Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-21 / 29. szám

* Tanár válsztások. Szathmári gymnasiumunkban az iskolafentartó-testület a latin- és magyar-nyelv egyik tanszékére Máíray Lajos okleveles tanárt választotta meg tanárrá, ki 3 éven át nevelősködött a gróf Cbotek család­nál és néhány szépirodalmi dolgozatáról irodalmi körök­ben is ismeretes; a másik magyar-latin tanszékre Gaál Zsigmondot, a kisújszállási gymnasiuma jeles képzettségű tanárát. Isten áldása kisérje a jeles fiatal erők munkáját fontos hivatásuk körében ! * Egyházi aranykönyv. Nagybessenyői Bessenyei László, a hires Bessenyey-család ivadéka a paszabai egyházat, mint családja ősi fészkét becses ajándékkal tüntette ki. A tornyot, melynek tetejét a szélvihar ledön­tötte, saját költségén fényes bádog-tetővel fedeti be, az egész templomot kívül-belül kijavíttatja, a templom kör­nyékét szép kövezette], a feljárót három ölnyi kö-lépcső­zettel s az út felől kerítéssel láttatja el. A torony-gomb feltevése alkalmával szép ünnepet rendeztek a paszabai hívek a derék patrónus tiszteletére, mely alkalommal Kósa Imre lelkész szép beszédben méltányolta Bessenyey László érdemeit. Isten áldja meg a derék egyháztagot! * Lelkészi jubileum. Az árvái evang. esperesség s az alsó-kubini egyház megható ünnepélyt rendezett Nóvák Samu nyug. árvái főesperes és alsó-kubini lelkész tiszteletére, ki f. évi junius 29-én töltötte be lelkészszé avatásának 50-ik évfordulóját. Az ünnepelt az alsó-kubini gyülekezet és a környékbeli érdeklődők által zsúfolásig megtöltött templomba az esperességi lelkészek kísére­tében bevonulva, ott Skripeny János árvái főesperes imával és Laczó János nagyfalvi lelkész alkalmi beszéd­del végezték az istenitiszteletet, melynek végén az ünne­pelt mondott az oltár előtt megható imát és áldást. Jelen volt az egész megyei tisztikar Szmrecsányi György főispán vezetése alatt. Istenitisztelet után számos kül­döttség tisztelgett az ünnepeltnél, kit az árvamegyei papság díszes bibliával, az alsó-kubini hívek nevére tett iskolai alapítványnyal, a megye, a város, a tanítói-kar s több más testületek szép üdvözlő beszédekkel tüntettek ki. A szép ünnepélyt fényes bankett fejezte be, melyen sok lelkes felköszöntő mondatott. Isten éltesse még sokáig a derék jubilánst! * Felhívás papi vizsgálatra. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerületben a papi vizsga folyó év augusztus 16. és 17-ik napjain fog tartatni Eperjesen. Felhivatnak ennél­fogva a szakvizsgát végzett tiszakerületi theologusok, hogy a papi vizsga letétele végett augusztus 10-kéig Hörk József hittanintézeti dékán úrnál jelentkezzenek. Rozsnyón, 1889. julius 15-kén. — Czékus, ev. püspök. * Az országos kisdednevelési kiállítás, melyet a Mária Dorothea főhercegnő védnöksége alatt álló tanító­nők egyesülete rendez, augusztus hó 8-káti nyilik meg Budapesten a kerepesi-úti Beleznay-kertben a nem­zeti színház mellett. A kiállítás a kisdedek összes ügyeit felkarolja s e mellett, hogy tanúságai maradandóak legyenek, kiváló orvosok, tanférfiak s irók előadásokat fognak e tárgyakról tartani, melyek külön füzetekben adatnak ki. A kiállítás október közepéig tart, s belépti díj csak 30 kr. lesz. * Ertesilés. Az ev. tiszakerületi eperjesi tanító­képző intézetben a teljesen ingyenes növendékek díjtalan felvétel, lakás, élelmezés és tanítás jótéteményeiben része­sülnek, ide nem értve kézikönyveik megszerzését és fehér- s ágyneműjök gondozását. A kik felvétetni és jótéteményben részesülni óhajtanak, folyamodványaikat augusztus 15-ig az eperjesi ev. collegiumi igazgatósághoz terjeszszék be. A folyamodványhoz keresztlevél, tanul­mányi (legalább 4 gymn. vagy reál-, vagy polg. iskolai osztályról), orvosi, esetleg szegénységi bizonyítvány is melléklendő. Kellő bizonyítványok hiányában a jótéte­mény elnyerése bajos és az esetleg feltételesen felvett növendék itt vétetik tanulmányi s orvosi vizsgálat alá. Felvételi- s javítóvizsgálatok, valamint a beiratások f. é. szeptember 1 — 4. napjain történnek. A tanítás szeptem­ber 5-én kezdetik meg. Kelt Eperjesen, 1889. julius 15. — A tiszakt rületi eperjesi ev, tanítóképezde igazgatósága. * Tanítói 60 éves jubileum. Sass János csöngei ág. ev. tanító f. é. augusztus 7-én tanítói működésének 60-ik évfordulóját fogja megünnepelni. Tanulmányait a soproni ev. lyceumban végezvén 1829. augusztus 7. Fel-Péczre, Győrmegyébe ment tanítónak, honnan a követ­kező évben G}^őr-Szemere hívta meg. Innét 1834. a csöngei gyülekezet választotta tanítójául, hol azóta, tehát 55 év óta, működik teljes friss erőben, s fáradhatlan munkássággal. * A budapesti evang. esperesség működéséről figyelemreméltó adatokat nyújt a folyó évi juniusi köz­gyűlés jegyzőkönyve, mely szerkesztőségünkhöz is bekül­detett. A fővárosi evangelikus testvér egyházak buzgó tevékenységének hű tükre e jegyzőkönyv, melyből Bachát Dániel főesperes jelentése nyomán a következő adatokat emeljük ki. Nagy veszteség érte a fővárosi gyülekeze­teket Fuchs Gusztáv főgondnok, Zsigmondy Vilmos, Wagner János egyháztagok és Hunfalvy János budai felügyelő halálával, kiknek emlékét hálás szívvel örökíti meg az esperességi gyűlés jegyzőkönyve. Az év-történe­téből felemlíti a Ludovika-akadémiában épült uj protes­táns imaház fölavatását, mit Szász Károly püspök és Bachát esperes a mult évi második advent vasarnapján hajtottak végre, hol azon idő óta Petri Elek és Német Károly hitoktatók hirdetik az Isten igéjét. A Liither­lársaság évi gyarapodása figyelemreméltó jelenség. A Thabita-nöegylet annyira erősödött — főként Tisza Kál­mánné gróf Degenfeld Ilona grófnő igazi védnöksége alatt — hogy összes alapítványai ma már 21 ezer frtra emelkedtek, jótékony céljaira 2 ezer frtnál többet fordí­tott. A budai egyház „Maiia Dorottya" nőegylete is ipar­kodik. A német egyház „Luther-alapítványa" 1087 frtot tesz s ebből 6 szegény konfirmandus egy-egy öltözet ruhát kapott konfirmációkor. A budai Evangelikus temet­kezési egylet tőke-vagyona 12,729 forintot tesz. — A vallásoktatás ügyének haladása remélhető a 3 ujabb hitoktatási állás rendszeresítése által. A templomépítési alap a főváros 50 ezer frtos -segélye beszámításával a 160 ezer frtot meghaladja. A főváros összesen 13 ezer 100 frt rendes évi és 5800 frt rendkívüli segélyben részesítette az evang. gyülekezeteket. Hagyományok és kegyadományok útján is szépen gyarapodtak az egyhá­zak. Néh. Wagner János a gymnasiumi tanárok fizetésére 20 ezer, néhai Fuchs Fusztáv az egyháznak 2000, a nyugdíjalapnak 500 frtot, a Schneider házaspár 1000, néh. Luzsa Sámuel a templomépítési alapra 300 forintot hagyományoztak. •—• Az esperesség lélekszáma 18,043. Kereszteltetett 1043, meghalt 784, szaporodás 259, kon­firmáltatott 255, áttért 47, kitért 16, izraelita keresztel­tetett 7, eskettetett 378 pár. — A bányakerületi leány­iskolára a pesti magyar egyház évenként 60, a pesti szláv egyház évenként 20, a budai egyház szintén 20 frt évi járulékot ajánl fel. — A zsinat kérdésében az espe­resség pártoló szavazatot adott s megtartása idejéül az 1891-iki jubiláris évet véleményezi. * Gyászhírek. Szarka József a m.-szigeti egyház nyugalmazott lelkésze, m.-ugocsai tractualis tanácsbiró élete 67-ik évében Huszton. Könyves János kismar­jai lelkész 76 éves korában Kismarján. Rupprecht

Next

/
Thumbnails
Contents