s fogy ezalatt a belerő, szaporodik az elkedvetlenedés, mind nagyobbá válik az elpártolást eszközlő elhagyatottságnak, csüggedésnek veszedelme. Mi tudjuk azt, kik a mély rétegekben hosszú évek óta végezzük a veres-kereszt egylet teendőjét: milyen ma, ínséges lelkészeink és tanítóink százainak, szórványokban élő hitsorsaink ezreinek szánandó sorában egyházunk állapota ; mi az oka e pusztuló egyházak szaporodásának és azon kór terjedésének, mely a szent örökséget intézményekben és élő tőkékben menthetlenül pusztítja. Mi tudjuk azt, kik — Istennek hála még ma is elegen — élesebb tekintettel s melegebb érdeklődéssel szemléljük közegyházunk mai állapotát: mennyi fohász, tanácskozás, határozat kell ahhoz, míg valamihez hozzá foghatunk és ha meg is tehettük, korai szülöttet látunk magunk előtt, mert hiányzik az életet és fejlődés képességét biztosító kellő táperő. Egyetlen jogakadémiánk, fizetés dolgában theologiai tanáraink, leány-iskoláink, árvaházaink mai helyzete, esperességek, kerületeknek, sőt magának az egyetemnek is a szükségelt anyagi erő hiányában, nagyobb célok munkáihatására tehetetlen volta igazolják állapotunk veszélyeztetett, tarthatlan voltát. Halad az idő, nagyobbodnak a kor igényei: mi sem maradhatunk el. Lépést kell tartanunk, rendezkednünk. Jól tudjuk mi ezt — így szól a válasz — ámde mi szegények vagyunk. Sokat hangoztatott ezen mentség az, a melyet én igazság gyanánt nem fogadhatok el. Elegen vagyunk mi szám és anyagi erő dolgában, közegyházunk összes igényeinek teljes mérvben és külsegedelem igénybevétele nélkül történt kielégítésére. Egyre van csupán szükségünk: belátásra és hitbeli és anyagi erőnk egyakarattal összevetésére, egységes egyházi szervezkedésre s lesz törvényünk, rendezett háztartásunk s Isten szive szerinti új emberré izmosul egyházunk. Teljes készséggel, sőt szivem legmelegebb vágyával társulok azon tényezőkkel, kik egyházunk ily ?nódon történő megmentésére szivvel-lélekkel és anyagi áldozattal is vállalkoznak. Egyházunk szeretet egyháza, testvéries békés viszonyban élés a hitfelekkel, vallás-erkölcsi célok munkálására hivatott egyháztársakkal, kíméletes elbánás még a türelmetlenséggel is, jellege 'és törekvése egyházunknak. Hódító vágyai nincsenek. Övéit azonban összegyűjteni és öszszetartani igyekszik. Felekezetközi ezen testvéries viszonyunk ápolása lévén örömem, törekvésem, vallani és hirdetni fogom azt a szeretetszövetséget, szilárdítani az erős kapcsot és érdekközösséget legkivált az ikertestvér ev. ref. egyházzal, ápolni és szilárdítani, reálunio, ma még csak ábránd helyett, a nem kevésbé értékes valót, a kölcsönös szeretet és egyházérdek unióját, mely magasabb fokon, nevezetesb időszakokban mindig tudta összehozni egygyé tenni a két egyházat. Ezen véd- és dac-szövetségnek állandó voltáért hevülő lélekkel készséggel csatlakozom azokhoz, kik az evangyéliomszerű egyházak erejét nem az erők szétfőrgácsolásában, hanem magasabb célokért összevetésében keresik, ^ azt a közjóra értékesítik. Egyházunk hazai egyház, oly értelemben, hogy alkotmányos államunkkal célja, sorsa, tehát főtörekvése, múltja egy, a hitközösség kivételével nem lévén a határon kívül keresni valója; súlypontja benne van, vele való törvényes viszonyban munkálja a valláserkölcsi és nevelésügyi célokat minden áldozattal, kezdettől benne keresi küléletére nézve a nem nélkülözhetett oltalmat és segítséget. Századok verőfénye és viharai által megerősített ezen viszonynak vagyok én híve. Vallom és hirdetem azt törhetetlennek, azon óhajjal, vajha ezen államhűsége ne nyerjen mostoha elbánást, a kegyelem asztaláról morzsalékot jutalmul jövőre; azon vágygyal, vajha fényes ezen múltjára ne vethessen egyesek hűtlensége, avagy az árulás homályt soha. Mi fog engem egyházunk ezen viszonyában vezérelni: megmondja 4 század óta magyar nemesi család sarjának nekem született magyarnak, 28 év óta magyar nyelvű egyházban magyar ajkú lelkésznek, multam, megmutatja majd hazám, egyházam, összeforrt igaz érdekében igazságos, szeretetteljes közreműködésben nyilvánuló Isten engedte jövőm. A tisztelettel előadottakban röviden, de őszintén jeleztem álláspontomat, kifejtettem hitteljes egyházszeretetemet, közreműködésre engem vezérlő irányelveket. Azon édes hiszemben tettem ezt, hogy első kötelességemet róvtam le ezzel, s főbb vonásaiban legalább azok a tisztelt közgyűlés nézeteivel egyeznek.