Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-01 / 35. szám

Az új temetőben már nemcsak az akác és a szil lombsátora őrzi az elnyugodtak álmait. Czifra kő-emlékek körül thuja, fenyő- és virág-bokrok, pompáznak itt s az ember midőn olvassa az aranyos nevet, önkénytelenül eszébe jut, a Tompa ccmárvány szobra» a porladóról mit beszél: « Hosszít hazugság rövid élete, Kit bár a halál sírba fektete: Fejéhez más, emléket vés, gyalul A nagy hazugság folytatásául.*... De még nem is halt meg némelyik. Még él s anynyit tudunk róla, hogy gazdag ember és mert gondolva, hogy érdemetlen nevét nem vési szoborra más, magának gránit, vagy márvány emléket emel. ... <Féljétek Istent emberek! Veszendő e világi jó; A holnapig se biztosít Tömött szekrény, rakott hajó.® (Arany.) De térjünk vissza. Hagyjuk a halál birodalmát a zengő madaraknak, kik ringató dalt énekelnek a porladóknak. .. De ime azok is elhallgattak ; este van. . . . «Meg — meghajlik a fa árnyék S úgy reszket az esti szélben, Mint a tói hattyú szárnya, Mikor épen szálló félben.* ... (Szász A'.) A nap még egyszer vissza tekint... Búcsú sugarai átszűrődnek a lombokon, intve biztatólag, hogy holnap újra támad, biztatva mintegy a hosszú álomba merülteker, biztatva lelkemet: „feltámadunk!" H. Kiss Kálmán. KÖNYVISMERTETÉS. Az „Örök életnek beszéde" ismertetéséhez. (Levél a Szerkesztőhöz.) (Vége.) Confessionalis álláspontomról általában az mondatik, hogy abban van sok merevség, sőt egyenesen túlhajtás midőn p. o. beköszöntő beszédemben Spurgeonból idézve azt mondom : «a kalvinismus a tiszta evangyélium és semmi más;» miből az ismertetés ezt a következtetést vonja ki: «vagyis végkövetkezményében a kálvinizmus az egyedül üdvözítő,« s azt mondja rá: «ez ellen még Kálvinus János is tiltakoznék.)) Azt hiszem és Spurgeon is, meg én is. Ez a következtetés hajánál fogva van, nem a fentebbi szavakból, hanem valahonnan másunnan vonva. A baptista prédikátor (ki nálunk erősebb kálvinistának látszik) ama szavai, melyeket én magam is qualifikálva idéztem, nem jelentenek sem többet, sem kevesebbet, mint a mit Kenessey úr mond : Én is meg vagyok győződve — úgymond — hogy még eddig az evang. igazságokat a legtisztábban Kálvin, s illetve a kálvinizmus foglalta rendszerbe. (Váltságtanából ugyan nem gondolna az ember erre a meggyőződésére.) Lényegileg az az evangyéliom. Miből azonban nem következik, hogy a legfőbb igazságok más rendszerben is meg ne legyenek, bár nincsenek mindenikben. Nem tudom, a tanár úr nézete szerint vannak-e speciális ker. hitigazságok, melyeknek elfogadása feltétlenül szükséges az üdvre nézve ? Szerintem ilyenek vannak. Ezeket én feltalálom a kálvinizmuson kívül más rendszerekben is, p. o. a lutheránus tanrendszerben, sőt a methodistákéban is, sőt a katholikus tanrendszerben is, bár a nehézségeket itt én is nagyon jól ismerem. Reménylem egyikünk sem mondja, hogy a kath. tanrendszerből merőben hiányoznak azok. Egy rendszerben, ha ugyan lehet így nevezni, nem találom ezeket : az unitáriusban. A mi pedig azt az indítványt illeti, hogy üljünk össze egy prot. tridenti zsinatba és örök időkre megállapítván hitcikkelyeinket és egyház szervezetünket, a másképen vélekedőkre mondjunk anathemát, ennek én ellene vagyok. Soha rosszabbkor nem alkothatnánk confessiót, mint ilyen felületes, fejetlen, mély és valóban alapos theologiai képzettség, vallásos mélység nélküli időben. Ahoz különös idő kell. Hogy pedig a másképen vélekedőkre még e felett anathémát is mondjuk, arra nézve azt mondanám, ha Kenessey úr komolyan azt akarná tenni (tudom, hogy nem akarja), azt mondanám : ne tegye. Ez valóban «nem volna sem keresztyén, sem protestáns eljárás.)) De ne tegye ezt már azért sem, mert emlékezhetik reá, minő kellemetlen helyzetbe jött ez a lap nem rég is ama famosus «ense recidendum» hangoztatása miatt. Beláthatták, hogy arra ez idő szerint még nem elég erősek önök. Törekedjünk határozott keresztyén elvekre, s éljünk azok szerint. Idegen dogmákat, mint kálvinisták egymásra ne ^ octroyáljunk. Anathémát pedig ne mondjunk senkire. Én nem mondanék. Legkevésbé azokra, kik lényegtelenebb pontokban térnek el tőlem. Én használom, lelki gyönyörrel olvasom a nagy anglikán, s baptista prédikátorok műveit; nem egyszer prédikáltam lutheránus templomban; részt vettem quáckerek istenitiszteletében, s urvacsorát vettem és osztottam methodista gyülekezetben. Azonban csak kálvinista maradok. Kevésbé sikerült megjegyzése az ismertetőnek az is , midőn a hitébredés nagyszerű tényeit rajongó, beteges, vallási hóbortnak nevezi, a miből szerinte, már Angliában is kigyógyultak. Nincs jól informálva. Moody és Sankey amerikai evangélisták működése az atlanti óceán mindkét partján ép úgy méltányoltatik ma is, mint régebben; valamint a hatalmas Whitefield lelkeket rázó és mély hatású munkája a múltból. Talmage elragadtatással beszél 1857-ről. Nagy idők és nagy dolgok is voltak azok. Az erkölcsiségre tett hatások is rendkívüli volt. A bibliából is lehet analógiákat hozni fel rajok bőséggel, p. o. Józsué, Józsiás, Nehemiás, s az apostolok korából. A lelkek felmelegülnek, a keblek kérge széttörik. A bűnösök, még az elvetemültek is feleszmélnek, Istent áhítják, megszentelődés után vágyakoznak; tiz ezerek együtt sírnak, s örülnek Istenben, magasztalva az ő könyörülő szerelmét. Mi van ebben beteges ? Mi ebben a hóbort ? A felhevülés, fellelkesülés ? Vagy hogy ilyenkor nem történik minden fagyos szertartásos módon? Lehet, igenis, egészségtelen, beteges az ily mozgalom és ezt jól tudják az angolok is, jobban mint mi, de nem szükségképen az. Nem volna-e jó közénk is egy Whitefield vagy Moody, kik apostoli tűzök által egy kis melegséget keltenének ebben a szibériai hidegben, egy kissé felráznának bennünket ebből a rettenetes léthárgiából ? Örülhetnék én is, meg Kenessey úr is, meg más is, ha erre szemelne ki bennünket a Gondviselés. Több hasznot tennénk 24 óra alatt az ügynek, melyet szolgálunk, mint sablonszerű működésünk által egész életünkben. A mi ilyen s hasonló külföldi dolgok, példák említését illeti, jónak találom ezt, mert a vallás-erkölcsi élet magasztos példái nagy hatásúak, s a magunk köréből ezek nem mindig idézhetők ; továbbá nagyon érdekkeltők, s végül nem árt tudnunk valamit testvéreinkről sem, kik rólunk tudnak s érettünk, mint tudjuk, tesznek