Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-06 / 40. szám

beteg? nem tudom; de szentül hiszem, hogy akár él, akár meghalt: nem bűnös benne ez a consilium.» Azután a „református közpapság anyagi helyzetének javítása." Ez is törekvésre érdemes cél. De kérdem ismét: hogyan? Vájjon állami subventio ? Ugyan beleharapnánk-e ebbe a lehér kenyérbe, ha kínálnák is ? Vagy tud talán valami arcanumot ? Kis gyermek koromban történt, hogy apámnak ősi karszéke felmondta a szolgalatot ; dacára a családi ereklye iránti kegyeletnek, biz az a fás kamrába került, hogy tüzelő anyag legyen belőle. Romjait ott látva, gyermek-agyamba az a gondolat fészkelődött be, hogy e törött széklábakból gőzhajót csinálok magamnak. Meg is lett volna az, igen szépen, igen jól; csak azt nem tudtam, hogyan kell? De hát a papság anyagi helyzetének javítása nem oly képtelen gyermek képzelődés, ugve-bár ? Persze hogy nem. De kérdem : kell azért egy uj egyházi lap? Ha van önnek, vagy bárkinek egy egészséges gondolata : okvetlenül a ((Közpapok Lapja» lenne hivatva, azt felkarolni ? Hát az egyházi élet egészséges vérkeringése, szellemi produktivitása, az egyházi szolgák tisztességes anyagi helyzetbe helyezése stb. stb. mindez nem törekvése, célja minden egyház-irodalmi vállalatnak ? Hát vezér-egyéniségeink, nagy papjaink, zsinatunk, conventünk feje nem ezek érlelésében fő ? De biz igen! És nem ismerhetem el, százszor is nem, hogy a «Közpap ok» gondolatvilága, munkaköre, érdeke más lenne, mint a nagy papoké és vezérembereké. Mi célja akkora «Közpapok Lapjának)) ? Hát a mint a mutatványszámot végig olvasom: látok egy csomó kicsiny sérelmet, apró haragot, a világ folyásától soha teljesen el nem választható kicsinyes gyarlóságok, hiuságok-hiuságának nagygyá felfuvását: Donquichott-harcot semmiségek ellen, szóval: nagy betegnek megnyírását, körme vagdalását. Mindezekre pedig nem szükséges még ez egyházi lap. Apró visszaélések, kicsinyes hiúságok, parányi sérelmek meggyógyítására, mik az egyházi élet nagy vérkeringését teljességgel nem akadályozzák, legfellebb egy kis boszuságot vagy kényelmetlenséget szereznek, nem kell doctori consilium ; legfölebb házi szer, esetről-esetre más. Átalános szabály nem lehet, de példa kedvéért ím egy pár: Ön haragszik Szász Gerőre, a miért a prédikátori tárt muszáj volt megvenni. Már önnek — mivel hogy haragszik reá — bizalmasan megvallhatom, hogy én is haragszom, mert nagy injuriát követett el rajtam. Képzelje csak: az I. Préd. Tár világra jötte előtt pályázatot hirdet egyházi beszédekre; jutalomdíjjak: két arany, három arany 1 Én a három aranyosra pályáztam, szentül hittem, hogy megnyerem. A körülmények ugy alakultak, hogy a három arany nagyon idő- és alkalomszerű lett volna. Mikorra a pályázat lejárt, megszületett az első szülött kis fiam, milyen kedves dolog lett volna keresztelési ajándékul takarékpénztárba tenni számára azt a három aranyat ! Az időt is pontosan kiszámítottam : megérkezhetett volna épen a keresztelőre. Meg is jött a füzet (még elő is fizettem rá!) de az én szép prédikációm, nemhogy pályadíj-nyertes lett volna, de még csak benne sem volt a füzetben. De hogy is lett volna ? Hisz csupa szűkkeblűségből, particularis érdekből és hiúságból sem engedhette meg a szerkesztő, hogy erdélyi vállalatnál egy dunaparti ember nyerje el a pályadíjat. S ha már a pályadíjat nem adhatta: gyönyörű beszédemet sem vehette be a gyűjteménybe, mert hiszen mindenki látta volna, hogy az szebb az «aranyos»-nál. Világos, hogy a posta-stampigliáról (Budapest) sejtette, a beszéd olvasása közben pedig a „né, lépik és vajnem" hiánya folytán egész bizonysággal meggyőződött, hogy ennek irója nem csupán az országos kiállítás kedvéért s az incognito megőrzéséért rándult Budapestre s adta postára beszédét ott. Ha ez sem sérelem : hát mit nevezzünk annak? De hát én azért nem indítok sem ((Közpapok Lapját», sem «Magyagyarországi Közpapok Lapját» sem «Mellőzött tehetségek)), sem ((Félreismert nagyságok)) stb. lapját; hanem más módon szerzek elégtételt magamnak. Tudja hogyan ? Hát várok, míg egyszer tapasztalom, hogy akár Szász Gerő, akár a biráló bizottság más tagja az én szép beszédemből kiírogatja a szebb helyeket (meg lesz az, mert «az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akaratw stb. meg különben is a gyűjtemény egyik-másik beszédében olvastam én Schwartz Károlyból 15 — 20 sornyi fordítást is, kútfő megnevezése nélkül), mikor mondom, észreveszem, hogy az enyémből plagizál: rögtön oda mennydörgőm, hogy ((munkatársi tiszteletpéldányt követelek, mert különben*. Az ön nevében sem indítottam volna lapot, hanem ha önnek volnék : összeszednék a most közlött egyházi beszéd mellé irataimból még huszonegyet (Nikházi László óta ennyi mulhatlanul megkívántatik) s e ((Huszonkét egyházi beszédet)) szépen, annak rendi szerint kinyomatnám ; egy példányt küldenék annak a nagy papnak, aki a saját vállalatát velem akarva, nem akarva megvétette (biz az szégyenletes, ha egészen így van); megírnám, hogy «Nagytiszteletü esperes, vagy főtiszt, generális nótárius uram, itt küldöm viszonzásul az én ((Huszonkét tulajdon beszédek»-jeim egy példányát; tessék az előfizetési árt megküldeni, mert különben.))... Majd meglátná, hogy kiváltja, még dupla előfizetési árért is; a jövőben megjelenendő füzeteire pedig nem fogná brachiummal sem az elő-, sem az utófizetőket. Tagadhatlan, hogy ezek a vezér-papok velünk közpapokkal sokszor ilyen mostohán bánnak. De egy húron pendülnek ám velők ezek az egyházi lapszerkesztők is. E becses lapok szerkesztőjével is volt egy sérelmes esetem. Egy nagyobb pap (nem a legnagyjából való ugyan) törvényellenes módon akart bejutni egy nagyobb ekklezsiába ; feltámadt bennem az igazság-és tisztességérzet; kihegyeztem a pennámat és neki akartam menni e lap hasábjain a bűnösnek, de az én szerkesztő uram*) a sorok között valami olyasfélét olvasott, mintha én kancsal mészáros módjára máshova akarnék ütni, mint a hova nézek, mintha a szóban forgó nagyság helyett egy még nagyobbat akarnék megcélozni (pedig bizony nem akarom) s mit tesz velem ? Egy udvarias levélben tudtomra adta, hogy a ((különben igen csinosan és talpraesetten megirt, jogos felszólalásom a belőle kiolvasható s másra is irányuló rejtett célzás miatt, opportunitás szempontjából nem közölhető; egyébbiránt lapunk iránt eddig tanúsított jóindulatát stb.» szóval egy mézes madzaggal, egy csinos bókkal eltépte az én remélt irodalmi babéromat. Hát ez nem sérelem ? És én még ezért sem indítok ((Leszorított Zsenik» . panaszkönyvét; hanem azért ki fogok ám a szerkesztő úron. Tudja hogyan ? Keresek magamnak egy hozzám hasonló kis embert, egy leláncolt és eltiport rabszolgát, szóval egy közpapot (ön épen kapóra jött), a kivel ezennel im összeveszek. Az a zsarnok szerkesztő bizonyosan így okoskodik: hadd ölje egymást a német, hadd marja a kispap a másikat s meglássa, hogy ezt a levelemet közli.**) Komolyan szólva: a «Közpapok Lapjá»-nak létjogosultságát nem látom; nem is jósolok, nem is kívánok *) Ez 1886-ban történt. Szerk. **) De nem ezért ám, hanem mert megérdemli a közlést, Szerk.