Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-02 / 22. szám
Tisztelt bizottság! a bemutatott módosítási tervet a sok lehetséges közül azért választottam, mert az minden tekintetben egy alapon áll a mostani törvénynyel, de ha tőlem függne a törvény módosítása, én nem ezt választanám, hanem azt, hogy a tanítók fizetéseikkel arányban nyugdíjaztassanak, egészen azon kulcs szerint, a mely Magyarországon az államhivatalnokokra nézve el van fogadva. A tanítóink fizetésében fennálló végetlen tarkaság miatt ezt nem lehetne fizetésök minden krajcárjára alkalmazni, hanem teljes száz forintokra kikerekített osztályokat kellene köztük felvenni, kezdve a 300 frton, mint legkisebb osztályon, s végezve az 1200 frton, mint legmagasabban. E mellett nem szükség különbséget tenni a polgári és népiskolai tanítók között. Nem fáraszthatom már a t. bizottság figyelmét azzal, hogy ezen kulcsnak részletes számítását is megcsináljam; de végeredményét egészen elméleti alapon megmondom. Ha a 14,062 tanító a tíz osztályba egyenlően osztatik be, jut mindenik osztályba = 1,406 s a biztosított legmagasabb nyugdíj átlagos középje lesz 750 frt, melynek tényleg 7O°/0 -kát, azaz 525 frtot, fogják élvezni. A biztosított egész összeg volna 10.546,500 frt. Ha ezen alapon a tanítók, épen úgy, mint az állami hivatalnokok 10 évi szolgálat után legmagasabb nyugdíjok 4O°/0 -kát kapnák, mely azontúl évenként 2°/0 _ kal növekednék; özvegyeik pedig mindig felét kapnák azon nyugdíjnak, mely férjöket halálakor illetné; s az árvák 40 és 70 frttal segélyeztetnének: akkor, a már fennebb közlött valószínűségi számítások szerint ebből 1915-től kezdve előáüana az intézetnek 1.037,907 frt évi kiadása. S most már az a kérdés, hogy minő befizetéseket kellene tenni ezen díjak biztosítására ? Erre nézve van szerencsém bemutatni a t. bizottságnak több rendbeli megfigyelési és díjtáblázatot, a melyek a biztosító társaságoknak és egyébb penzió intézeteknek több mint száz éves tapasztalatain alapulnak, mind a három nagy civilizált nemzet köréből vétettek, s német alapossággal vannak feldolgozva. Ezekből kitűnik, hogy egy egészen ily módon organizált invalidus penzió, a tőkék 4°/0 -os kamatozása mellett 2* 15 5°/0 -kal van biztosítva, s az özvegyek fél penziója, de kétszeres száma mellett ugyanennyivel van biztosítva az ő penziójok is. Az árvák számának megállapítására e táblázatok kísérletet se tesznek; de az általam fentebb alkalmazott valószínűségi számítás alapján ezek díja az apa legmasasabb nyugdíjának o-6io°/0 -kával volna biztosítva. Tehát a háromféle nyugdíjt a tanító legmagasabb nyugdíjának 4.92O°/0 -ka, mondjuk kerek számban 5°/0 —ka, évi befizetésképen biztosítaná, a tőkék 4°/0 kamatozása mellett; következőleg a 10.546,500 frt biztosított összeg után már 1890-ben 527,325 frtnak kellene befolyni, mely bevétel azután a kamatok növekedésével növekednék. E bevételnek forrásai a következők volnának: 1. 14,062 tanító i°/0 -kal fizetne 105,465 frt. 2. 14,062 község i°/0 -kal fizetne 105,465 » 3. Apró bevételek mint most 23,676 » 4. 7 millió frt tőke 5°/0 -kal 350,000 » 5. Az államsegély 150,000 » Összesen: 734,606 frt. E bevétel 207,281 frttal volna nagyobb, mint a biztosításra szükséges összeg, s bőven elég volna az addig esedékes apró nyugdíjak fedezésére. E penziós intézetnek ilyen átalakítása előbb-utóbb be fog következni; de most sokkal könnyebben eszközölhető, mint később lesz. TÁRCA. Tájékozás a bibliai bevezetéstan körében. (Folytatás.) Ezután állott elő az u. n. kiegészítési elmélet (Ergánzungs-hypothese), melynek megalapítója, s legfőbb képviselője Bleek volt. Miután nem lehetett tagadni, hogy a pentateuebusban egy egységes terv uralkodik, de másfelől azt sem lehetett kétségbe vonni, hogy az egyes részletek eltérnek egymástól : az volt tehát a kérdés, hogy miképen fejtsék meg e különös könyvnek előállását, mely oly különböző elemekből van egybeállítva és mégis egy egészet alkot? A felelet ez volt: az egésznek alapjául egy régi mű szolgált, s innen van az egység, melyet egy másik iró, más művekből vagv a szájhagyományból vett részletekkel kiegészített, innen az eltérés, ellentmondás. Külön is választották a régi művet a kiegészítésektől és szerzőjét elnevezték elohistának, mert Istent mindenütt Elohimnak nevezi, a kiegészítőt pedig jdhvistának, mert ez mindenütt a Jáhvé nevet használja. Az elsőben az okmányok elmélete, a másodikban a töredékek elmélete éledt fel. Ez elmélet már első tekintetre is tetszetős, s az isagogusok kapva-kaptak rajta, de buzgalmukban nem vették észre, hogy már a kiindulási pontban egy két hiba történt. A kiegészítőt, tehát szerkesztőt ugyanis helytelenül nevezték jáhvistának, mert ez azt tenné, hogy az ő kiegészítő szakaszai egymással szoros összeíüggésben állanak, egy egészet, egy okmányt alkotnak, pedig ha a Jáhvés részek csak kiegészítések vagy toldások voltak, akkor azok egymással semmi összefüggésben nem állhattak. A jáhvista elnevezés inkább az okmányok elméletébe való. Hupfeld volt az első, ki e tévedést észrevette, ki azután azt is kimutatta, hogy az elohistának is igen sokat tulajdonítanak, mert ugy az elbeszélések, mint a törvények közt igen sok van olyan, mely_ az elohista ősiratban eredetileg nem lehetett meg. O ennélfogva felveszi, hogy az említett elohista ősirat mellett, létezett még egy másik önálló iratforrás, melyet Jáhvés iratnak nevez. Ez utóbbi nem lehetett egy későbbi kiegészítőnek műve, mert nem kiegészítéseket foglal magában, hanem ismétléseket, ugy az elbeszélésekben, mint a törvényekben, és az elohista felfogásával ellenkező szempontból fogja fel Izrael történetét és vallásának fejlődését. Hupfeld szerint tehát két ősirat állíttatott össze egy későbbi szerkesztő által, ki mind a kettőnek hitelt adott, s azokat egymás mellé állította minden lényegesebb változtatás nélkül. Sőt Hupfeld még az elohimos műből is több részt kiválasztott, s egy harmadik forrást is vett fel, melyet 2-ik elohistának nevezett el. E három önálló forrásból állította össze a szerkesztő, tehát egy negyedik, a mostani pentateuchust. Ezen források időrendjét így állapította meg: az elsó elohista (/1-nak nevezve) Juda törzsében délen keletkezett a 11 —ik században Kr. e.; a 2-ik elohista (B.) északon a 9—ik században; a j-ik, a jáhvista (C.) pedig Józsiás király alatt a 7-ik században. Mindezekhez járult végre a Deuteronomiuyn (Mózes 5-ik könyve), mely némelyek szerint szerzője által csatoltatott a meglevő 4 könyvhez, mások szerint pedig önállóan jelent meg és egy későbbi szerkesztő csatolta az előbbiekhez. E lapok szűktere nem engedi meg, hogy részié-
