Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

titkaira és levelét azon Krisztus megjelenésére vonatkozó utalással zárják be, kiben a láthatatlan Isten az embereknek kijelentetett. A fennebbiekben ismertettem főbb vonásaiban azon három levelet, melyeknek töredékeiből van Knoke szerint a Timotheushoz irt i. levél összeállítva. Ezt a levelet eszerint nem lehet egy bensőleg összefüggő, egységes irodalmi műnek tekinteni, mert nem található benne oly alapgondolat, mely körül csoportosulnának az egyes részek, s nincs meg benne a kellő logikai rend. Az egész levélnek kompozíciója félreismerhetlenül bizonyítja, hogy az egyes részek különböző iratokból valók és csak a gondolatoknak tárgyi rokonsága adhatott alkalmat azoknak összefoglalására. Egy később élt szerkesztő, ismervén a íennebb részletezett töredékeket, azon hitben, hogy azok mind egy és ugyanazon páli levélnek alkatrészei, a tárgyi rokonság által kivánt sorrendben egymásmellé állította azokat, anélkül, hogy a belső egységre, a logikai rendre ügyelt volna. Csak ezen felvétel mellett lehet megérteni a Timotheushoz irt levélnek minden sajátságait, azon feltűnő körülményt, hogy egyes kisebb-nagyobb terjedelmű szakaszok magokban véve teljesen érthetők, hogy azokban a belső összefüggés, a logikai rend semmi kívánni valót nem hagy fenn, de már a többiekhez viszonyítva érthetetlenek, s gyakran egészen más eszmekörben mozognak, más viszonyokat feltételeznek, mint a megelőzők vagy azután következők. Ily összefüggetlenül Pál nem írhatott, következőleg a levél mostani szerkezete nem az ő műve, hanem egy későbbi korban élt szerkesztőé. Hogy mikor és ki állította össze a levéltöredékeket, pontosan meghatározni nem lehet, de annyi bizonyos, hogy a levél szerkesztője nem egy időben élt az apostollal és hogy munkáját a tulajdonképeni gnostiknsok kora előtt már befejezte. Csak az apostoli kor után érezték annak szükségét az egyházban, hogy az apostoli levelek összegyűjtessenek, mint oly iratok, melyekben az evangelium igazságai eredeti tisztaságukban feltalálhatók. Es csak Pál halála után hosszú idő múlva juthattak az ő levelei olyan állapotba, milyenben a szerkesztő találta, hogy csak töredékeket gyűjthetett össze. A Timotheushoz irt i. levél alkatrészét képező iratok keletkezése óta már évtizedeknek kellett elmúlni, hogy a szerkesztő azokat ugyanazon egy levél alkatrészeinek tekintse és hogy még csak sejtelme se legyen arról, hogy Pál Timotheushoz több levelet is irt. Más felől azonban a szerkesztés idejél 150-én túltenni nem lehet. Azon időben ugyanis a gnosticismus már kifejlődött, a ker. vallásigazságai gnostikus szellemben formuláztattak, s a gnosticismus elleni harc teljes erővel megindult az egyházban. A Timotheushoz irt 1. levélben e harcnak még csak nyomával sem találkozunk, a gnosis itt még nem úgy szerepel, mint valamely theologiai technikus terminus, hanem oly értelemben használtatik, mint Pál többi leveleiben. Antignostikus tendenciája e levélnek nincs, s a szerkesztő az általa ismert töredékek összegyűjtésénél nem polemikus célt tartott szem előtt, hanem irodalom történeti érdek vezette, hogy megmentse az elpusztulástól azon töredékeket, melyek véleménye szerint a nagy pogány apostoltól származtak. Épen ezért nem is alakította át, hanem egymásmellé illesztette úgy amint találta, úgy hogy csak a szerkesztés az ő műve. Munkáját nem lehet ugyan sikerültnek tekintenünk, de azért annak nagy értéke van, mert szép és ritka becsű apostoli gondolatokat hagyott reánk örökségképen, melyek más különben elvesztek volna. Nem akarok ez alkalommal Knoke felvételének alaposabb taglalásába bocsátkozni, hiszen már eddig is tulságig untattam e száraz dolgokkal a tiszt, olvasót. Különben is, hogy mennyiben felel meg e hypothesis az igazságnak, ezen vagy a Baur felvétele mellett érthető-e inkább a pásztori leveleknek minden sajátsága ? oly kérdések, melyeket egy rövid tárcacikkben eldönteni nem lehet. Annyit azonban határozottan mondhatunk, hogy Knoke eljárása a tudomány szempontjából teljesen jogosult, s a pásztori leveleknek nem egy érthetetlen helye világosítható meg e felvétel mellett. De más felől azt is állíthatjuk, hogy e hypothesis sok tekintetben mesterkélt és erőszakolt, s bármily elmés legyen is más különben, ezzel a pásztori levelek céljára és keletkezési korára vonatkozó kutatások nem értek véget, sőt ellenkezőleg az ellentéteknek a megszokás hamuja alatt pislogó parázsa ezáltal újra lángra gyul. Petri Elek. KONYVISMERTETES. Péczeli mint író. Nemzeti könyvtár. Szerkeszti Abafi Lajos. XXXlX-ik kötet: Péczeli József meséi. Kiadta és életrajzzal ellátta Dr. Takáts Sándor. Budapest, Aigner Lajos kiadása, 302 lap. Ára fűzve 2 frt., kötve 2 frt 60 kr. Átvételekkel, kölcsönzésekkel, fordításokkal kezdődik minden nemzeti irodalom. Egyik sem indúlt meg egyszerre a maga lábán, hanem mindenik, idegen szellem mankójára támaszkodva tette első lépéseit. A kezdet kezdetén szolgai fordításokkal találkozunk, melyek typusára nagy hatással volt a dolog természete. Mert a biblia áttétele, a modern nemzetek irodalmi működésének első tárgya, megkívánja, hogy betűhöz tapadjon a fordítás, — hiszen a szent könyv megváltoztatása szentségtörés lenne ! Azután a szabad átdolgozás kora következik, mely idegen minták után indul, s így értéke azon fordul meg, minő mintákat választ? Múlt századi íróink közt jóformán mindenik előtt nyitva állott az ó-classicai irodalom, «a tudás és az élet amaz örök forrása.)) Bessenyei, ki nem tudott latinul, elszigetelt példa. A «bihari remete)) a modern nyelvekben való alapos jártasságával igyekezett pótolni abbeli hiányait. S így ő már nem a latin, hanem a francia s német irodalomban kereste s találta meg mintáit. Csak igen kevesen voltak, kik a kezdő irodalmakat irányzó idegen mintaképeket félrevetve, megpróbálták kiszabadítni a magyar géniuszt ősidők óta tartó «babyloniai fogságából.)) Leszállottak a néphez, annak nyelvétől, eszejárása ellesésétől, faji jellemző tulajdonai kifejtésétől várva, remélve a nemzeti irodalom igazi megindulását. így alakult meg az összes mult századi irodalmunkat magába ölelő három nagy iskola, t. i. a classícai, a a franciás és a népies-iskola. Mindhárom egyoldalú, korlátolt, mint a hogy korlátolt az illető írók ismeretköre. Csak egyetlen irónk mentes abban a korban az egész irodalmunkat jellemző egyoldalúságtól. Péczeli Józsefet tartom én ily kiválóságnak, bár mindent rendszerező irodalom történetírásunk őt is az egyoldalúak, a franciás-irók sorába osztja be. Ámde Péczeli nem csupán a francia irodalom ösvényén haladt. O sokoldalú ekklektikus: pillangóként járja be idegen nagy irodalmak hímes virányait s onnan gyűjti az anyagot műveihez. De a hazai irodalmat s népnyelvet is behatóan