Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-22 / 51. szám

áldásokat és Krisztusról való oktatásokat nyerünk. Beszédét buzgó könyörgéssel végezte, feltűnő erővel hangsúlyozván e szavakat: «nem az én akaratom, hanem az Úrnak akarata legyen meg.» Kilenc órakor hazatért, néhány levelet irt és lefeküdt ! két óra tájban felébredt, s egyszersmind elaludt örökre. Fájdalom nélkül, halálharc nélkül elaludt az Úrban. Gyakran kivánta, vajha élete és munkássága egyszerre szűnnének meg : ez a kívánsága meghallgattatott. A mi az ő hitvesére, családjára s ránk mindnyájunkra I rettenetes csapás, reá nézve a halálnak mintegy meg- ! semmisíttetése volt.» Ilyen forma a Bcrsier Nekrologja. Azután néhány sorban élete külső története, melyből megtudjuk, hogy 1831-ben született Morges-ban (Schweicz) menekült francia családból; tanult Genfben, Hálában és Göttingában; (küzdött szegénységgel) 1855-ben a faubourg szt. Antoine-i s később a maga által alkotott Étoile-i szabadegyház papja lett. Végtisztessége megható, és ezt a nagy keresztyén életet méltán megillető díszszel ment végbe. Az Etoile templom feketébe vonva, a ravatal virágokkal borítva, s mintegy hatvan palástba öltözött lelkésztől környezve. Nem volt itt tulajdonképpeni halotti prédikáció, de még búcsúztató sem. Volt helyette az, a mit a francia Discours-nak mond, mondjuk elmélkedés. És pedig nyolc ilyen elmélkedés, melyet a párisi lelkészi kar nyolc kitűnősége tartott. Mindegyik rövid, egy két vonással rajzolja, festi, újra eleveníti az embert, nem a mint a lelki szemek látták, hanem a minőnek a mennyből látszhatott, a hitben erős, reménységben boldog és szeretetben munkás lelket. Semmi czafrang e vázlatokon, semmi meniák. «Volt része» — mondja az egyik szónok, Vernes — a nagy megpróbáltatásokban, de voltak nagy örömei. Megérte a Coligny-emlék leleplezését, melyet ő kezdeményezett, keresztül vitt, befejezett. Örülhetett pályatársai szeretetében, bizodalmában, nyájának állandó ragaszkodásában, szavának ennek az oly keresztyén és oly emberi szónak nagy hatásában... «Volt ebben a szeretetteljes lélekben, mondja a másik szónok Vinard, volt ebben valami hősies vonás. Midőn érezte, hogy Isten helyeslésével kezd valamihez, hajthatatlan elszántsággal törekedett célja felé. Ha legyőzhetlen akadály állott útjában, bevárta a kedvező pillanatot, aztán új erővel fogott hozzá, nem hirtelenkedve, de nem is habozva, nem csüggedve, de nem is vakon, kitartással haladt a lehetőség utján, hogy elérje a szükségest az Isten dicsősége és az emberiség érdekében. Szavát a Pál szavával lehet jellemezni : Hitemet megtartottam. Pályáján, melyet Isten néki kijelölt, nem annyira a támadás, mint a védelem embere volt... ((Kétségkívül'van hitetlenség a mi «korunkban» mondá egyik legutóbb tartott családias felolvasásában, de volt ám az minden korban, és nem kell hinnünk, hogy azt a XlX-ik század találta ki; s megállapíthatjuk, hogy Isten akarata egész erővel áll mellettünk, hogy mienk legyen a győzelem.» És később : «Tagadni az örökkévalóságot annyi, mint bántalmazni a föld örökteíenyeit. Az isteni igazság nevében hirdetem azt stb.» «Bersier» mondja az utolsó szónok Stapfer, «több ízben kifejezte óhaját, vajha hivatala életével s élete hivatalával egyszerre végződjék. Ugyanez volt Monod Adolf óhajtása is, és Isten meghallgatta mind a két nagy szolgáját. Monod fél évig ágyban haldokolt és tanított utolsó percig (Les Adieux d'Ad. Monod) Bersier pásztori tevékenységének teljességében esett össze... Említettem, hogy a nyolc beszédben nem volt búcsúztató elem. De mégis volt. Egy hatalmas elegiája. D' Hombres-nek : «Isten veled Bersier Eugen! Isten veled, a te özvegyed, a te gyermekeid, a te házadnépének egy könnyben úszó minden tagjai nevében ! Isten veled ! a te másik özvegyed, az Etoile egyház nevében, melyet annyira szerettél, s melynek gazdagjai és szegényei téged örökre siratnak. Isten veled! a te párisi és vidéki minden pályatársaid, a párisi egyház és minden egyházaink nevében. Isten veled Schweicz nevében, a hol születtél, és a te másik hazád Franciaország nevében, a melynek a te nexiies szíved magában hordozta megaláztatását úgy mint reményeit, a melynek szolgáltál végelszántsággal az ő meglátogattatásának napján... Isten veled ! Ha ott áll is már közötted és közöttünk a nagy némaság és a nagy kárpit, ott van a hit is, melv ketté hasítja azt a kárpitot, a hit, mely birja a láthatatlanokat, mely e bujdosás földjét összeköti az örök hazával, a hol te vársz reánk.» És egy rövid részlet Vinard beszédében: És te nemes hitvese annak, a ki immár nincs többé, te, kiben vigasztalásunkra megmaradt az ő lelkének egy része... Gyászodban is egy nagy munka folytatására vagy hivatva. Folytasd ezt a munkát, keserveidben is azt a keresztyéni derült nyugalmat tanúsítva, a melyet mint egy élő prédikációt, a szenvedők legszívesebben fogadnak. Ez a te földi munkád lesz az ő égi koronájának legdrágább köve, és hívségének legédesebb jutalma.» Virágok. De nem hóvirágok. Bersier-né maga is egyik kiváló mívelője a családi irodalomnak, igazi lelkészné. Segitője és jobb keze férjének a szeretet rnukáiban, a jótéteményben, a vigasztalásban, a tanításban, a szegények, az árvák gondozásában. Nem csuda, ha e nagyszívű asszony sebeire arany edényből csöppen egy két csepp balzsam a kathedrából. De minő gyöngéden, kiméletesen, tartózkodva ! Baksay Sándor. IRODALOM. ** A Nemzeti Nőnevelésnek ez évi utolsó kettős füzete (nov. — dec.), mint a X. évfolyamot bezáró füzet ' a következő tartalommal jelent meg : A Nemzeti Nőnevelés olvasóihoz és munkatársaihoz Sebestyén Gyula szerkesztőtől, ki néhány melegen írt sorban vesz búcsút a szerkesztőségtől s mond köszönetet a munkatársaknak. Nőnevelésünk az utóbbi húsz év alatt és Zirzen Janka Safáry Irmától. A párisi leányiskolák a világkiállításon Ekker Augusztától. Égy XVI. századbeli tudós a nőnevej lésről Bánfi Jánostól. Leányiskolái értesítők. Nőnevelés] i Szemle és Irodalom. A szerkesztőségtől megváló Sebestyén Gyula utódául a VI. ker. állami tanítónőképezde tanári kara, mint a folyóirat kiadója, az ismert nevű Írónőt Sebestyénné-Stettina Ilona asszonyt nyerte meg. A Nemzeti Nőnevelés a 10 éves pálya alatt igazi nemes miszsziót teljesített a nőnevelés terén. A tíz év alatt önmagában már egy kis értékes, 16 kötetből álló könyvtárt tesz ki, melynek a jelen füzethez csatolt tartalom-jegy: zéke a legjelesebb pedagógiai írók és írónők neveit registrálja. A folyóirat paedagogiai folyóirataink között egyike volt a legmagasabb irodalmi színvonalon állóknak, mert szerkesztője a maga nemes gondolkozásának és irályának bélyegét minden közleményre reá tudta ütni és pedig úgy, hogy a mellett az írók individualitása is érvényben maradt. És míg sajnálattal veszszük a