Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-11 / 19. szám

Tudod te jól, hogy emberek vagyunk ; A gyarlóság karöltve jár velünk : Ha bűn szavára néha hallgatunk, Vezérlj a jóra édes Mesterünk ! Te már a mennyben ülsz, jobbján Atyádnak: Mi még e föld határin bujdosunk. Boldog lakója szép, dicső hazádnak! Végy minket is jobbodra, Jézusunk! Mostan pedig tanítson szent igéd : Ne íöldi jót, de mennyeit keresni; Tanítson meg, hogyan legyünk tiéd, Hogyan tudjunk téged híven szeretni. Ámen ! Tóth István. Catholicae res. (Folytatás.) Hazai törvényeink nem csak elismerik a vegyes házasságok jogosultságát, hanem fenn is tartják és pártolják azt. Csupán a kath. egyház papjai tesznek e tekintetben kivételt, ignorálva hazai törvényeinket. így tesz a szántói plébánus is, a ki az általa kiadott hirdetési bizonylat alá mindig oda nyomja a pennájával, hogy : «a vallási különbségen kívül egyéb akadály nem forog fenn !» * * * A mult évben egy gör. kath. esperessel beszélgetve, elmondám neki azon feltűnő tapasztalatomat, miszerint én arra példát nem tudok, hogy akár evang., akár ref. papnak bármely gör. kath. pappal vallási ügy miatt valami baja lett volna ; «s hogv hazánkban az összes felekezetek a legszebb békében és egyetértésben élnének, ha némely túlbuzgó róm. kath. papok nem volnának!)) S a gör. kath. esperes úr helyeselte ez állításaimat. Elmondá többek között, hogy még neki sem volt baja soha egy evang. vagy reform, lelkészszel sem; de igen a plébánusokkal. ccAzt én is csúnya, keresztyén ellenes dolognak tartom» — mondá a derék esperes — hogy ők erőszakkal igyekeznek fogdosni a más felekezetek híveit. így tesznek ők mi velünk is. Önök még szerencsések — mondá tovább — mert gyűléseiken vagy a lapokban is nviltan felszólalhatnak ez ellen, de a mi kezeink meg vannak kötve, mi kénytelenek vagyunk nekik sokat eltűrni, s ők csak úgy nézik a mi híveinket, mintha egészen oda tartoznának, s mintegy erővel akarnak bennünket a maguk felekezetébe beolvasztani. És mi ez ellen alig szólhatunk.)) így nyilatkozott tavaly róluk egy gör. kath. esperes! * * r* Kecskemétby Aurél (Kákay Aranyos I.) egyik művében gúnyosan mondja, hogy ő nagyon csudálkozik azon, hogy mik-ép fogadhatta el a magyar nép zöme a Kálvin vallását, ezt a magának való, komor, hideg és rideg, s minden más vallást lenéző, arrogans hitet ? Hát én egy cseppet sem csudálkozom azon, ha egy szentelt vízhez és tömjénfüsthöz szokott, művészi képek előtt térdelni tanult, s a zenés mise fülcsiklandoztató hangjaiban gyönyörét találó fényes egyház tágjának, még ha az illető író is, nem igen tetszik a prot. egyház cifra sallangoktól ment egyszerű cultusa, az Istennek lélekben és igazságban való tiszta imádása. S nem is akarom a bunkó végét megfordítani, hogy én is azt kérdezném : miért fogadták el őseink ez idegen fő parancsainak hódoló, s minden szabadabb eszmét már csirájában lenyűgöző és elfojtó, az államban államot képező cifra és fényes vallást? Mert ez előttem a viszonyok kényszerűsége s a középkor sötét vaksága folytán egészen érthető. De már azon mégis csudálkozom, hogy a midőn azt látjuk, hogy ezen felekezet papjai idegen érdeket szolgálva, hazai törvényeinkkel jönnek sokszor ellentétbe; midőn a világ összes papságai között leggazdagabban dotált főpapjai csak nagyon kevés érzéket tanúsítanak a hazai érdekek iránt (példa a pécsi, esztergomi stb. egyházak építése, festése; s a rozsnyói püspök, a ki az ottani polgármestert az aradi vértanuk szobrának gyűjtő ívével elutasította, s az E. M. K. E. kérvényét Gerlóczynak olvasatlanul küldte vissza stb.) ; s közcélokra csakis akkor hajlandók némi morzsalékkai járulni, ha azok speciális kath. érdekeket mozdítanak elő, mint a germanizáló apáca iskolák, a kath. árvaházak s egyletek fölállításával. Ellenben látjuk azt, hogv a pápának milliókat küldenek ki évenként szegény hazánkból «péter fíllérek» gyanánt; 20,000 frtos alapítványokat tesznek «csendes m is ék re» ; s lelkesülni tudnak a hottentották, zulukffaerek s Afrika más feketéi, és a csimbókos hajú kínaiak iránt, mintha idehaza mindenki csak tejbe és vajba fürödnék; midőn látjuk azt, hogy ez a római papság mindenben elkülönözve s kiszakítva magát a többi embertársak közül lebeg az ég és föld között, mint a Mohamed koporsója; midőn látjuk, hogy milyen nyűg nekik az a coelibatus, a kik vagy nem bírják, vagy nem merik Origenes és a Valentiniánusok érthető példáját követni, hanem nagyrészük inkább szeret ballagni a VIII. Incze pápa nyomdokain; és még sem segítenek a művelt világi katholikusok e nagy terhet leemelni vállaikról; nem segítenek őket is szabadokká, emberekké tenni; nem küzdenek az ott becsúszott visszaélések ellen szóval és tollal, ezen már valóban én is sokszor csudálkoztam s ma is csudálkozom. Bizonyára sejtik ők, hogy akár a józan ész s természetellenes coelibatus, akár a bálványozó mise, akár a fülbegyónás s az ott használt holt latin nyelv, akár a pápai csalhatatlanság oszlopait egy kissé megingatnák, az egész épület, az egész katholicismus azonnal mint a kártyavár omlana össze ! * * * Én a klérus többször ismétlődő túlkapásait, s a vallási viszályok újabb elharapózását a jezsuiták működésének tulajdonítom. Ez a szomorú emlékű szerzet, mely hazai törvényeink ellenére az absolut kormány alatt csendesen besompolygott hazánkba is, itt immár lábát megvetve, méltán elmondhatja magáról Ricci generálisuknak az elüzetésök alkalmával mondott szavainak első felét ccintravimus ut agni, regnavimus ut lupi», az utóbbit értve a jelentő mód jelen idejében. «E társaság, melyet a nemzet számtalanszor elitélt, s melytől a társadalom jobb elemei undorral fordulnak el, s melynek minden lépte e földön hazaárulás.)) «Kárára válik szabadságunknak és haladásunknak minden nap, mely magyar földön e társaságra derül, s szükséges úgy politikai, mint közerkölcsiségi szempontból e fekélyes kinövést elhárítani nemzetünk testéről.)) így nyilatkozott erről a társaságról a 70-es évek elején egy kitűnő r. kath. iró, a korán elhunyt Toldy István «A jezsuitákról)) cimű jeles művében. Én ez alkalommal kivált az ő (emissziói)) működésükre kívánom felhívni protest. lelkésztársaim figyelmét! Kalocsáról ugyanis minden böjtben két jezsuita atyát küldenek ki az ország különböző részeibe, akik naponként kétszer, reggel és estve egymást felváltva szoktak prédikálni a kath. hívek előtt. Mielőtt valamely városba jönnének, gondoskodva