Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

meghatározott éveken át, 3, 4. vagy több évig szedettessék ugyan, de azután legyen beszüntetve. Hogy pedig az országos közalap tagadhatlanul nagy horderejű célja veszélyeztetve ne legyen, ezen intézkedés még azon az áron is megteendő, hogy egynehány esztendőn át, míg a matematikailag kiszámított összeg begyül, legyen ez 3, 4. vagy több évi, segély senkinek ne utaltassék ki, hanem az összeadott összeg tőkésíttessék, aztán majd a megállapított évek multával vegye kezdetét a segélyezés, mely csak is az igazán sürgős esetekben s az arra igazán rászoruló folyamodóknak adassék, oly mértékben, mely ugy állandó szegénységen, mint az időközi rendkívüli szükségleten valóban segít is. Ezen elvekre helyezkedve már, lelkészi körünk úgy találja, miszerint a segélykiosztás mostani módozata, míg az elérni kitűzött célt, a szükségben levők boldogulhatását távolról sem közelíti meg, más részről a tőke gyarapítását teszi kétségessé, sőt a jövőre semmiféle kezességet nem nyújt, tehát a maga szerény véleménye s legjobb tudomása szerint a mellett nyilatkozik, hogy a domesztikai felsegélés — kivétel nélkül — minden folyamodó részére a Szász Domokos-féle tőkés segélyezés alapján nyujtassék, elvetvén természetesen a méltóságos konvent által felállított s a kölcsönzést lehetetlenné tevő feltételeket, annyival inkább, mivel a Szász-féle tőkés segélyezésnél évenkint visszatérítendő összeg minden erkölcsi testületnél eléggé biztosítva van elannyira, hogy a hol <1 tőkesegélyezés feltételeire, vagyis évenkénti viszszafizetésére kellő kezesség nem nyujtatik, ott a segély méltán visszatartandó, mert az ilyen testület másokra támaszkodik csak, s önerejéből tenni eszeágában sincs. Lelkészi körünk a konvent jegyzőkönyveiből sajnálattal vett tudomást arról, hogy a «Tőketermészetű adományok)) rovatában az egyházmegyék után vagy épen semmi, vagy szégyenletesen csekély összeg szerepel, minthogy pedig e rovatba volna vezetendő, «a reformáció emlék-ünnepén)) hirdetés utján begyült adakozások főösszege, nem alap nélküli azon feltevés, hogy a lelkipásztorok vagy megfeledkeznek kötességük teljesítéséről, vagy oly kis dolognak tartják, hogy vele foglalkozni nem érdemesítik. Mindkét eset hiba, ugyanazért a tóbáti lelkészi kör kérni fogja az egyházmegyei közgyűlést, hogy ugy saját körében, mint a felettes egyházi hatóságok megkeresésével hatna oda, miszerint «a reformáció emlék-ünnepén» leendő meghirdetést a lelkipásztorok el ne mulaszszák, s egyáltalán a helyi viszonyok és szokások tekintetbe vételével és felhasználásával minden lehetőt megtegyenek arra nézve, hogy az országos közalapot «Tőketermészetű adományok)) cimén minél nagyobb mértékben gyarapíthassuk. Ha minden egyházból néhány fillér foly is csak be ily módon, mégis tekintélyes összeg fog egybegyűlni, s a kimutatás e rovata nem fogja arcunkra a szégyen pírját festeni. Im ezekben tüntettem fel a «tóháti lelkészi kör» kezdetleges munkálkodását ! Isten áldása legyen a megkezdett munkán ! Sütő Kálmán, ref. lelkipászor. KÜLFÖLD. A kaiserswerthi diakonissza-intézet évi jelentése. Ezen jelentés szól 1888. március i-től 1889. febr. 28-káig. A mult évben lehetett, Isten segítségével, a régi városi anya-házból a Fronbergen épült új anya-házba átköltözni és a ragályos betegek számára épült elkülönítő házat is használatba venni. Mult év novemb. 20-án pedig a rajna-vesztfáliai tartomány főpásztora, dr. Baur felavatta az új kórházban lévő kápolnát, melyet azóta minden áldott vasárnapon látogat számos beteg, keresvén annál is üdülést, ki mondotta : «Én vagyok az úr, a te orvosod.)) Külön, a felnőtt és a gyermek betegek házai közt, áll az igazgatósági és gazdasági épület, honnan fedett folyosón viszik az ételt, tiszta ruhát, az orvosságot stb. a betegeknek. Ugyan e gazdasági épületben étkeznek és hálnak, távol a kórházi levegőtől az ápoló nővérek és próbanővérek, az étkezés ideje alatt csak annyi nővért hagyva a betegek körül, a mennyi az ápolást végezheti. Ezen új eljárás csakis előnyére lesz a nővéreknek. A Johannita-rend ápoló és tanító nővérei, kik ott nyernek kiképeztetést, szintén a gazdasági épületben laknak. Ezen új épületek, a jelen idő egészségtani követelményeinek megfelelőleg épültek, de az eddigi elvet megtartva, egyszerűen. De tekintettel arra, hogy a diakoniszszák családja már 760 és a betegek száma felette nagyra nevekedett, szükség volt térségesebb építkezésre. Ez azonban 250,000 márka építési adósságot okozott, melyet a lelkes német protestantismus bizonyára rövid időn el fog enyésztetni. A boldogult dr. Fliedner lelkész által építtetett régi anya-ház a városban volt és gyakran ki volt téve a Rajna vizáradásainak. A munkaképtelen, öreg 20 diakonissza a már a boldogult Fliedner által épített nyugalmazottak házába (Feierabendhaus) költözött, közel a templomhoz, hogy abba a gyengék is elmehessenek. Alattok, földszinten hagyattak ki szobák az intézethez tartozó, másutt elhelyezett nővérek számára, kik az anyaintézetet jönnek látogatni. A földszint többi szobáiban a megbetegedett nővérek és a második emeleten a sinlőJő gyógyithatlan betegek részére rendeztetnek be helyiségek. Ezeket és a nyugalmazott nővéreket az új próbanővérek fogják gondozni; ez lesz türelmök és hűségök első gyakorló tere. A mult évben, még pedig szept. 12. 13-án, az anyaintézet helyiségeiben egy, az egyetemes ev. diakonisszaügyre elvi jelentőségű „a diakonissza-anyain'ézetek egyetemes értekezlete" tartatott meg, melyen 49 önálló intézet 120 egyén által volt képviselve, nemcsak Porosz- és Németországból, de Ausztriából, Svájcból, Hollandiából, Oroszországból, Francia-, Angol-, Dán-, Svéd- s Norvég országokból. A kaiserswerthi értekezlethez tartozó 60 anya-ház jelenleg 7200 nővért számlál, kik 2300 helyen működnek. A közelebbi 4 év alatt a nővérek száma 1500, a munkaterek száma 550-nel szaporodott. A konferencia egyik fő kérdése volt e következő : „Mi feladatuk áll elő az ev. diakonissza-intézetekrek a rkath. nővérek előnyomulása következtébenr" A míg a rkath. egyház a szeretet valamely küzdterére 10 nővért állít, addig mi alig bocsáthatunk oda egvet. E körülményt sopánkodással nem lehet megváltoztatni. Ezzel szemben a diakonisszáknak önmagukat és az intézmény hiányait komolyan kell reformálniok egyrészt, de másrészt ki kell jelenteniük, hogy ezen előnyomulással szemben az ev. diakonissza-intézetek nem elégségesek arra, hogy a versenyben egyedül önmaguk váltsák ki az ev. egyház becsületét, hanem, hogy ezt az ev. egyháznak, az evang. népnek egy értelműen meg kell tennie. Nevezetesen az atyáknak, anyáknak s a többi családtagoknak készebbeknek kell lenniök arra, hogy