Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-02 / 22. szám

erős alkotmányos érzéke lehetővé teszi a kivánt békés elintézést. Visszatekintve közoktatásügyünknek országgyűlési tárgyalásokból és a miniszter főbb nyilatkozataiból nyert benyomásaira, ezeket egészben véve megnyugtatóknak mondhatjuk s jó reménynyel nézhetünk kulturális ügyeink új vevetőjének működése elé. Sz. F. ISKOLAÜGY. Kovács Albert orsz. képviselő jelentése a képviselőház közoktatásügyi bizottságához a tanítói nyugdíj-intézetről. (Folytatás és vége.) E kiindulási alapokon számítva, az intézet vagyoni állapota és pénztári helyzete 1899 végén a következő lesz : Bevétel : 1. Tiszta kamatból 12.223,749 frt tőke után 5%'kal .....' 2. A községek 14,062 állomás után 12 írtjával fizetni fognak 3. 14,062 tanító fizet, mint most 4. Községek és tanítók egyszer-mindenkorra fizetnek, mint most 5. A nyugdíj többlet után most fizetett 3720 frt átfutó tételnek tekintvén, se a bevételbe, se a kiadásba nem vétetik fel. 6. Községek a nyert államsegély után fizetnek, mint most 7. Vegyes bevételek címén befoly annyi, mint most 8. Az államsegélyből 611,187 frt 45 l<r. 168,744 » — » 78,367 » 50 » 3.755 1

84 » 4,279 » 95 > 19,379 » 67 » 150,000 » — » Összesen: 1.023,714 frt 41 kr. Kiadás : 1. Kezelési költségek, mint most. ... 27.307 frt 75 kr. 2. 807 elemi tanító nyugdíja 300 forintnak 70%-kal 169,470 » — » 3. 36 polg. iskolai tanító nyugdíja 400 írtnak 70%-kal 10,080 » — > - 4. 1614 elemi tanító özvegye 300 frtnak 40%-kal . 193,680 » — » 5. 72 polg. iskolai tanító özvegye 400 frtnak 40%-kal 11,520 » — » 6. 511 egész árva 50 írtjával .... 25 550 > — » 7. 2242 félárva 25 írtjával 56,050 » — » összesen: 493,657 frt 75 kr. Ezen legmagasabb kiadási összeg, mely a nyugdíjtörvény alapján, 14,062 biztosított tanító után, valaha előállhat: az 1887-iki összes jövedelemnek nem egészen kétharmada, s az 1899-iki tiszta kamat jövedelemnek a négyötöde. Azonban a közlött képlet csak az abstract kiszámításból áll elő, de a tényleges valóság 1899 végén, a nyugdíjtörvény némely speciális intézkedései alapján, ennél még kedvezőbb lesz, mind a bevételekben, mind a kiadásokban a következő tényezőkkel : A bevételeknél: 1. A tőkék most 5*89% kamatot hoznak s nem valószínű, hogy a kamatláb 10 év alatt 5°/0

-ra esnék. 2. A községek befizetését ugyanannyi állomás után vettem fel, a hány a biztosított tanító; holott azok száma most 4,100-zal több, melyek után évenként = 49,200 frt fizettetik. Bár a biztosított tanítók száma folyvást közeledni fog az állomások számához (a minek pénztári eredménye átfutó tétel), azonban ezt elérni sohasem fogja, úgy, hogy ezen körülményből mindig lesz az intézetnek néhány ezer frt több bevétele. Pl. ha e szám évenként 300-zal apad, akkor egyszerű ötös kamattal, utólagos kamatozás mellett, ebből mintegy 454,000 frt olyan tőke képződik, a mely a fentebbi számításba fel nem vétetett. 3. A tanítók közül azok, a kik 1875-ben már alkalmazásban voltak, most évenként csak 5 frtot fizetnek s a mint ezek lassanként kidőlnek, lielyökbe mindig 6 vagy 12 forintot fizetők lépnek. A kiadásnál: 1. Mikor az intézet 25 éves lesz, bár a nyugalmazott tanítók száma el fogja érni a legmagasabb fokot, de a tanítók között senki se fogja a legmagasabb nyugdíjat húzni, hanem csak legalább 10, legfelebb 30 szolgálati év után fog nyugdíjaztatni. Ennek középmértékéül a legmagasabb nyugdíjnak nem 70, hanem 6o°/0

-át fogják élvezni, a mi akkor 27,650 frttal kevesebb kiadást fog eredményezni, mint a mennyi a táblázatba felvétetett. Most átlag 32°/0

-ot húznak. 2. Az 1875-ben már alkalmazásban volt bármiféle tanítók legmagasabb nyugdíja nem 300 vagy 400 frt, hanem csak 250 frt. 3. Ugyanezeknek özvegyei sem 120, vagy 160 frttal, hanem csak 84 frttal nyugdíjaztatnak. E kedvezően ható tényezők pénztári eredményét concret számokban nem tudom kifejezni, s azért semminek veszem; pedig mindenikből lesz valami; még pedig, mint a közlött két számítási kísérlet mutatja: nem is csekélység. De ezektől teljesen eltekintve is, úgy vélem, kellőleg be van bizonyítva, hogy ez az intézet olyan túlvitt tőkegyűjtésben szenved, a minőre az ilyen fajta intézeteknél semmi szükség nincs. Az intézet, életének már a harmadik évében, 1877-ben képes volt minden szükségletét a tőkéi kamatjából fedezni, s azóta ez a képessége soha meg nem szűnt; és ha a nyugdíjtörvény változatlanul fentartatik: akkor 1895 végén annyi lesz a tőkéje, melynek 5°/0

-os kamatja az intézetnek öszszes legmagasabb szükségletét, mely csak 1909 végén áll elő, fedezni tudja. E helyzet elég feltűnő arra, hogy értelmes tanítóink, legalább főbb vonalaiban, évek óta lássák és szellőztessék. Ugy hallottam, de már nem tudom urát adni kitől, hogy kérvényezéseik hosszú sorával végre sikerült a volt kultuszminiszter úr ismeretes figyelmét is egy pillanatra e nyugdíjügyre irányozniok, s e szerencsés pillanatában kiadta a kérdést valamelyik biztosító társaságnak tanulmányozás és szakszerű számítások készítése végett. A társaság aztán kiszámította, hogy ez az intézet, ilyen bevételek és kiadások mellett, tönkre fog jutni. Ezen a boldogult miniszter megnyugodott, vagy legalább a figyelme már akkor egy másik miniszter teendőin járt. Nem a bukás, de a túlgazdagodás útján jár az intézer, s e bajon segítni a törvényhozásnak ép oly kötelessége, mint volna az ellenkezőjén. Ha az intézet nem akar többet kifizetni 490 ezer forintnál, tehát nem is szabad annál többet bevennie; mert ugyan kinek a számára veszi be? és mi jogon gyűjt vagyont a mostani tanítók zsebéből a jövő század tanítói számára? Ha pedig az intézet most 740 ezer frtot, s tiz év múlva egymillió frtot akar bevenni: tehát épen anynyit, vagy csaknem annyit kell fizetnie.