Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-08 / 49. szám

hágok az egekbe, nem abba a fénylő mozdulatlan boltozatba, mely a héber költőhöz oly közel állt, hanem az egek egébe, melynek mélységét gondolatunk ki nem kutathatja, ha felemelkedem a tengereken túl, nem csupán ezeken a vizeken, melyek szegény földünket körülzárják, hanem fölemelkedem azokon a világ-oceánokon túl, melyek a mérhetlen térben nehezkednek, mindenütt oh mindenható Isten a te jelenléted szükséges, mindenütt te élsz, te vagv, a te kezed megfog engemet. Oh végtelen nagy! ki engem, leversz és vallásos félelemmel töltesz el, remegve borulok le előtted és imádlak tégedet ! De az Isten absolut mérhetlenségével esvütt és egyszerre ragaszkodik eszünk, öntudatunk, tudásunk az ő személyiségéhez is. Mi csak ugy képzelhetjük őt magunknak mint öntudatos személyes lényt, mert a személyiség és az öntudat az emelkedésnek és az erkölcsi tökélynek jegye. A lények legalsó fokán nincs személyiség. Egy kissé fölebb a növényeknél már találkozunk egy határozatlan személyiséggel, a személyiségnek kísérletével. Magasabban az állatoknál egy jobban jelzett személyiség látható. Legmagasabban az embernél ott van ez a szabadságban, felelősségben ; a felsőbb embernél, a lángésznél, még feltűnőbben, még élénkebben egy kitűnő személyiség található. A legfőbb személyiség pedig az Isten, önmagának absolut ismerete. Nem a lényeknek és dolgoknak egyeteme, nem az általános törvény, a végzet, az abstraktio, az eszmény kategóriája, hanem az élet, a személyes élet; vagy nem volna Isten, mert akkor teljesen hiányoznék reá nézve az emelkedésnek és tökéletesedésnek jegye. Nagy öröm egész lényemben. Az Isten közel van hozzám, lát engem, gondja van rám, én beszélek neki, ő felel nekem, egy szent viszony áll fenn az Úr és szolgája, az atya és gyermeke között. O az atya; és bizonyára a legmagasabb bölcsészet van ebben a könyörgésben, melyre minket az Úr tanított: Mi atyánk — ez az Istennek személyisége — ki vagy a mennyekben — ez az Isten mérhetlensége. E két tény között, melynek egyike ép oly igaz, ép oly üdvös mint a másika, az Isten mindenütt van, az Isten immanens, másfelől az Isten rajtam és a világon kívül van, az, öntudatos Isten személyes ; e két tény között egységet kívánó eszem keresi a kiegyenlítést, mert neki erre szüksége van. Itt kezdődik a benső harc, itt tör ki az egyenetlenség, mely okoskodásomat legyőzi és megalázza. En kutatok, fáradozok, elmélkedem, könyörgök. Fölemelem a világnak fátyolát, el akarom távolítni a titkot, mely téged környez. Te, ki mindenütt vagy, hogy lehetsz valaki? Meg nem foghatom. Az, a ki minden, végtelen, a kin kívül semmi sincs, hogy találkozhatik egy határ közt, a mely határ — semmi kétség — én vagyok, a ki beszél, és a ki még se ő vagyok, és a ki élek, annélkül hogy ő lennék. A személyiség, az öntudat, a másoktól való megkülönböztetés hatalma, a személyiség, mely egy korlát, hogyan lehet jellege ennek az Istennek, a ki határtalan? A mérhetlenség, határtalanság hogy egyezhet össze a személyiséggel ? Boszantó, kikutathatatlan titok. Bátran küzdök, de minden törekvésem haszontalan és fájdalmas. Hiába kiáltok: mondd meg nekem a te nevedet, mondd meg nekem a te természetedet ! nem jő felelet a túl világról. Zavarba jövök és elcsüggedek. Ez egy örvény, melynek partjain kifáradt, felháborodott eszem csak azt kiálthatja : oh titok, oh mélység 1 Igen! eszem, okoskodásom legyőzve, megalázva, megsebesítve van. De meg is vagyok áldva. E vizsgálódás bántja okoskodásomat, de lángra gyújtja szivemet. Bármint legyen, bárminő kétségbe ejtő legyen ez a titok, talán ép ezen titoknál fogva láttam, szemléltem e két nagy dolgot; elmerülök e két végletbe, az Isten mérhetlenségében, kiben a lények és világok élnek, e mérhetlenségbe, mely engem vallásos remegéssel tölt el és az Isten személyiségébe, mely szivemet szeretettel és reménységgel tölti" be. Én nem vagyok egyedül, én azzal vagyok, ki kezében tartja e lényeket és világokat. Egy mérhetlen öröm tölti be az én lényemet. Láttam a mennyei atyának fényes orcáját, melynek titok takarja lényegét. Ot keresni, hozzá közeledni, törekedni, hogy őt megismerhessem és vele egyesülhessek, az mindezek közt a legnagyobb áldás. Hiába vagyok megsebezve okoskodásomban, érzem, hogy innen jön az öröm és az idvesség. Ezért ezt kiáltom felé: Én ismét és mindig akarlak téged szemlélni, egy szent gyönyörűség rám nézve, hogy szüntelen keresselek téged annélkül, hogy valaha felfoghatnálak. Ne menj el, maradj itt, nem bocsátlak el tégedet, míg meg nem áldottál engemet, meg nem I áldottál a te hatalmadnak és szeretetednek fényességével, a te szentségednek és világosságodnak áthatásával és kisugárzásával. Mit törődöm a kárpittal, mely lényednek egy részét takarja ? mit törődöm gyarlóságommal, mely nem tudja a végest a végtelennel összeegyeztetni és nem képes mindent felfogni? mit törődöm okoskodásom tévedésével és eszem gyötrődésével? Én imádtam, szerettem, láttam e Pénielt, ez itt az Isten orcája, és az én lelkem megtartatott. (Vége köv.) Baksay László. RÉGISÉGEK. A deáki-i reform, egyház múltja. (Vége.) Ezen tanúvallomások s az eddig előadottaknak kiegészítésére hadd álljanak itt a következők, melyek ezen egyház jegyzőkönyvéből vannak kiirva : ") «A deáki-i reformata szent ekklésia az 1791-dik esztendőben kezdődött; éppen abban az időben, a mikor az egész helység — egynehány curiát kivéve — a szomszéd séllyei uradalommal a kamara alá tartozván, sokkal szelídebb uralkodóra talált, mint voltak ezelőtt négy esztendővel a II. Józseftől eltöröltetett Benedictinus-rend urai; akiktől a tolerantia előtt sok méltatlanságot szenvedtek a református jobbágyok. Ugyanis : A tolerantia előtt sem Zsigárdon, mint szomszéd kálvinista faluban, sem Farkasdon nem lévén templom, messze földekre, úgymint Kamocsára, és a minden szélvészek között is bátran fenállott Rétére jártak, kiváltképpen a jelesebb ünnepeken. De valamint hajdan a gályákra condemnált papok a jezsuitákban mindent feltaláltak, ami a barbarismusra és tyrannismusra tartozott : úgy ezek is a helybeli benedictinus baráttól, mint földes úrtól — aki rendesen a kastélyban lakott a plébánussal együtt — anynyit csúfoltattak és mocskoltattak, hogy ezeket leirni felette hosszas volna. A vakság, a fanatismus, a vallásbeli gyűlöltség mindent elkövettek, csakhogy a reformárus nép Rététől és Kamocsától elidegeníttessék. Iskola nem lévén, sokan úgy nevekedtek fel, mint a vadszamárnak fiai; sokan a pápistákhoz jártak és a ministrálásra szoríttattak, sőt gyónásra is erőltettek, melyet sok gyenge szülők elnézvén, csak azt vették észre, mikor már gyermekeik más akolba szorít•') Szabó Zsigmond deáki-i reform, lelkész lír volt szíves ezt számomra megküldeni, melyért fogadja e helyen is hálás köszönetemet.