Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-08 / 49. szám

melyet a miniszter a közoktatásügyi tanácshoz intézett? hogy t. i. az irodalmi oktatás érdekének megóvása céljából a görög irodalom termékei jó fordításokban olvastassanak. Ellenkeznék-e az a didaktika szellemével, a középiskolák didaktikus hivatásával ; káros volna-e az ethikai és paedagogiai szempontból ? Én azt tartom, hogy jobb valami, mint épenséggel semmi, jobb a photographia, mint az, hogy nyoma is eltörültessék az eredetinek. Ha nem lehetséges, hogy az antik cultura egész fénye áraszsza el az ifjúság lelkét, úgy legalább egy-két halavány sugár hatoljon be szivébe és világítsa meg elméjét. Az helytelen felfogás, hogy jótevőink emlékét csak a legközelebbi generatio tartsa tiszteletben és a második, harmadik generatio már nevöket se ismerje; az nem nem helyes paedagogia, hogy az antik kulturát csak mi ismerjük, a humánus műveltség tején csak mi nőttünk fel, és utódainktól megvonjuk e szellemi tényezőt, utódaink ne ismerjék a görög poésis lélekemelő idealismusát, utódaink ne csüngjenek többé a görög Múzsa kebelén. Ne romboljunk le minden hidat, melyen át az antik világba juthatnak. Ha a görög nyelv nem lehetne többé az ifjúság elméjének fegyelmezési eszköze, úgy legalább a görög irodalom termékeivel ismertessük meg a tanulóságot. A mit a görög szöveg közvetlen megértésének révjén veszítenénk, azt a tartalom terjedelmének, a szélesebb körű áttekintésnek a vámján nyernénk. Az igaz, nem egy szűk ajtó vezetne többé a görög kultura szentélyébe, melyen át eddigelé csak a hivatottak, a humánus műveltség papjai hatolhattak be, hanem tág kapu képezné a bemenetet boldog boldogtalan számára. A belseje veszítene eredetiségéből, fényéből és pompájából is, sok dolognak a zomanca eltűnnék és modernebb kiállításban jelennék meg, de közelebb volna hozva a modern Ízléshez, popnlarisabbá tétetnék, a görög civilisatiónak ismerete mindenki előtt általánossá válhatnék. A kép természetesen halaványabb volna, a humánus műveltség hatása nem érvényesülhetne, de ismétlem, a mit előbb mondottam, hogy mégis jobb az eredetivek lenyomata, mint végképeni és nyomnélküli elejtése. A klassikus népet így a fejlődés minden fokán át szemlélhetné az ifjúság és így legalább történelmi okulást nyerhetne. Az emberiség művelődés-történetének szélesebb áttekintése tekintetében így biztosabb basist nyerne az ifjú, mint azon esetben, ha a görög nyelv elejtésével az egész antik kultura is sírba szállana. Ifjúinknak pedig tudni kell, mik voltak a görögök, miért szükséges kulturájoknak tudása, mennyiben voltak az emberiség mesterei és mily eszmék és igazságok vannak kijejezve irodalmukban. Az antik világ ismeretének a gyakorlati élet mozgalmai között is nagy erkölcsi hasznát veheti a művelt ember és e szerint nem volna szabad megfosztani az ifjúságot a művelődés ezen hathatós eszközétől. Az ifjúság értelmi erejének fejlesztése céljából természetesen a görög nyelv intenzivebb tanítását tartom nélkülözhetlennek. Még egyszer azt mondom : videant consules; az ifjúság értelmi és erkölcsi érdekeivel nem szabad könnyelműen elbánni. De tudom, hogy szavam csekély súlya nem mentheti meg a szegény görög nyelvet szomorú sorsától, ha a miniszter azt eltörülni akarná. A szakembereken kívül is sokan lesznek, kik fájó szívvel fogják eltörlését szomorú tudomásul venni. Ha azonban csakugyan áldozatul esnék a görög nyelv tanügyünk oltárán, úgy kárpótlásul azt kívánnám, hogv az egységes középiskola keretén belül a görög irodalom minél szélesebb alapon és a klassikusok jó magyar fordításban taníttassanak, mely tanítás felkarolná egyszersmind a görög népélet nyilvánulásait, a mythologíát és a görög nemzet politikai és társadalmi viszonyait. Az ily szellemben eszközölt tanítás által ez egész antik kultura képét kellene adni az ifjúságnak. A beosztásra nézve bátor vagyok szerény nézeteimét a következő concret javaslatba összefoglalni. A görög irodalom taníttassék a magyar nyelv tanításnak a miniszceri utasításokban foglalt rendszere nyomán, és már a IV. osztályban vegye kezdetét. Homér volna az első költő, a kit az ifjúság kezébe adnék. A tanuló így mindjárt megismerkednék a világ költészetének fénylő hajnalával, megismerné az epikai költészet lényegét, összehasonlíthatná Homér epikai hőseit a hős Toldi dicső alakjával, a mely a magyar órák tananyagát képezi. E hősök mind eleven benyomást gyakorolnának az ifjak phantasiájára, tettvágyukat fokoznák, ismereteiknek körét lényegesen tágítanák. Ily módon minden tanuló ismerné az Ilias és Odyssea tartalmát; és képes volna egységes fonal alapján elmondani a két hősköltemény meséjét. Az V. osztályban az első félévben folytatnám Homér olvasását és a második félévben áttérnék a történetírókra és Herodot, Thukydides és Xenophon legszebb részleteinek olvastatása által kiegészíteném az ifjúság történelmi ismereteit, melyeket az ó-korról a IV-dik osztályban tanult. Az ifjú megismerné a forrásokat, a melyből a későbbi történetírás merített, feltűnnék neki a három történetíró felfogásának különböző színezete, tanulna tőiök mély ethikai igazságokat és elsajátítaná tőlök a stylus élénkségét, az előadás kellemét (t. i. a mennyire ez fordításokból hhetségesj; benyomást nyerne a görögök által viselt dolgokról ; meggyőződnék arról, mi által multák felül a görögök az ó-kor többi nemzeteit. A Vl-dik osztályban az I-ső félévben még a történetírók társaságában hagynám a tanulót. Ezen tanítás súlypontját az képezné, hogy a tanuló tanulja meg a a szerzett történelmi ismeretekből levonni a történelem theoriáját, a mi a VI. o-sztaly pensumának lényeges kelléke. Most tárnám fel az ifjúság előtt Melpomene és Thalia csarnokát, most vezetném fel a Parnassus tetejére, a három korypháus: Aeschylus, Sophocles és Euripides az időhez mérten foglalná le a tanulók lelkét, tüzelné fel phantasiájukat. Az ifjú benyomást nyerne ezeknek költői egyéniségéről és gyönyörködnék a görög géniusz csodalatos erejű alkotásaiban és megértené a nagy hatást, melyet a költészet a görögökre gyakorolt. Kétséget nem szenved, hogy fordítások alapján a görög költészet géniusza nem oly mértékben érvényesítheti a maga varázserejét, mintha az eredeti forrásból merítünk, de mégis világos a tanuló előtt hogy Aeschylus művészete egyéni, és hogy technikájának kolossális arányai mély csodálatot keltenek, mégis meggyőződést szerezhet arról, hogy Sophocles művészete teljesen nemzeti, hogy hű kifejezője népe lelki világának. Euripides művészetében viszont az általános emberit találná kifejezve, a mi által Euripides legközelebb áll az újkor Ízléséhez. A Vl-dik osztály magyar tananyagát szintén a drámai költészet képezi. A tanuló tehát összehasonlítás alapján fogalommal bírna arról, hogy miben rejlik a különbség az antik tragikum és a modern tragikai felfogás között; tiszta tájékozással bírna arról is, milyen volt a szabad akarat viszonya a görög kérlelhetetlen fátum eszméjéhez és mennyiben érvényesül az egyéniség egy modern dráma keretében. Mindez igen érdekes kiindulási ponto-