Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-09 / 23. szám

gással azonban nehezen lehet összeegyeztetni Reussnak azon állítását, hogy a Mózesi alapgondolatokat magokban foglaló papi törvények kodificálása csak 8—9 száz év múlva történt volna. Az újabb bevezetéstanok közt még mindig egyik leghasználtabb a Bleek munkája, melyet 1878-ban Wellhausen adott ki újra, némely részeit átdolgozva, s a pentateuchusra vonatkozó részt kibővítve a Bleek haJála után megjelent tanulmányok ismertetéseivel. Nem kevésbbé érdekes továbbá Vatke Vilmosnak 1886-ban, de már csak halála után megjelent bevezetéstana, mert mint említém fennebb, a pentateuchusra vonatkozó újabb kritikai iránynak kiindulási pontját az ő bibliai theologiája képezte. Vatke a pentateuchusban 4 forrást különböztet meg, melyek közül három, mint Hupfeld is állítá, már a Genesisben előfordul és a Józsua könyvében is feltalálható, a 4-ik forrás pedig a deuteronomista munkája. Ezen források közül korra nézve első a 2-ik elohista (E), mely magában foglalta a legrégibb törvényeket, s ezek közt a Mózestől valókat is. Ezután következik az 1. elohista vagy papi kódex, egy kegyes pap munkája, ki a mózesi törvényadás alapján a kultuszt reformálni akarta, s munkájában a zsidó nép történetére is kiterjeszkedik, de annak csak főbb momentumait említi fel. Harmadik forrás a jáhvistáé, ki a 2-ik elohistához csatlakozik, kivel szellemileg rokonnak érezte magát, de az i-ső elohistát vagy a papi kódexet is annyira tisztelte, hogy annak egyetlen mondatát sem engedte elveszni. Végre jön a Deuteronomista, ki az egész munkát a papi elohista szellemében átdolgozta. E szerint Vatke a pentateuchus forrásait a fogság előtti időre teszi, de elismeri, hogy a fogság után a zsidó theokráciának Esdrás által kezdeményezett újjászervezése alkalmával az egész pentateuchus is átdolgozáson ment keresztül. Nagy mulasztást követnék el, ha meg nem emlékezném — bár csak pár sorban is — Delitzsehről és Dillmanról, kik a fennebb ismertetett kritikai iránynyal szemben állanak ugyan, mindazáltal álláspontjuk figyelemre méltó és felfogásuk tudományos jelentősége minden kétségen felül áll. Delitzsch a pentateuchusra vonatkozó újabb kutatásait egy tanulmányban foglalta össze, melyben nyiltan kimondja, hogy ő nem akar új hypothesist felállítani, hanem a tőle kitelhető elfogulatlansággal azt igyekszik kimutatni, hogy még nagyon sok hiányzik ahhoz, hogy a pentateuchus előállásának ^minden egyes mozzanata világos és érthető legyen. Őszintén bevallja, hogy ő sokáig azon nézetben volt, hogy a pentateuchus jelen alakjában legkésőbb a bírák korában vagy a királyság első éveiben, tehát Saul alatt keletkezett, most azonban már látja, hogy Izráel vallás erkölcsi és egyházi életének azon fejlődési processusa, melyből a thora jelen alakjában előállott, még a fogság utáni időre is kiterjed, sőt talán még azon időre is, melyben a samaritánus pentateuchus létre jött. Delitzschnek e nyilatkozata világosan mutatja, hogy ő a bibliai kritikának ujabb irányával nem áll oly éles ellentétben, mint korábban, s így tanulmányának csak az a célja, hogy a kritikának legújabb felfedezéseit ellenőrizze, kiválaszsza belőlük azt, a mi igaz és a túlzásokat visszautasítsa. Hogy a pentateuchus különböző forrásainak újabban felállított sorrendje, mely szerint előbb keletkezett a prófétai törvénykönyv és azután a papi kódex, kétségen felül áll, ezt Delitzsch elismeri, s nyiltan bevallja, hogy a pentateuchusra vonatkozó újabb elméletet figyelemre méltónak lehet tartani, bár nagyon sok túlzással van felvegyítve. A túlzások — mondja Delitzsch — gyanússá teszik, de magokban még nem igazolják azt, hogy alaptalan, mert az úttörő szellemeknek sajátsága az, hogy egy-egy új találmány által elbűvölve, nem állapodnak meg a reális alapon, hanem túlhajtanak, s felállított alaptételeikből szertelen következtetéseket vonnak le. Különösen azon állítást utasítja vissza, hogy az u. n. papi kódex a fogság utáni kor produktuma volna. Tárgyi és nyelvészeti adatokkal igazolni akarja, hogy pl. a szt. sátorra, füstölő oltárra, a levitákra, ünnepekre stb. vonatkozó törvények a fogság előtti kor viszonyai közé beilleszthetők, tehát ez a törvénykönyv még a királyság idejében létrejöhetett. Ha az újabb kritika Esdrás és Nehemiás idejében egy egészen új törvénykönyvet állít fel, mely mint valamely új meteor tűnik fel a zsidó nép egyházi és társadalmi egén, minden előzmény nélkül: ez állítása egészen indokolatlan. Delitzschnek e tanulmánya igen érdekes, nem csak azért, mert ellenkezik korábbi nézeteivel, hanem annyiban is, hogy a kérdés beható vitatására és tisztázására nagy befolyással volt. Sok tekintetben rokon Delitzsch felfogásával, de sokkal alaposobb, Dillmann kommentárja, ki sok jóakarattal, nagy tudományos apparatussal, de bizonyos elfogultsággal tárgyalja a pentateuchusnak meglehetősen bonyolult kérdését. Álláspontja sok pontban megegyezik a fennebb ismertetett Graf—Reuss-féle hypothesissel. Ő is a Deuteronomiumból indul ki, mint a mely időrendileg legbiztosabban megállapítható alkatrésze a pentateuchusnak. Azon különböző forrásiratok kiválasztásában is, melyből az egész thora összeállíttatott, lényegesebb eltéréseket nem találunk, bár ő másként nevezi azokat. Az eltérés abban van, hogy Dillmann az egyes forrásiratokat sokkal korábbi időkre teszi, s magából a pentateuchusból igyekszik bebizonyítani, hogy annak legterjedelmesebb alkatrésze, a papi törvénykönyv, már a fogság előtt létezett és pedig nagy részben, még a Deuteronomium előtt. (Folyt, köv.) Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. Kési Agenda. Templomi és halotti imák szertartási beszédekkel. Lelkészi használatra. Irta Gyurátz Ferenc pápai evang. lelkész. Pápa, 327 nagy 8-rét l. Ára fűzve 1 frt 40 kr, vászonba kötve I frt 95 ; bőrkötésben 2 frt 60 kr. Kapható szerzőnél. A mint a természet háztartásában vannak lények és erők, melyek a legnagyobb csendben, alig észrevétetve munkálódnak s csak az eredmény hirdeti aztán tevékenységüket: ép úgy vannak a társadalomnak is ily zajtalanul cselekvő munkásai, a kiknek hangya szorgalmú, csendes működéséről csak akkor vesz még az a kisebb kör is tudomást, mikor egy-egy nagyobb, bevégzett művel állanak elő, annyi órának, napnak, hónapnak, sőt évnek nemes odaadó munkájával. És ekkor is a legnagyobb szerénységgel, igénytelenséggel lépnek fel és nem a reclám csinálás mindenféle nyegleségével. E munkások kétszeresen nagyrabecsülendők, szerénységük kétszeresen tiszteletre méltó a mi zajos feltűnést, színpadi hatásokat hajhászó korunkban, a mikor valamely mű még alig van embryonális állapotában és már előre verik mellette és előtte a nagy dobot, hpgy milyen kitűnő avásári munka» jön majd a piacra! Es igen sok nem is lesz egyébb, mint csak vásári munka! A fentebb jelzett mű szerzője is azok közé a csendben munkálódó s szerényen fellépő irók közé tartozik. Mint maga is gyakorló lelkész, érezte egy ujabb,