Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-09 / 10. szám

sebben is megírni, de a még most is divatozó sokféle idétlen igényekkel szemben, most is jogosítottnak tartom azt a fájdalomteljes pathetikus formát. A szaktudomány szempontjából pedig épen a theologia az, mely legkevésbé igényli egészen külön történelmi, irodalmi vagy nyelvészeti előadások tartását, még pedig azért, mert maga a theologia olyan, mely teljesen szaturálva van ezen tudományoktól. Az egyház-, a dogma-, a böl— csészet-történelme és a vallásbölcsészet (ha történelmileg tárgyaltatik) felöleli a társadalom, a műveltség és az irodalom történet minden kimagaslóbb mozzanatát; az exegetikai tanulmányok lolytán birtokába jut egy a tudós nyelvészetre első rangú fontosságú, addig nem ismert nyelvnek, a hébernek és gyakorolja folyton a görögöt és latint; ha nem is kötelezve, de utalva vannak ifjaink a modern nyelvek tanulására és erre mindenütt alkalom is van adva; a homiletikában rhetorikát, a liturgikában művészettörténelmet, a katekhetikában didaktikát tanul; az ethika megismerteti a sociologia nagy problémáival stb. Hiszen tudjuk, hogy ép ezért némely kitűnő theologus, köztük a nagy Schleiermacher is, megtagadta, hogy a theologia önmagában és önmagáért külön tudománykör volna, mert annak minden ága vagy a történelemből, vagy a nyelvészetből van véve és egységes (u. n. i pozitív) tudománykörré csak az által lesz, hogy az említett külön tudománykörökből kiválasztjuk mindazt, amit egy pozitív létező, az egyház érdekében tudnia kell annak, kinek hivatása lesz az egyház szolgálata és vezetése (t. i. a papnak). Lehetne ugyan állítani, hogy ép ezen körülmény szól a mellett, hogy a tudós theologusnak ama megszabott tudományszakokból esetleg többet is kell tudni, mint a mennyit négy évi (szervezet szerinti) képzés nyújt. Es én ezt készséggel elismerem két kikötéssel : Egyik az, hogy első sorban ismerjük el, hogy a theol. szaktudományok felölelik ama más tudományszakokból mindazt, mire a theologusnak és papnak átlagosan szüksége van. Másik az, hogy ezen az átlagosan túlmenő ismeret megszerzésére való törekvésnek rendesen a négy éves tanfolyam bevégzése után jő el az ideje. Addig még a legeszesebbeknek is bőven van mit tanulniok magán a theol. tanfolyamon. így a tudós exegetának szüksége lesz a szyr, az arab, esetleg az éthiop nyelvre, a hellenisztikus görög irodalom bővebb ismére- ! tére; a vallásfilozofusnak az ó-kori ind, persa, egyiptomi, bábel-aszszuri történelem és a bölcsészettörténelem részletesebb ismeretére; a historikusnak többnemű historiográfiái és archeológiai ismeretre, a homiletának a görög és római rhetorok tanulmányozására stb. Hát ezt mi már régebb beláttuk s épen ezért a theol. eursus végezte után elszoktunk látogatni és elküldjük kiválóbb ifjainkat külföldi egyetemekre (a kolozsvárira is elmehetnek, mikor majd ott is tanítanak efélét) ott aztán kiegészíthetik specialiter választott szakcsoportjukra vonatkozó ismeretüket ; de ott is csak ezt és nem az egész theologiából, mert az képtelenség. Igaz, hogy ha az akadémia egyetemi városban volna, akkor íormailag lehetségessé válnék, hogy a négy éves tanfolyam alatt hallgassák ama tudományokat, de methodice bizonyára helytelen volna s a helyett hogy még a szaktudományon is túlmenő képzettséget eredményezne, még amazt is ccfélegessé» tenné. Külföldön is azon jeles ifjak, kik a theologia valamelyik szakában kiváló magaslatra emelkedtek s e végett más szomszéd tudományokat is (leggyakrabban szanszkrit és arabnyelvet) hallgatnak, nem 4, hanem 6—7 évet töltenek egyetemen. De miért folytassam tovább ? Hivatkozom egyenesen rád szerkesztő barátom. A ti tanítványaitok tőszomszédságában vannak a nagy pesti egyetemnek, a hol igazán nagyon sok, a theologiával közel határos előadást tartanak. Tanítványaitok közül hányan használták fel a jó alkalmat theol. szakképzettségük kiegészítésére ? és ha igen, minő sikerrel ? *) Ha pedig a felelet tagadó, úgy én az okot nem az ifjak szorgalmának vagy tudvágyának hiányában keresem, hanem részint azon tapasztalatukban, hogy négy év alatt alig érnek rá arra, hogy szaktudományukra jól elkészüljenek (a szervezetben is felvett melléktudományokkal együtt) ; részint azon okos belátásukban, hogy először a kiegészítendőt kell elsajátítaniok, s csak azután nézhetnek a kiegészítő után. íme hová devalválódik a harmadik nagy hiány ! ime, minő alapon van hirdetve, hogy lelkészeink képzettsége «te!ületes», «íéleges», «mélyen elszomorító)), a «szabad gondolkozásnak)) ellensége és «vakhitre» vezető! Az író többi megjegyzéseivel könnyen végezhetek. Magok a tárgyak, mikre vonatkoznak, igen fontosak, de a megjegyzések felületesek, ötletszerúek, melyeknél hiányzik minden elvi alap, sokszor még a tudományos tájékozottság is; méltók volnának a megbeszélésre, *) Régebben 3—4, később évenként 1 — 2 rendes hal'ga'ója akadt theologusaink közül az egyetemnek, többnyire olyanok, kik nem papok, hanem tanárok akartak lenni. De ezek theologiájában aztán nem igen volt köszönet, épen ezek maradtak «féleges» ismerettel. Most érvényes törvényeink szerint «theologusaink nem is lehetnek az egyetem rendes hallgatói, de mint' rendkiviili hallgatók oda bejárhatnak.» (A budapesti ref. theol. akadémia törvényei 18. §.) Ez a megoldás bizonyult hosszas kísérletezés után a leghelyesebbnek. Szerk.