Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

sülyedéséből ki nem ragadja, hogy magának is támogatásra, menedékre lesz szüksége, vagy már épen ezen a ponton van s magával is jól tehetetlen lévén, nem lehet többé támasza az egyháznak s odáig jut, hogy a mindennap költségesebbé váló tanítási- és nevelési viszonyok között, segély nélkül, fiúgyermekeit is alig, vagy nem is lesz képes neveltetni; leánygyermekei neveltetésére pedig gondolnia sem lehet. Ezért mondom, hogy ez osztály leánygyermekeinek neveltethetése végett a konviktusi intézmény létesítésére van szükség minden protestáns nőnevelő intézet mellett! Hát papságunk, tanári osztályunk, hivatalnok hitsorsosaink leánygyermekeinek nevelési érdeke nem ép ily égetően sürgeti-e, hogy kerületenként bár egy-egy jó és olcsó protestáns nőnevelde létesíttessék? Annak a 3000 protestáns papi családnak itt ez országban még 7io-ed része sincs az anyagiakban úgy elbocsátva, hogy leányait a budapesti drága intézetekben neveltethesse, hol évenként 600 —7oofrtba kerül egy leánygyermek neveltetése. Ezért kénytelen aztán sok református lelkész és más művelt család leányait katholikus intézetekbe küldeni, mint arra — fájdalom — mindig több és több példát lehet látni és hallani hazánkban. Ezért emeltem fentebb ki a tiszáninneni, vagy a mi ezzel egyre megy, a miskolci nőnevelőintézet mellett a konviktusi intézmény életbe vágó fontosságát. Ezért emelem ki a tiszáninneni egyházkerületi leánynevelde ügyének intézőit, mint e téren irány és példaadókat; mert az intézetben a konviktusi intézmény fejlesztésére fektetnek fősúlyt. A kor szavát megértették. Ezen körülménynél fogva óhajtom én, hogy a többi kerületek is ily bennlakással s konviktussal ellátott nőnevelde felállításán, létesítésén buzgólkodjanak. De mit várhatunk, mit remélhetünk oly bizottságoktól, melyek ilyen komoly ügyben esztendő lefolyása alatt magukról mégcsak életjelt sem adnak ! ? Annál nagyobb elismerés illeti a tiszáninneni elöljárókat! A szerkesztő szavainak ismétlésével végzem : «a nőnevelés ügyében a mozgalom egy kissé későn indult, az egész ügy a második csengetés után készül vonatra ülni és így csak a gyors és gondos indulás ment meg a lekéséstőb. Az ügy intézői előtt ott van a ((legszegényebb)), de (degbuzgóbb)) tiszáninneni egyházkerület példája. A latin példaszó azt tartja, hogy: exempla trahunt. Ám lássa, a ki e tárgyról a jövő évben a szemlét megírja. Nagy-Kalló. Görömbei Péter. ISKOLAÜGY. A gyönki algymnasium, Baksay Sándor iskolalátogató jelentése. Gyönkön tett látogatásom ideje junius 17—• 19-ik napjain a fenntartó testületek kedvező intézkedése folytán összeesett a nyári közvizsgák idejével, melyek Gyönkön még most is, mint hajdan mindenütt, ünnepszámba mennek, s a fenntartó testületek képviselete s a nagymértékben érdeklődő szülők jelenlétében tartatnak meg. így ez alkalommal is jelen voltak Szilassy Aladár gondnok, Csekey István esperes a tolnai, Szalay Ferenc esperes a külső-somogyi egyházmegye, Vizsolyi Ákos a helyi patronatus képviseletében, továbbá az említett két egyházmegye, mint fenntartó testületek részéről Kis János, Bocsor Lajos, Keck Endre, Kálmán Dezső, Mészáros János urak, mint iskolai tanácsosok, számos lelkész és tanító. A familiaris viszonyban, mely a kis intézet minden tényezőit, patronust, tanárt, növendéket, és szülőket összetartja, van magyarázata annak a sikernek, melynek a négy, szegényesen díjazott s nem is okleveles tanár által vezetett intézet közvizsgáján tanuja voltam, s mely sikerről örvendező szívvel teszek jelentést. Noha az intézet felszerelésében, segédeszközeiben, vagyis inkább ezeknek hijjában egy 30—40 év előtti képet tükröz elénk: mindamellett a növendékek minden tantárgyban egyforma szép jeleit tanúsították kellő fokú képességüknek. És a szokott tárgyakon kívül a művészetekben, segédszerek nélkül mintha nem dísztelen versenyt mutattak volna gazdagabb s teljes berendezéssel biró intézeteink növendékeivel. A négy tanár mindegyike, egyébként elég fiatal erők, egy-egy professor vagy corrector a hajdani particulákból, a ki mindent tud, s a mit nem tud, megküzd vele, magára parancsolja tudni. A helyiség egy emeletes, tágas épület; nem építész terve s nem mesterkéz műve. Vastag körfalai izmosaknak mutatkoznak, de mintha a mésznek nem jutott volna kellő szerep a szilárdság kérdésében, pedig «durum et durum, non faciunt murum». A keresztfalak s padozatok gyengék, roskadozók, mondhatni fenyegetők. Ajtajai, ablakai, tetőzete nem javításra, hanem ujjításra várnak. Termei részben szűkek, részben aránytalanul hosszúak, keskenyek. Kerítetlen udvara, fogyatékos melléképületei a főépülettel együtt várják a munkás kezeket. Ily tarthatatlan helyzetben kétszeres dicséretet érdemel a hűséges gond, mely a romokat tisztán tartja, s beléjök életet leheli. Növendékei száma a négy osztályban 90. Egy ódon szalmakaptár a sok Dzierzon-kas között, elég népes rajjal, mely nem kap kész kereteket s a keretekben préselt lépeket, mégis boldogul a maga erején a kies Tempe völgyben, melynek környező halmain s árnyékos erdeiben a fiatalság megtalálja a tornászati tért, válogathat is benne, s ez az egyik oka, hogy a gyermekek egészj ségesek, mozgékonyak, eleven és vidám tekintetűek. Szólottam a fenntartó testületről, holott ez az intézet tulajdonképen senkié. Magától szökkent ki a földből, nem mint egy kézzelrakott épület, hanem mint egy magától kelt fa, mely észrevétlenül terjesztgeti gyökerét és ágacskáit. Tulajdonképeni patrónusai az ottani földesurak (Hajós, Halász, Magyari Kossá, Vizsolyi családok) gondozták, öntözték, adták össze, kezelték, nevelték, most már 37,000 frtra növekedett tőkéjét. Ezek egyike a maga alapítványát azon kikötéssel tette, hogy azt pap soha ne kezelhesse. Ez a bizalmatlansága azonban