Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-18 / 20. szám

ják a prot. tudomány szabadságát s annak megnyilatkozását és tényét véka alá rejteni. Pedig a prot. elvet mint tisztán személyes vallási hitelvet, az autonom vallásos személyiség szent és sérthetetlen tulajdonát nem lehet többé a rendszerint csak mentő deszkának vagy takarónak használt betűimádással megrendszabályozni, mert ez a türelmetlen betűszolgálat a múlté, az ó-szövetség merev törvényszerűségének kisértő szelleme! E türelmetlen betűszolgálat szolgáltatta ki az ősker. meddő christologiai viták alakjában a többek között Dillmann szerint a virágzó észak afrikai őskeresztyénséget a hódító izlamnak, s a protestantismus ügyét a merev ó-prot. hittani rendszerek alakjában Nippold szerint a 30 éves háború veszélyeinek, s a jezsuiták ármányainak, mivel az élettelen hitvitákban a keresztyénség mindkét alaki'a teremtő erejét kimerítette, s előbb a túzzel-vassal terjesztett izlammal, később a jezsuitismussal szemben tehetetlennek bizonyult s tudjuk, hogy az áldatlan dogmatikai viták által előidézett szakadás a jezsuitismus diadalát nálunk is mennyire megkönnyítette. J o Az igaz prot. tudományt ma — hála az égnek — többé nem a holt betű, hanem az élő vallásos szellem, többé nem a mécs, hanem a világosság s az igazság érdekli! Dr. Szlávik Mátyás. Felterjesztés az egyetemes magyar ev. reform, egyház 1801-ben összeülendő országos zsinatához. A hazai mindkét hitvallású evangélikusok vallásszabadságát s önkormányzati jogát biztosító 1790/91. XXVI. t. c. megalkotása után, több mint félszázaddal létrejött, a szintén királyikig szentesített 1848. XX. t. c., mely a törvényesen bevett keresztyén vallástelekezetek közt a teljes jogegyenlőséget megállapítván, ez elvnek megfelelőleg a 3. §-ban elrendelé, hogy «minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek s ez elvnek részletes alkalmazásával a minisztérium az illető hitfelekezetek meghallgatásával a közelebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni.)) Közel félszázad mult el ismét ez utóbbi törvénycikk megalkotása óta a nélkül, hogy az ige testté vált s az abban kimondott igazság a bevett vallásfelekezeteknek kiszolgáltatott volna, a «tökéletes egyenlőség és viszonosság)) mai napig csak papiroson maradt. Történtek ugyan e törvénycikk életbeléptetésére koronként kísérletek, de azok közbejött akadályok miatt meghiúsultak. így mindjárt a nevezett törvénycikk megalkotása után 1848. szept. 1. és több napjaiban megtartotta akkori boldog emlékű vallás- és közoktatási miniszter, br. Eötvös József Budapesten, a mindkét hitvallású evangélikus és az unitárius felekezetek küldötteivel a törvény meghagyása szerint az értekezletet, de annak tanácskozásai és megállapodásai a csakhamar bekövetkezett nehéz idők miatt kellő eredményre nem vezettek. Majd megindult a kísérlet e törvénynek ugy a hogy valósítása iránt a Thun-korszakban vagy a hírhedt pátens idejében is, de ekkor legféltettebb örökségünk, autonomiánk kívántatván érte cserébe, viszautasítottuk azt különösen azon okból is, mert egy alkotmányos uton hozott törvénynek reánk háruló bármily nagy jótéteményét nem akartuk törvénytelen állapotok közt törvénytelen kormány kezéből elfogadni. Végül az uj alkotmányos aerában maga az 1868. évi LIII. törvényeik is mindjárt a bekezdésben kilátásba helyezte az 1848. XX-dik törvénycikk megvalósítását, ezt mondván: «Addig, míg a vallásfelekezetek egyenjogúsága törvény útján általánosan szabályoztatnék, az 1848. évi XX. t. cikk alapján: a keresztyén vallásfelekezetek viszonosságát illetőleg rendeltetik)) stb. Ezekből nyilván kitűnik, miszerint a többször hivatok 1848. XX. törvénycikket létrejötte óta egy államkormány sem adta fel, sőt mindenik elismerte annak kötelező erejét, valamint elismerte maga az újabb alkotmányos törvényhozás is. S bár mindezek alapján sürgethettük volna már régebben is a nevezett törvénycikk életbeléptetését; de tekintve az édes haza testén a vészes idők által ütött számtalan sebet, tekintve az álladalom sok nemű szükségeit : türelemmel vártuk, míg ama sebek begyógyulnak s az 1848 által a polgári és állami életbe is behozott nagy reformok keresztül vitetnek, s utoljára hagytuk magunkat, felekezeti érdekeinket, nehogy a haza és állammal szemben követelőknek láttassunk. Most azonban, midőn az 1848-diki törvényhozás által szentesített nagy reformok közül azok is, melyeknek keresztül vitele az államra terhes anyagi kötelezettségeket rovott, minő a papi tized és jobbágyság eltörlése és megváltása, immár keresztül vive és rendezve vannak; most, midőn a kor követelményeivel szemben egyházi és iskolai szükségeink tetemesen szaporodván, azok elhordozására szegényebb egyházaink magokra hagyatva képtelenek; most, midőn különösen idegen nemzetiségek közé ékelt apróbb gyülekezeteink az anyagi szegénység miatt pusztulnak s velők együtt pusztul a magyar elem ; végre most, midőn hosszú évek tapasztalása meggyőzött arról, hogy sem a jelenlegi parányi államsegély, sem az egyházunk tagjainak újabb megadóztatása által létesített országos ref. egyházi közalap a létező bajokat meg nem szüntethetik, a szükségeket nem fedezhetik: azt hiszszük, hogy nemcsak magunk, hanem az állam ellen is bűnt követnénk el, ha fel nem szólalnánk s nem kérnők a törvényhozástól az 1848. XX. t. cikk 3. §-ának elvégre valahára életbeléptetését. Távol van tőlünk, kik a történelmileg kifejlődött jogok megsemmisítésének, valamint magunkra, ugy másokra nézve sem lehetünk barátai, távol van tőlünk, hogy óhajtásunk teljesülését az állam által eddig is pártfogolt többi hitfelekezetek sérelmével kivánnók keresztül vitetni, szerintünk ép úgy fedezheti az állam a mi egyházi és iskolai szükségeinket is, mint a hogy fedezte a papi tized és az urbériség megváltását, t. i. közadózás utján, melyet minden honpolgár vagyonaránylag teljesítene. Hiszen nálunk reformátusoknál is az erdélyi egyházkerületben már több egyház lelkésze, a hol t. i. papi tized képezte annak jövedelmét, ily állami uton nyeri évek óta fizetését, miért ne lehetne tehát az apróbb egyházakban a régi dézmánál sokkal súlyosabb, s épen a szegényekre nézve elviselhetetlen egyházi