Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-05-26 / 21. szám
hozott! mondása után magát és egyháza képviseletét az Emma-us-felé vándorló tanítványokhoz hasonlítván, kiket az Úr — bár általuk fel nem ismerve — kisért, s midőn tőlük válni készült, szavai által lelkükben meghatva, mintegy megigézve mondának : Maradj velünk 1 Mi is így szólunk hozzád főpásztorunk, térj be hozzánk és maradj velünk ! S ha találsz valamit nálunk és bennünk, a mi a Te szigorú, de szeretteljes bírálatod előtt megállhat, mondjad Te is mint a Mester középben megállva mondá : békesség tinéktek 1 Szóljad közöttünk, miként a Mester szólotta mindazokat, melyek mostantól íogva mind a napig lettek Izráelben, szóljad nekünk a te Atyádnak és a mi Atyánknak csuda dolgait és végetlen irgalmát, melyek a mi üdvességünket munkálják. Szólj hatalmasan, hogy beszéded a velőknek megoszlatásáig és a tagoknak összeköttetéseig behasson ; melyre felserkenjen és más útra térjen a bűnben élő, éledjen szívében, jó reménységében az Istenfélő. A lelkész szavainak elhangzása után egy egyszerű, de mély vallásos érzéssel megáldott presbyter: Sohár Sándor a CXVIII-dik zsoltárnak, általa az alkalom céljához átdolgozott 12. és 13-dik versei elmondásával kivánt a kifejezésre juttatni a főpásztor megérkezése örömtől magasztosult érzelmeit, mely egyszerű, de megható örömnyilvánítás mind püspök úrra, mind pedig az őt körülözönlött díszes közönségre láthatólag kellemes hatást gyakorolt. Nem is késett a főpásztor ennek kifejezést adui, az üdvözlést viszonzó szavaiban, melyekben az épen permetezni kezdő eső áldásos voltával párhuzamba téve az igehirdetés szelíd, szeretteljes módját, a lelkész szavai által intézett feddésre, dorgálásra való felhívást mintegy elutasítva magától kijelenté, hogy az igét áldásosán, tartósan beható módon, mintegy jótékony éső módjára ' kívánja hirdetni e gyülekezetben, mert igaz, úgymond, ! hogy a menydörgés, villámlás, zuhogó zápor is szükséges a természet háztartásában néha, de több a gyümölcse, sikere és áldása amannak. Ez jóllehet elsepri, tisztítja a szemetet, de sokszor elhordja a termőtalajt is vetésestől együtt és megszakgatja a földet, a szívnek termőföldjét. Az erre felhangzott éljenek után bejött püspök úr az egyszerű, lombkoszorúval ékesített s «Isten hozott főpásztorunk!)) feliratot viselő diadalív alatt — a lelkészlakra, s itt szállásán elhelyezkedvén, fogadta a külsomogyi ev. reform, egyházmegyének nt. Szalay Ferenc esperes, nagys. Décsey Lajos egyházmegyei gondnok, Kálmán Gyula egyházmegyei főjegyző Ságvári és Gózon Gyula kilitii lelkész urakból álló küldöttségének tisztelgését. A küldöttség üdvözletét nt. Szalay Ferenc esperes úr tolmácsolta, beszédében emlékezetébe idézte püspök úrnak, a k.-somogyi egyházmegyében ezelőtt 2 évvel tett egyházlátogatási körútját és biztosítá őt arról, hogy bár annakelőtte is igaz tisztelettel viseltetett iránta az egész egyházmegye, de azóta személyének lekötelező kedvessége, nagy szellemének tündöklő fénye, s mindenek fölött nemes szivének szeretetteljes melegsége, az egész egyházmegye közönségének, közelebbről lelkészi és tisztviselői karának szívét, lelkét, kivétel nélkül meghódítá. A szeretet és hódolat ez érzelmeinek kifejezésére jelent meg a küldötség, melyet püspök úr testvéri szeretettel fogadott és ölelt keblére, megköszönvén a gyöngéd figyelmet, szívesen üdvözölvén vezéreiben, az általa megismert és megszeretett k.-somogyi egyházmegyét, Ékkor már délutáni 1 óra felé járván az idő, miután a templomi szolgálat ebéd utánra volt kitűzve, s másfelől a lelki gyönyörök mellett testi jóllétünkről is gondoskodtak a szorgalmas Márthák: ebédhez ült a társaság, mely 48 főből állott. Az egyszerű, de ízletes menü elköltése közben kifejezésre jutottak a jókivánatok is, kedélyes pohárköszöntésekben, melyek elsejét a házigazda mondotta nagy vendégére egyházának és szerény lakának, megemlékezett ebben arról is, hogy 9 évvel előbb épen május 6-án menydörgésben és pusztító villámcsapásban látogatta meg az Úr ez egyházat, megrongálván a templomot, s ime ma vigasztaló követét küldi hozzánk, kinek áldott megjelenése elűzi tőlünk ama gyászos eseménynek leverő emlékezetét, s ez a nap ezután csak örömünnep legyen közöttünk! Püspök úr viszonozván a feléje irányult jókivánatokat, éltette a házigazdát. Majd a kipróbált és a vizsgáló látogatáson cum praeclaro átesett k.-somogyiak tanítgattak bennünket tolnaiakat az itélet súlyának magunktól jómóddal leendő elhárítására; köszöntők hangzottak a másfelekezetű, de velünk együttérző felvilágosodott helybeli földbirtokos urakra, kik szépszámú megjelenésükkel fényt és díszt adtak úgy a fogadásnak, mint kedélyességet az asztali társaságnak. Ebéd vége felé megzendültek a harangok, az Úr házába gyűjtvén a közönséget; a szokásos háromszori harangozás után bementünk a gyülekezetbe, de bár a rend fenntartására vonatkozólag kellőleg volt intézkedve, mégis csak nagy nehezen lehetett bejutnia püspök úrnak és kíséretének, a nagy sokaság miatt, mely a különben elég tágas templom minden helyét zsúfolásig betöltötte. Felállóra a XLIII-dik zsolt. 4-dik versét, közéneknek pedig a XVI-dik zsolt. i-ső és 6-dik verseit elénekelvén, püspök 111* a virágkoszorúkkal felékesített Úrasztalához kiáltván, ez apostoli üdvözléssel köszöntötte a gyülekezetet: Kegyelem néktek az Atyától és a mi Ürunktól, a Jézus Krisztustól Amen. Ezután megtartotta főpásztori beszédét, melynek bevezető részében örömének és Isten iránti hálájának adott kifejezést afölött, hogy a már mult évi ápril hóra meghirdetett, de közbe jött fontos ok miatt elhalasztott püspöki látogatását ezen tolnai egyházmegyében is megkezdhette, s megkezdhette épen ezen czeczei gyülekezetben, melyet a benne uralkodó rendért, az Istenházának szereteteért, az adakozásban, a szeretet munkáinak gyakorlásában, a családiélet tisztaságában és gyümölcsöző voltában nyilvánuló erényeiért elismerő szavaival jutalmazott. Azonban nem hallgatta el a hibákat sem, szólott intőleg a gyülekezet azon tagjaihoz, akik az egyházi közterheket nem készséggel, hanem csak kényszerűségből, kényszerítve hordozzák; megfeddette a fiaknak és leányoknak hűségtelen voltát és szeretetlenségét, mely abban nyilatkozik, hogy mihelyt valamelyes önállóságra jutnak, a mint megnősülnek, vagy férjhez mennek: önzésből, vagy önállóságra való túlságos igyekezetből mindjárt külön kenyérre mennek, sokszor tehetetlenségre jutott szülőikkel mitsem törődnek; itta saját példája fölemlítésével az egész hallgatóságot egész a könnyekig megindította. Én atyámfiai — úgymond — a mint itt magatok előtt láttok, az én 60-dik évemben, az öregkor határán állva, gyérülő ősz fürleimmel és egy egész élet tapasztalataival, tudásával lelkemben, az én még — Istennek hála ! — ma is élő 83 éves anyám iránt most is azzal az érzülettel viseltetem, mintha kis gyermek volnék. Sok édeset élveztem az életben, a boldogság is sok részben kijutott nekem, de soha édesebbet nem éreztem annál, mint midőn édes anyám keblén megnyughatám; mintha most is számban volna tápláló tejének íze, és legnagyobb boldogságomat abban lelem, ha neki mint engedelmes fia valamit kedvére tehetek, valamivel örömöt okozhatokA dorgálásból azoknak is kijutott, akik templom kerülésükkel és az Úrvacsorában való részesülés mellőzésével magukat arra