Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-30 / 13. szám

látom igazolva egyik volt öreg barátom 15 évelőtti mondását: ((Barátom, ne örüljön annak, hogy országunk kormánya protestáns kézbe jutott, a protestantismus ennek nem fogja hasznát látni; protestáns kormányfőnek egygyel több oka, nevezetesen confessionalis oka van, hogy a catholicismussal szőrmentében bánjon, és egygyel több joga ahhoz, hogy hitfeleit, ha sérelem követtetik el rajtuk, könnyebben elhallgattassa vagy kibékítse.)) A távolállók és avatatlanok bizonyos non chalance-al, mondhatnám túlzott bizalommal ruházták rá a közülünk való vezérre az egyház gondjait; az avatottak felfogva a vezér taktikáját, egyházstátusi és egyház politikai ügyekkel nem növelték gondjait, nem zavarták ealculusait, folyton azzal biztatgatva " o magukat és csalódott társaikat, majd rá keríti a sort ezekre is, a mikor alkalmasnak látja rá az időt. A nagy egyházpolitikai kérdések megoldatlanul maradtak s a velük összefüggésben álló belegyházi ügyek rendezése is napról-napra húzódott, az irántuk való érdeklődés megcsökkent, s lassanként előidézte a protestáns ügyek mostani pangását. Csekély lendület irható a debreczeni zsinat javára is. A régi határt megbontotta, a kálvinizmus hazai keretét megmodernizálta, de ugyanakkor megbénította patriarchalis szellemét is. A kerületek egyesítésén s a közalap létre hozásán kívül bátran el merem mondani róla Lessing szavait : a mi benne jó, az nem uj, s a mi uj, az nem jó. Megnevezek egy párt. Igénytelen superintendenseinket püspökökké tette, kik püspöki igényeikkel és méltóságaikkal úgy illenek egyházunk keretébe, mint a daróc ruhára az aranyos gallér. *) Megcsinálta az erdélyi kerülettel az uniót, de oly alakban, hogy az erdélyiek lassacskán a magyar kálvinista egyház horvát-jai levének; mert ki látott valaha reális uniót homlokegyenest ellenkező alkotmány alapján, egyesülést egyenlő jogokkal, de különböző kötelességek mellett! Behozott egy papválasztási rendszert, mely eredetileg a tehetség és érdem előléptetésének elvére volna építve, de a tökéletlen alkalmazás miatt valóságban a munka és érdem megbénítójává, a kandidáló bizottságok önkénykedésévé, s a gyülekezetek szabad választásának éktelen megnyirbálásává fajult. Mert önérzetes pap manapság nem mer pályázni, s maholnap ott vagyunk, hogy a tisztes papi pályán csak a ((streberek»-nek és szerencse vadászoknak van előmenetelük. A mechanice összetákolt qualificatio-schablonok mellett *) Tisztelt urambátyám itt aligha nem igen megnyomta a pennát. Szerk. kedve szottyanhat akármelyik félkegyelmű palástnak futtatni a legfényesebb gyülekezetben is, ha a cctempus clausum))-ot lemorzsolta, mert a tractus localis patriotizmusa tiz érdemesebb mellett is biztosan bejutattatja az egyházmegye emberét a candidatioba, s a gyülekezet választó polgárainak a politikai választásokból demoralizált izlése a «világ fiainak)) mértékével kezdi mérni a belső embereket is. ((Papi székeink)) puritán nyakába a modern büntető eljárás divatos kabátját varrta a debreceni zsinat, s most a régi consistorialis prudentia félre tételével tökéletlenül összehevenyészett §§-ok nyűgeibe szorítva, hiányos vizsgálat alapján, a jurista szellem meghonosításával egymásután hozzuk a megdöbbentő íteleteket, melyeknek megalkotásában a puritán kálvinista papi szellem nem érvényesülhet, mert kiszorította szegényt a §§-ok özöne. Nem jól van ez így, szerkesztő úr! Rosz vért szül ez, rösz szellemet teremt ez. Sőt már megszülte. Nézzünk csak néhányat. A püspöki címmel vele járó főpásztori igények, a hol erősebben mutatkoznak, megteremtették a ((főpapoké és ((közpapok» közti különbségtételt, melynek kellemetlen oldalait ugyancsak ki tudja használni egyik csipős nyelvű egyházi lapunk. Osztályharc, érdekek szembeállítása, hivatali elégületlenség, merész vágyak támasztása: im ezek gyümölcsei már is ama titularis nagyzásnak. Mi lesz e par force terjesztett mozgalomból később? hova fejlődik duzzadó szenvedélvessége? nem tudom; de engem aggaszt a látománv, midőn egy egyházban, mely papjainak elvi és állásbeli egyenlőségét tanítja, a fölzaklatott szegénységet harcba keveredni látom a képzelt hatalommal és jólléttel. Egyházi socialismus akar-e ez lenni ? Vagy palástos proletárok harca?*) Tűnődöm, aggódom, elszomorodom, mikor a papot szüntelen a kenvér után hallom kiabálni, a mi így élére állítva még azt a gyanút is keltheti, hogy papságunknak nincs is magasabb aspiratiója, mint pusztán csak a kenyérért való lelkesedés. Mennyivel több ethikai súlya volna a mozgalomnak, ha nem az érdekelt papság ciceróskodnék pro domo sua, hanem a művelt protestáns elem, a jómódú papok és a világi elem veszi vala kézbe a zászlót **), melyre a szegény papok nyomorának enyhítése van felírva! Mennyivel szebben, fölemelőbben hangzanék az egyház papi és világi vezéríérfiai szájából a fel— *) Se egyik, se másik, kedves urambátyám ! Kemény volna e szó és igaztalan. Nevezzük a maga nevén: a tfírhetlen szegénység keserves panasza, melyet meg kell hallgatni s lehetőleg segíteni rajta. Szerk. **) Még nem multa idejét. A közpapok, azt hisrem, készséggel átengedik a mozgatom vezetését és sikerre juttatását az egyház kipróbált vezéreinek. Szerk