Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-25 / 21. szám

És ugyané szempontból óhajtandó, hogy egy népszerű kiadásban majd elhagyassék a több helyütt idézett szóknak és mondatoknak görög szöveggel való szedetése is. E formális dolgok kijavításával teljesen méltó is lesz a mű, hogy minél szélesebb körben terjedjen el, s a szülőknek és a neveléssel foglalkozóknak mintegy olvasókönyvévé váljék, hogy legyen az egészséges családi és társadalmi életrevaló nevelésnek a szó teljes értelmében «kézikönyve.» A mű négy nagy szakaszra oszlik. Az I. a nevelés általános kérdéseivel foglalkozik; a II. a testi neveléssel, a III. az értelmi- és a IV. az erkölcsi neveléssel, mely utóbbi szakasz keretében a szív- és az akarat neveléséről szól. Ez az anyag 41 fejezetbe van beosztva. Az egész oly terjedelmes, hogy az egyes részletekbe alig-alig bocsátkozhatunk bele, s meg kell elégednünk azzal, hogy egyfelől csak rámutassunk néhány kivalóan értékes és szép fejtegetésére, másfelől azonban hogy még egy két megjegyzést is kockáztassunk. Az I. szakaszban határozottan legszebb, legmélyrehatóbb és a legjellemzetesebb a liberalismusnak és az utilitarismusnak, mint nevelési irányzatoknak fejtegetése (IX. f.) s méltán sorozható melléje a nemzeti nevelésről szóló fejezet (VIII. f.), melyben a nemzeti nevelés buzgó apostolaként tűnik ki. De míg a IX. fejezetben teljes egyöntetűség van, addig ez utóbbi inkább csak egymás mellé rakott mozaikokból áll. Ugyan e fejezetben ama tétel bizonyításánál, hogy az ősi időkben a hadviselés és vallás eszközölték a nemzeti nevelést (89- ik lap.), a vallás tárgyalásakor jobban hivatkozhatott volna a zsidó népre, mint a magyarra, mert a zsidó nép vallásának a nemzeti életre való befolyása annyira evidens és jellemzetes, a mi a magyarnál nincs meg, hiszen ősi vallásunkat sem ismerjük, csak hozzávetések útján tudunk róla valamit, hát akkor befolyását miként mutathatnánk ki ? Nincs kellő összefüggés az előzők és emez állítás között: «sőt a régi, mindenkire egyszabású iskolázással)) stb. (ior. 1.); mert az előzőkben szó sincs a mai iskolázás esetleges hátrányairól. Csodálatos jelenség, hogy a kik annyira eltelnek a külföld bámulatával, mint pl. Felméri is, figyelmüket jóformán egészen el is fordítják az itthoni viszonyokról. Roppantul dicséri, hogy az angol a maga iskoláját valóságos alma maternek tekinti egész életén át, s például Gladstone ma is még szívesen mondja magát «Eton boy»-nak. Ugyanezt a jelenséget emelte ki Pulszky Ágost is egy, néhány évvel ezelőtt az angol iskolákról tartott felolvasásában s ő is, mint most Felméri teszi, nem is gondolt arra, hogy egyfelől, míg a mi régi collegiumaink élete is egészen olyan forma volt, mint az angoloké, addig a collegium nálunk is alma materként tiszteltetett (Lásd : Molnár A. művét). Nálunk is a nemzeti genius nevelő intézetei voltak ezek, s ha közoktatásügyünk vezetői és paedagogiai irányadó embereink több gondot fordítottak volna a külföld helyett a mi protestáns, több százados collegiumi intézményeink, az azokban élt tan- és nevelési rend, módszer, tananyag stb. tanulmányozására, ma nem vetettek volna be bennünket az utilitarius nevelés és iskolázás lelket és testet ölő taposó malmába. A mi collegiumi életünket csak a modern kor követelményeihez kellett volna átalakítani és nem lett volna semmi szükség arra, hogy nevelésünket és iskolázásunkat teljesen leszakítsák a történeti talajról, s a nemzeti traditio gyökereiről levágják. De hát Felméri is lelkesen ir a nemzeti nevelésről, angol fők gondolkozásával és míg tömérdek anecdotát tud elbeszélni a külföld nagyjairól, alig tud valamit a mieinkről, s a i legtöbb helyütt nevük puszta említésén kívül vajmi keveset mond róluk. Itt persze igen kevés kész feldolgozott anyagot kapott. Igen, de ha még Felméri se igyekszik abban az értelemben nemzeti lenni, hogy viszonyainkat tüzetesen vizsgálja és ismerje meg, mit várjunk akkor csekélyebb kaliberű paedagogusoktól ? Jean Ingelownak még ilyen absurdumot is elhisz, hogy «egy leány emlékezik, hogy 21

/, éves korában ágyban fekvő anyjának János evang. XV. fejezetéből néhány verset olvasott. Nem hiszi, hogy valósággal olvasta, hanem fölteszi, hogy betanulta, mert emlékezik, hogy a könyv előtte volt s felmondáskor ujjait a szókon járatta» (327. 1.) s a magyar népfejlődés és psychologia viszonyaira alig vet ügyet. Nemzeti nagyjaink is csak alig szerepelnek. Például mily hatással szólhatott volna a 367-dik lapon Bürke helyett Petőfiről, ki már 1846-ban «véres napokról álmodik)), mikor még a szabadságharcot más nem is sejti; vagy Széchenyiről, a ki láng betűkkel látja az égen Kossuth nevét s a flagellum Dei-t felírva, mikor még csak a «Pesti Hirlap» vezércikkeiben nyilatkozik a szellemi forradalmár. Vagy a 480-dik lapon a classikus műveltség hatásánál Aranyról sokkal többet kellett volna írnia és nem kellett volna mellőznie Petőfit, ki kedvelt classikusaival kezében állott «silbakot» és említetlen hagyni annyi sok mást, kiknek lelkét a classikus világ termékenyítette meg. Sőt az idegen dolgok etikusában annyira megy, hogy nemcsak első rendű nagyságokat emleget, hanem még Goriot-fajta apákról is szól (554. 1.), a minek vonatkozása a mi nagy közönségünk előtt tökéletesen ismeretlen. A II. szakaszban a testi nevelésről szólván igen egészséges elveket fejteget. A játékot igen helyesen emeli a tornázás fölé s nemzeti talajból nőttnek mondja az athletikát. «A torna a theoriáért élő-haló nép vérlejtéséhez való, a melynek iskolai részét a nemzeti motívumoktól megfosztva ültették át hozzánk is» (207. 1.). Teljes igazsággal emeli ki az angol «versenyzés» eszméjét és sürgeti a növendékeknél a mesterségek tanulását (231. 1.) A játékok keretében szívesen vettük volna a Frőbel játékokról és gyermek-kertekről való véleményét ; csak később említi ezeketa 268-dik lapon; ott is csak azt, a mit jónak lát bennük, de az egészről nem szól. Az értelmi nevelést tárgyaló szakaszt teljesen jellemezzük, ha a 261. és 262. lapokon levő két elvét idézzük : «Talál — úgymond — az értelem nevelésére is a test táplálására általában érvényes eme szabály: a lakoma olyan legyen, melytől ne jóllakva, hanem étvágygyal, (a kíváncsiság vágyával) keljen fel az ifjú» és «az értelmi nevelés tiszte az elmét rugalmassá tenni, az ifjú kíváncsisága körét kibővíteni s ekként az életpályák jelöltjeit oly szellemmel tölteni el, mely nemcsak erkölcsi értéküket emeli, hanem a nemzeti erőtőkét is gazdagítja.)) Tökéletesen igaz, hogy ((középiskolai tantervünk inkább a minden iránt egyformán közönyös elmék termelésére való, mintsem az ifjú elme hajlékonynyá tevésére.)) (314-dik 1.).— Gyönyörű a képzeletről irt fejezete (XXVIII.), a maga egységében, tömörségében, a mint annak egész körét felöleli. Kevés fejezetben van ily mélyen járó és mégis élvezetes tárgyalás. Sok gyakorlati megfigyelésről tesz tanúságot a XXIX. fejezet. Igen érdekesek 'és tanulságosak a tantárgyakról" szóló fejezet fejtegetései s ezekben az egyes tárgyakról szóló fejezet fejtegetései s ezekben az egyes tárgyaknak a szellemi erők képzésére való hatásuk feltüntetése. A classikus nyelvek képző hatásáról szólva, igen helyesen mutat rá, hogy itt egyenesen a tanításban van a hiba. «A class. nyelvek és irodalmak oktatásának