Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-26 / 21. szám

hozott! mondása után magát és egyháza képviseletét az Emma-us-felé vándorló tanítványokhoz hasonlítván, kiket az Úr — bár általuk fel nem ismerve — kisért, s midőn tőlük válni készült, szavai által lelkükben meg­hatva, mintegy megigézve mondának : Maradj velünk 1 Mi is így szólunk hozzád főpásztorunk, térj be hozzánk és maradj velünk ! S ha találsz valamit nálunk és ben­nünk, a mi a Te szigorú, de szeretteljes bírálatod előtt megállhat, mondjad Te is mint a Mester középben meg­állva mondá : békesség tinéktek 1 Szóljad közöttünk, miként a Mester szólotta mindazokat, melyek mostantól íogva mind a napig lettek Izráelben, szóljad nekünk a te Atyádnak és a mi Atyánknak csuda dolgait és véget­len irgalmát, melyek a mi üdvességünket munkálják. Szólj hatalmasan, hogy beszéded a velőknek megoszla­tásáig és a tagoknak összeköttetéseig behasson ; melyre felserkenjen és más útra térjen a bűnben élő, éledjen szívében, jó reménységében az Istenfélő. A lelkész sza­vainak elhangzása után egy egyszerű, de mély vallásos érzéssel megáldott presbyter: Sohár Sándor a CXVIII-dik zsoltárnak, általa az alkalom céljához átdolgozott 12. és 13-dik versei elmondásával kivánt a kifejezésre juttatni a főpásztor megérkezése örömtől magasztosult érzel­meit, mely egyszerű, de megható örömnyilvánítás mind püspök úrra, mind pedig az őt körülözönlött díszes közönségre láthatólag kellemes hatást gyakorolt. Nem is késett a főpásztor ennek kifejezést adui, az üdvöz­lést viszonzó szavaiban, melyekben az épen permetezni kezdő eső áldásos voltával párhuzamba téve az igehir­detés szelíd, szeretteljes módját, a lelkész szavai által intézett feddésre, dorgálásra való felhívást mintegy el­utasítva magától kijelenté, hogy az igét áldásosán, tar­tósan beható módon, mintegy jótékony éső módjára ' kívánja hirdetni e gyülekezetben, mert igaz, úgymond, ! hogy a menydörgés, villámlás, zuhogó zápor is szük­séges a természet háztartásában néha, de több a gyü­mölcse, sikere és áldása amannak. Ez jóllehet elsepri, tisztítja a szemetet, de sokszor elhordja a termőtalajt is vetésestől együtt és megszakgatja a földet, a szívnek termőföldjét. Az erre felhangzott éljenek után bejött püspök úr az egyszerű, lombkoszorúval ékesített s «Isten hozott főpásztorunk!)) feliratot viselő diadalív alatt — a lel­készlakra, s itt szállásán elhelyezkedvén, fogadta a kül­somogyi ev. reform, egyházmegyének nt. Szalay Ferenc esperes, nagys. Décsey Lajos egyházmegyei gondnok, Kálmán Gyula egyházmegyei főjegyző Ságvári és Gózon Gyula kilitii lelkész urakból álló küldöttségének tisztel­gését. A küldöttség üdvözletét nt. Szalay Ferenc espe­res úr tolmácsolta, beszédében emlékezetébe idézte püs­pök úrnak, a k.-somogyi egyházmegyében ezelőtt 2 évvel tett egyházlátogatási körútját és biztosítá őt arról, hogy bár annakelőtte is igaz tisztelettel viseltetett iránta az egész egyházmegye, de azóta személyének lekötelező kedvessége, nagy szellemének tündöklő fénye, s minde­nek fölött nemes szivének szeretetteljes melegsége, az egész egyházmegye közönségének, közelebbről lelkészi és tisztviselői karának szívét, lelkét, kivétel nélkül meg­hódítá. A szeretet és hódolat ez érzelmeinek kifejezé­sére jelent meg a küldötség, melyet püspök úr testvéri szeretettel fogadott és ölelt keblére, megköszönvén a gyöngéd figyelmet, szívesen üdvözölvén vezéreiben, az általa megismert és megszeretett k.-somogyi egyház­megyét, Ékkor már délutáni 1 óra felé járván az idő, miután a templomi szolgálat ebéd utánra volt kitűzve, s másfelől a lelki gyönyörök mellett testi jóllétünkről is gondoskodtak a szorgalmas Márthák: ebédhez ült a tár­saság, mely 48 főből állott. Az egyszerű, de ízletes menü elköltése közben kifejezésre jutottak a jókivánatok is, kedélyes pohárköszöntésekben, melyek elsejét a házigazda mondotta nagy vendégére egyházának és szerény lakának, megemlékezett ebben arról is, hogy 9 évvel előbb épen május 6-án menydörgésben és pusztító villámcsapásban látogatta meg az Úr ez egyházat, megrongálván a tem­plomot, s ime ma vigasztaló követét küldi hozzánk, kinek áldott megjelenése elűzi tőlünk ama gyászos esemény­nek leverő emlékezetét, s ez a nap ezután csak öröm­ünnep legyen közöttünk! Püspök úr viszonozván a feléje irányult jókivánatokat, éltette a házigazdát. Majd a kipró­bált és a vizsgáló látogatáson cum praeclaro átesett k.-somogyiak tanítgattak bennünket tolnaiakat az itélet súlyának magunktól jómóddal leendő elhárítására; köszön­tők hangzottak a másfelekezetű, de velünk együttérző felvilágosodott helybeli földbirtokos urakra, kik szép­számú megjelenésükkel fényt és díszt adtak úgy a foga­dásnak, mint kedélyességet az asztali társaságnak. Ebéd vége felé megzendültek a harangok, az Úr házába gyűjtvén a közönséget; a szokásos háromszori harangozás után bementünk a gyülekezetbe, de bár a rend fenntartására vonatkozólag kellőleg volt intézkedve, mégis csak nagy nehezen lehetett bejutnia püspök úrnak és kíséretének, a nagy sokaság miatt, mely a különben elég tágas templom minden helyét zsúfolásig betöltötte. Felállóra a XLIII-dik zsolt. 4-dik versét, közéneknek pedig a XVI-dik zsolt. i-ső és 6-dik verseit elénekel­vén, püspök 111* a virágkoszorúkkal felékesített Úrasz­talához kiáltván, ez apostoli üdvözléssel köszöntötte a gyülekezetet: Kegyelem néktek az Atyától és a mi Ürunktól, a Jézus Krisztustól Amen. Ezután megtartotta főpásztori beszédét, melynek bevezető részében örö­mének és Isten iránti hálájának adott kifejezést afölött, hogy a már mult évi ápril hóra meghirdetett, de közbe jött fontos ok miatt elhalasztott püspöki látogatását ezen tolnai egyházmegyében is megkezdhette, s megkezdhette épen ezen czeczei gyülekezetben, melyet a benne ural­kodó rendért, az Istenházának szereteteért, az adakozás­ban, a szeretet munkáinak gyakorlásában, a családiélet tisztaságában és gyümölcsöző voltában nyilvánuló eré­nyeiért elismerő szavaival jutalmazott. Azonban nem hall­gatta el a hibákat sem, szólott intőleg a gyülekezet azon tag­jaihoz, akik az egyházi közterheket nem készséggel, hanem csak kényszerűségből, kényszerítve hordozzák; megfed­dette a fiaknak és leányoknak hűségtelen voltát és szeretet­lenségét, mely abban nyilatkozik, hogy mihelyt valame­lyes önállóságra jutnak, a mint megnősülnek, vagy férj­hez mennek: önzésből, vagy önállóságra való túlságos igyekezetből mindjárt külön kenyérre mennek, sokszor tehetetlenségre jutott szülőikkel mitsem törődnek; itta saját példája fölemlítésével az egész hallgatóságot egész a könnyekig megindította. Én atyámfiai — úgymond — a mint itt magatok előtt láttok, az én 60-dik évemben, az öregkor határán állva, gyérülő ősz fürleimmel és egy egész élet tapasztalataival, tudásával lelkemben, az én még — Istennek hála ! — ma is élő 83 éves anyám iránt most is azzal az érzülettel viseltetem, mintha kis gyermek volnék. Sok édeset élveztem az életben, a boldogság is sok részben kijutott nekem, de soha éde­sebbet nem éreztem annál, mint midőn édes anyám keblén megnyughatám; mintha most is számban volna tápláló tejének íze, és legnagyobb boldogságomat abban lelem, ha neki mint engedelmes fia valamit kedvére tehetek, valamivel örömöt okozhatokA dorgálásból azoknak is kijutott, akik templom kerülésükkel és az Úrvacsorában való részesülés mellőzésével magukat arra

Next

/
Thumbnails
Contents