Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

szívélyes üdvözlésre adott szívélyes válasz után megindult a 20 hintóból álló impozáns kocsi-sor s elrobogott a református egyházi épülethez. Itt is diadalív, zászlók, virágok. Sikó Ernő h. lelkész üdvözlő szép beszéde után megnyíltak a főpásztori ajkak s az udvaron összegyűlt nagy közönségből ha volt valaki, a ki azon szándékkal ment oda, hogy az elfogadás után haza megy, az bizony megváltoztatta a szándékát, s ha csak beférhetett, be ment a templomba is, hogy még egyszer hallhassa a főpásztort. Bonyhádi kisded egyházunk filiája volt a magyar hidasdi anyaegyháznak, de ez anyaegyház közel állván a vég elenyészéshez, Bonyhád elszakadt tőle s önálló helyettes lelkészséggé alakult. Erre célzott tehát a főpásztor templomi beszédében, az anyaegyházat egy egészen elaggott anyához hasonlítá, ki nem hogy leányait tudná gyámolítani, de önmagával is jótehetetlen, kell tehát, hogy a megnövekedett leányok gondoskodjanak magokról s szeretettel ápolgassák az elvénült anyát is. Gyönyörűen keresztül vitt hasonlata oly nagy hatást idézett elő a kis templomban össze zsúfolt nagy közönségben, hogy csaknem szórói-szóra betelt Zakariás szava: «Sír a föld, minden cselédek külön, a Dávid házának cselédje külön (nb. igen sok zsidó volt jelen) és az ő feleségeik külön » (12. r. 12. v.). Istenitisztelet után a bonyhádi ág. ev. algymnásium, majd a római k. hitközség küldöttségeinek s végül a közjegyzőség tisztelgését fogadta. Majd megvizsgálva az iskolát s itt kiváló és megérdemlett dicséretben részesíté Sikó Ernő h. lelkész urat, ki minden tantárgy, de különösen a magyar nyelv tanításában páratlan buzgalmat fejtett ki s eredményt ért el. A presbyteri gyűlés után Perczel Dezső orsz. képviselő úr vendégszerető házához tért ebédre hat hintóban ülő kíséretével. Ez útjában érdekes volt nézni a zsidókat, kik boltjaik elé állva kalap-levéve üdvözölték őt, holott mikor a pécsi püspök úr ját-Bonyhádra bérmálni, alig tekintenek ki, legfölebb a szép lovakat bámulják meg, azután flegmatice becsukják a boltajtót. Ebéd alatt megérkezett főpásztorunkért Kardos Kálmán baranyamegyei főispán úr gyönyörű fogatán, melyet még négy hintó követett, s elszállttá Hidasára. Az alig félórányira fekvő Hidasd falu szélén várták püspök urat, a község elöljárósága a jegyzővel és az ev. egyház presbyteriuma a lelkésszel. Mindketten, előbbi magyar, utóbbi német beszéddel üdvözölték püspök urat. Német-Hidasdon, Rácz-Hidasdon át érkezett fel a hosszú kocsisor veszedelmes utakon Magyar-Hidasdra. Magyar-Hidasd még most is dominálja a helyzetet fekvésénél fogva, mert fájdalom nevén kívül ma már csak vagy 12 ház hirdeti a falurész egykori jellegét. A csinosan restaurált, ünnepi ruhába öltöztetett paplak ajtajában a gyülekezet buzgó fiatal helyettes lelkésze, György László fogadta püspök urat, mindenek szemeit könnyekbe fürösztő gyönyörű beszéddel. A mily epedve várja a haldokló orvosát, mondá, ugy várta az enyészet szélén álló gyülekezet főpásztorát, hogy ennek ihletett ajkairól, hallja még egyszer s talán utoljára az éltet igérő biztató szavakat. A beszédhez megkapó illustratió, az ifjú lelkész mellett álló 4 iskolás gyermek, ennyi lévén Magyar-Hidason ez idő szerint mar csak az iskolaköteles magyar gyermekek száma, hol még a 40-es években is 300—400 lélekből álló gyülekezet volt. A főpásztor együtt sírt a sírókkal. S a könnyek, melyek szóhoz jutni" alig engedék, voltak a legékesebb válasz a mindnyájunk szívébe kapó beszédre. Rövid pihenés után azonnal templomba mentünk. Beszédjében feltárta előttünk püspök úr e kicsiny és enyésző gyülekezet sebeit, betegségét. Mert hisz nem ellenséges pressió, hanem az e vidéken lévő magyarnépnek könnyelműsége, szélesztette el e községből is a a református gyülekezet tagjait, az ismert bűnök következtében elgyengülve volt kénytelen a magyar itt is helyet adni az «erősebbnek». Most már — mondá püspök úr — olyanok vagytok, mint az elgyengült, megvénhedett anya, ha élni akartok továbbra is, felnevekedett erős és gazdag leányotokhoz kell fordulni segedelemért. Az iskolában tett rövid látogatás és a presbyteriummal való tanácskozás után következett a hidasdi német leányegyháznak látogatása. Ünnepélyesnek nem mondható a fogadtatás, melyben Nérneí-Hidasd különös népe főpásztorunkat részeltette. A férfiak elfelejtették, hogy ez alkalomra ünnepi ruhájukba lett volna illendő öltözniök, az asszonyok pedig a várakozás unalmainak elűzésére jónak látták, kötésekkel fegyverkezve megjelenni. Az arcok is inkább savanykások, mint örömtől ragyogók voltak. Szóval egy tekintet az ott összegyültekre, meggyőzött, hogy fényűzéssel közülük egy sem vádolható. E hidasdi német filiának viszonya a magyar anyaegyházhoz a jelen körülmények között különös. Az anyaegyház áll circa 60 lélekből, a filia körülbelül negyedfélszáz lélekből, amazok egy kettő kivételével szegények, emezek majd mind tehetősek. Amaz ád papjának tisztességes lakást és mintegy 350—400 frt évi fizetést, emez ad neki 30—40 frt alamizsnát. A buzgó adminisztrátornak s az egyház volt derék lelkészének is minden fáradozásai, a két egyháznak egyesítését célzó törekvései ez ideig hajótörést szenvedtek e nyakas nép szűkmarkúságán. E körülmények alapos ismerete magyarázza meg a főpásztor németekhez intézett beszédének azt a szokatlan hangját. E rideg, számító népnél nem a szívhez, hanem az észhez kellett appellálni. Vagy járultok, úgymond, a magyar anyaegyház terheihez illendően, vagy nem; ha igen, úgy lesz helyben továbbra is papotok, ha nem, ugy ti, az anyaegyházzal egyben valami más egyházhoz lesztek affiliálva, mi rátok nézve hátrányos, és kényelmetlen leend. Az anya, úgymond, megvénhedett, maga fenntartani tovább önmagát nem tudja, illendő, hogy ti, mint megerősödött leánya iránta hálásak legyetek és rajta most segítsetek. A kinek fülei voltak a hallásra, az hallhatta. Az iskolalátogatás után, melyben Müller Menyhért tanító vezetése alatt a tanítványok mindenben szép előmenetelről tettek tanúságot, következett presbyteri gyűlésben is a fenti ügyről volt szó. Itt még egyszer felállította a presbyterium előtt püspök úr az alternivát, kijelentve egyszersmind, hogy a gondolkozási idő 4 hónap, vagyis a legközelebbi egyházmegyei gyűlés napja. Estebédre Kardos Kálmán főispán úrhoz volt hivatalos püspök úr és kísérete. Eelülmulhatlan szívesség, vendégszeretet, jó magyaros vacsora, kitűnő baranyai borok, ékes, komoly és jóizű tréfás tósztok tették mindenkire nézve kedves emlékűvé azt az estét. Fokozta az est örömét püspök úrra nézve fivérének Szász Gyula úrnak jelenlétele, ki Galamb Gyula tanácsbiró úrral érkezett Pécsről Hidasdra. Másnap 23-án reggel indult püspök úr, Kardos Kálmán főispán úr, régi barátja és, mint tőle hallottuk, a Sándor utcai nagy iskolában volt «könyökös pajtása» társaságában Nagy-Palra. Nagy-Pálon mindenkit meglephet az egyháznak az anyagiakban való rendezett állapota. Temploma, paplakja, iskolája ugy kívül, mint belül jó karban és csínban ; ezenfelül e maroknyni, 150 lélekből álló gyülekezetnek nem hogy adóssága nincs, hanem van 300 frton felül