Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-12-08 / 49. szám
kező helyreigazításnak. T. barátom Nagy Ignácz e lap 48. számában ((Készüljünk a zsinatra» cimű cikkében, ezer köszönetet szíveskedik mondani nekem, a miért az egyetemes közalap kivetése ügyében sikerrel szólaltam fel oly szellemben és irányban, bogy a közalap ne a családfőkre vettessék ki, hanem — miután az eddigi tapasztalás megmutatta, mi jő s jöhet be egy-egy egyházkerületből, az eddigi összeg vettessék ki mindenik egyházkerületre, az egyházkerület ezt kivetné az egyházmegyékre, az egyházmegye az egyházakra, az egyház aztán beszedné vagy befizetné ahogy tudja és akarja. No, ha én ily irányban és szellemben szólaltam fel, akkor nem érdemelnék köszönetet; miután pedig ez távol volt s van tőlem, nem illet meg a N. Ign. barátom köszönete s azt nem fogadhatom el. Soha sem mondtam, hogy a közalap-tartozás ne a családfőkre vettessék ki ; sőt e tárgyban a hányszor alkalmam volt felszólalni, mindig azt hangsúlyoztam, hogy más alapot vetni nem lehet csak ezt; és mihelyt az egyházak tartozását összegben állapítjuk meg, megakasztjuk a közalap fejlődését s lehető sőt biztos gyarapodását. Én csak azt kívántam, hogy a következő zsinat szabatosítsa a 219, §-t (melyből ma azt sem tudjuk, a jövedelem vagy a kiadás-e az alap ?); addig is pedig míg egy uj zsinat ezt tehetné, a behajtást könnyítsük — t. i. a kivetés családonként történvén s állapíttatván meg. mint eddig (reklamációk, helyesbítések stb.) — az egyházaknak engedtessék meg azt akár az egyesektől mint közalap-tartozást, vagy az egyházi adóval együttesen, abba beleszámítva, akár közösen teljesített közmunka szerzeményéből, akár más, a helyi viszonyoknak megfelelő módon szedni be, állítani elő s szolgáltatni a közalap pénztárába. Ebben a szellemben, de nem abban, a mit N. Ignácz barátom nekem tulajdonít, igen is felszólaltam és sikeresen is, a mennyiben a konvent ezt eltogadta. Ezúttal megelégszem e helyreigazítással ; a mi az e. közalap ügyében a közelebbi zsinat törvényhozási teendői iránt mondani valóm van, azt a jövő évben, egyéb tárgyakkal együtt ((Zsinati előkészületek)) cimű cikksorozatban szándékozom itt vagy másutt, elmondani.*) Fogadja nt. szerkesztő úr kívánó tiszteletem kifejezését. Budapest, 1889. december 3-án. — Szász Károly.» * Értesítés. Mindazokat a t. érdeklődőket, kik «Isten Országa» című angol és holland eredetiből átdolgozott művem 3 —ik kötetének megjelenését illetőleg részint tudakozódnak, részint proprio motu tényleg már elő is fizettek, részint előfizetésre jelentkeztek : tisztelettel értesítem, hogy míg a két első kötet kiadásával járó költségeim meg nem térülnek, a 3-ik kötetet sajtó alá nem adom. Ez alkalmat felhasználom egyszersmind arra is, hogy midőn «új generatio teremtésének)) szüksége hallatszik mindenfelé; midőn az erkölcsök a fiatal nemzedékben is ijesztőleg meglazultak elannyira, hogy egy ugyanazon családban fiú az apjának, leány az anyjának gyilkosa, vagy testvér testvérének hamis vádlója, stb. említett című munkámnak 1—2. kötetét a karácsony közeledtével a t. lelkész, tanár s tanító urak és más érdeklődők figyelmébe ajánljam. Krisztus Urunk születésével a Bethlehem és környékebeli gyermek-vérfürdő is együtt járt. Emlékezzünk meg hát — ha máskor nem — legalább «aprószentek-napjáról» ; emlékezzünk meg e napon a mi kisdedinkről s velők együtt a szülőkről és kötelességeikről. Erre nyújt alkalmas eszközt «Isten Országa» 1 — 2. kötete, melyet a «népnek» is lehet *) Olvasó közönség és szerkesztőség nagy örömmel veendi az igért cikkeket. Szerk. prédikálni, miután — főleg a 2-ik kötet — homiletikaszerüleg van feldolgozva. Egyébiránt szóljon a rövid tartalom. Első kötet: Dávid, a derék fiú; Dávid ifjú kora és az óriás ; A dicsőség lajtorjája (áldozó-csütörtök) ; Salamon Gibeonban; Jósiás, a kegyes király; Az Ur eljövetele (advent); A gyermek Dániel; A szentlélek ajándékai (pünkösti); Gyermek-hangok az imádságban ; Eletünk vezér-csillagai (új-évi) ; «Szeretsz-e engemet ?» «Vigyázzatok!» Az én Atyám dolgai; «Szerezz magadnak igazságot és el ne adjad». Második kötet: A gyermek Jézus; Éli fiainak gonosz magukviselete ; Sámuel ; Abdiás, az istenfélő férfiú; ((Fiacskáim, szeressétek egymást)) ; A lelkiismeretes Dániel és barátai; A gyermekek haszna; Simeon (ó-évi); A gyermekek zsoltárai; A bölcsességben gyarapodó Jézus (új-évi); A beteg gyermekek; Keresztelő János lefejeztetése; Krisztus a szívben; Jézus egy özvegyasszony fiát feltámasztja; A gyermekek «Hiszek~egye» ; A megtért fiú; «Leányzó, kelj fel!» ; Jézus elfogatása. Végül, hogy a drágaság felől se legyen panasz, a 2 frt 20 kr. előfizetési árt a 4 osztályba sorozott ekklézsiák szerint a két kötélre együtt leszállítom 2 frt; 1 frt 80 kr; 1 frt 60 kr, és 1 frt 40 krra. Sepsi-Szentgyörgy, 1889. dec. 2-án. — Benke István, ref. gymn. tanár. * Egy anyának négy pap fia. A «Hunyad» című lap írja: Szőts Lajosné, az egykori jcddi ref. lelkész özvegye, az a ritka asszony, a ki négy papot nevezhet fiának. Legidősebb fia, Szőts Farkas, a budapesti ref. theol. akadémia tanára és a Ballagi-féle ((Protestáns Egyházi és Iskolai Lap» szerkesztője. Második fia, Sándor, a dévai gyülekezet közszeretetben álló papja. Harmadik fiát, Gerőt, ki pár év óta Budapesten mint vallástanár működik, a kovásznai népes egyházközség pár nappal ezelőtt rendes lelkészének választotta meg. A legfiatalabb fia, Ákos, a jeddi eklézsia helyettes lelkésze. Jellemző, hogy ennek a négy fiúnak nemcsak atyja, hanem nagyatyja, sőt szépapja is pap volt. * Illetéktelen keresztelés miatt elitélve. Vallás szabad gyakorlása elleni vétség cimén emelt vádat annak idején a nagybányai törvényszék előtt Nagy József ref. lelkész Hazsíinszky esperes-plébános ellen, mint a ki több vegyes házasságból származó gyermeket megkeresztelt, holott azok közt két fiúnak, atyja református vallású lévén , a ref. lelkész keresztelésében kellett volna részesíttetni. Ezenkívül Hazsíinszky elmulasztotta az anyakönyvi kivonatokat a ref. lelkészhez átküldeni s később a törvényszéktől bekivánt keresztelő leveleket is visszatartotta. A felső-bányai törvényszék Hazsíinszkyt a fogház büntetés mellőzésével pénzbüntetésre itélte. Ez ügygyei f. hó 3-an foglalkozott a kir. tábla Hieronymi Béla előadásában s az első bíróság Ítéletét helybenhagyta. — Örülünk, hogy a sok illetéktelen elkeresztelési ügyekben egyszer már elfogulatlan Ítéletet is regisztrálhatunk. Van hát még igaz biró a «regnum Marianum»-ban! * Hibaigazítás, Múltkori vezércikkünkben az i-ső lap második hasábjának Il-ik sorából a czsinat» szó elől kimaradt a «budai* jelző, mit ezennel helyre igazítunk. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. 1829. sz. A gymnasiumi igazgatók figyelmébe. Minthogy a budapesti orsz. rabbi képző intézet szervezeti szabályzata és tanterve szerint az ezen intézet kebelében fenálló gymnasiumi tanfolyam öt osztályból áll és az első osztálynak tananyaga nagyrészben vissza-