Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-03 / 44. szám

** Az autonomia ereje. Irta Janus. Az a három vezércikk, melyet lapunk közelebbi számaiban közölt yö jegy alatt, a napokban Kókai Lajos bizományában külön füzetben is megjelent. A tömör, szép stylussal írt, az emelkedett gondolatkörben mozgó s a minden sorában erős autonomikus szellemet lehelő kis művet szívesen ajánljuk olvasóink b. figyelmébe. Ára 20 kr. ** A Protestáns Pap gyakorlati szakközlöny Lág­ler Sándor ág. ev. és Kálmán Dezső ev. ref. pap szer­kesztésében fenállásának 10-ik évfordulója alkalmával jubileumi számot adott ki. A szokott tartalmon kívül az első cikkben a szerkesztők adnak egy kis visszapil­lantást a lefolyt tiz évre s a míg megköszönnék a közre­működött munkatársak szíves támogatását s közölnék azok névsorát, a továbbiakra nézve is kérik úgy a szel­lemi, mint az anyagi pártolást. Köszönettel adóznak Laukó Károlynak, a Lap tíz éves korrektorának és Tóth Lászlónak az ügybuzgó kiadónak. Azután Sántha Károly küldi üdvözletét egy lendületes versben a szerkesztők­nek, majd ugyanezt teszi prózában egy nyilt levélben Guggei. berger János alesperes, Borzsák Endre «közpap» jubileumi gondolatait közli humoros ruhában, mely ruhát nem ártott volna neki egy kicsit a jubileumi ünnephez méltóbbá tenni ; végül Kálmán Farkas az énekügyről ir szintén némi reminiscentiákkal. Amaz üdvözlőkhöz, kik e tisztelt laptársunknak sok jót kívánnak tíz eves fennállása alkalmából, mi is őszinte örömmel csatlako­zunk. A lap a gyakorlati lelkészet körébe vágó sok érde­kes kérdést fejtegetett, egyházjogi és pásztoralis téren nem egy becses tanácscsal, útbaigazítással szolgált s az egyházi beszéd irodalom fejlesztésére nem csekély befo­lyással volt. Maga köré tudta csoportosítani a legjelesebb a legelismertebb prédikátorokat, kik viszont szívesen találkoztak benne a szárnypróbálgató fiatal erőkkel is. Tudott ambíciót kelteni s a mi szintén egyik legkivá­lóbb érdeme, egyesítni tudta a közös munkára a két testvér protestáns felekezetet. Továbbra is vívat, crescat, floreat1 Dunántúli Protestáns Lap című egyházi és iskolai hetilapra adta ki az előfizetésre való felhívást a pápai főiskolai tanári kar nevében és megbízásából Révész Kálmán theol. igazgató-tanár. A Pápán szerkesztendő lap megindítását tudvalevőleg a dunántúli egyházkerület közgyűlése is óhajtotta és helyeselte, nemcsak, de a neta­lán felmerülő anyagi hiánynak saját pénztárából való fede­zését egy évre meg is ígérte. A megindítandó lap szer­kesztőjéül a leghelyesebb választással a főiskolai tanári kar Révész Kálmánt designálta, kit eddigi irói mukás­sága nemcsak méltóan minősít erre, hanem egyszers­mind kezességet nyújt előre is a lap szellemi életrevaló­sága, elevensége és magasabb irodalmi színvonalon való állása iránt is. A lap «első sorban az egyházkerületnek és a főiskolának érdekeit fogja — a programm szerint —• figyelembe venni, a nélkül azonban, «hogy bármely separatisticus hajlamnak, vagy provinciális szűklátkörü­ségnek szolgálatába szegődnék)) ; mert nem feledi egy percre sem, ahogy az egységes ev. ref. egyháznak va­gyunk tagjai». A lap beosztása és tartalma a következő lesz : Vezércikkek az egyház és iskola körében felmerült kérdésekről; értekezések, dolgozatok a theologiai, bölcsé­szeti és paedagogiai tudományok köréből; egyházi és iskolai élet: tudósítások a felmerült nevezetesebb ese­ményekről ; Külföldi szemle, könyvismertetés, gyakorlati lelkészet, mely rovat a fontosabb gyakorlati kérdések megbeszélésére s a lelkész értekezletekről szóló tudósí­tások közzétételére szolgál; tárca, melyben kiválóbb val­lásos költemények, vagy jeles egyházi munkálatok fog­nak időként közöltetni; vegyes közlemények; hivatalos rész a püspöki hivatal körlevelei s egyébb hivatalos közlemé­nyek számára. Végül pályázati, s egyébb hirdetések. Az első szám jan. i-én jelenik majd meg. A lap terjedelme rend­szerint 1 ív lesz. Előfizetési ára egész évre 4 frt. Az előfizetési pénzek Kis Ernő tanár címére küldendők Pápára; míg a lap szellemi részét illető dolgok meg Révész Kálmán szerkesztőhöz. Maga a programmot is magába foglaló előfizetési felhívás oly tiszta, nemes prot. szellemben van irva s benne a cél oly tapintatosan, jól kitűzve, hogy az eszmének ily alakban való megtes­tesüléséhez reményt fűzünk, a fiatal szerkesztőt szívesen üdvözöljük s a megindítandó lapra készséggel hívjuk fel a közönség figyelmét. K. B. ** Tanítók zsebnaptára az i8<)o-ik évre, szer­keszti György Aladár, 1 5-ik évfolyam, Légrády-testvérek kiadása. A kitűnően szerkesztett s tanügyi körökben nagv elterjedésnek örvendő zsebnaptár a szorosan vett naptári rész mellett értékes tanügyi cikkeket közöl. A tőkésített iskolai vagyon Magyarországon. Fontosabb miniszteri rendeletek. A közoktatásügyi miniszter 17—ik jelentése. A népoktatásügy az országgyűlésen. A tanuló ifjúság társas-játékai. A tandíj és az iskolai adó külföldön. Az országos kisdednevelési kiállítás. Az országos közokta­tási tanács. Az 1888/9-ik tanév történetéből stb. E mel­lett pontos tanügyi címtár s számos hasznos tudnivaló egészítik ki a vaskos, zsebnaptárnak talán igen is vaskos könyvet. Ára 1 frt 20 kr, kapható Légrády testvéreknél, Budapest, Nádor-utca 7. sz. KÜLÖNFÉLÉK. * Lelkészválasztás. Turkevéből vett értesítés sze­rint az október 30-án Szabó Sándor időközi lelkész 709 szavazattal a gyülekezet lelkipásztorává választatott, mellette Révész Mihály tiszaföldvári s.-lelkész 136, Illyés Endre debreceni s.-lelkész 5 szavazatot kapott. — Szíve­sen üdvözöljök a jeles fiatal erőt Végh Sándor kathedrá­ján, kívánva neki, hogy derék elődjének méltó utódja legyen! * Templom szentelési ünnepély. A pápai egy­házmegyében fekvő takácsi ref. egyház, mint nekünk írják, okt. hó 27-én szenteltette fel a finomult ízlésnek megfelelően átalakított, csinosan kifestett, szolid, egyszerű, mégis művészies templomát. Szentelők voltak : a pápai, győri, görzsögi lelkészek és a helyi esperes lelkész, a pápai főiskolai énekkar közreműködésével. A templom jövőre orgonával láttatik el a buzgó nép által. Estve is mindenütt derült kedv honolt a házaknál, a esperes­nél táncmulatság is tartatott. Méltó elismerés illeti Beser­bach Károly építész, pápai lakost, ki Pápán és vidékén az ujabb építési izlés terjesztője. * A Protestáns Irodalmi Társaság szerkesztő és pénzügyi bizottsága a folyó évi október hó 29-ikén délután 5 órakor a budapesti ev. reform, főgymnasium könyvtári termében együttes gyűlést tartott Szász Károly püspök úr elnöklete alatt. A gyűlésen részt vettek : gróf Tisza Lajos, dr. Ballagi Mór, Szilády Áron, Zsilinszky Mihály, Hegedűs Sándos, Beöthy Zsolt, Arany László, György Endre, Horváth Sándor, Farkas József, Petri Elek és Kenessey Béla. A gyűlés örömmel vette tudo­másul Zsilinszky Mihály titkárnak a társulat anyagi és — ha már szabad igy szólnunk — szellemi életéről való jelentését. A tagok száma a folyó évi március 24-ikén tartott közgyűlés óta jelentékenyen szaporodott. A párt-

Next

/
Thumbnails
Contents