Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-05 / 18. szám

bizalmas jellege mellett is, vehető fel jegyzőkönyv, mely azonban nem iktatandó be a tanártestületi ülések rendes jegyzőkönyvébe, hanem mint az igazgató évi — sürgős esetekben külön — jelentésének melléklete terjesztendő az intézeti elöljáróság útján az egyházi főhatósághoz. A fölvett jegyzőkönyvet az elnök, a miniszteri megbizott és a jegyző irják alá. A miniszteri megbízottnak bármely észrevétele, vagy tanácsa, ha az a fennálló szokás, szabályok, tanterv, módszeres gyakorlat jóhiszemű követésének irányát változtatni, vagy módosítani célozza, határozathozatal végett az igazgató évi jelentésében, sürgős esetekben azonnal is, rendes úton az egyházi főhatósághoz fölterjesztendő. Azonnal, a legsürgősebben fölterjesztendők a megbízottnak az Utasítás n-ik §-ának tárgyaira vonatkozó netaláni észrevételei. A: Utasítás íj. és 75. §-ai az Egyetemes Konvent részéről speciális intézkedést nem kívánnak. A 14.. §-t illetőleg az igazgató a miniszteri megbízottnak is hivatalos úton a nyilvános vizsgálatok programmját eleve, s az évi nyomtatott Értesítőt is megjelenésekor, mint ez már elrendeltetett, meg fogja küldeni. TÁRCA. Óvakodnunk kell annak feltevésétől is, mintha az első korszakban valami szilárd egészet képező mythologia lett volna már készen, mert bár számos alkatrésze született meg a későbbi mythologiának az első gyermekies képzelődésekből, azonban az emberi öntudatban még mindig nem volt éles különbség a fensőbb lények és önmaga között. A gyermekies természetszemlélet legtöbb jellemvonása tagadhatlanúl a subjectum és objectumra vonatkozó homályos megkülönböztetésben áll, a maga átadása, az én elveszése mintegy abban, a mit a képzelődés eléje varázsolt; egyszóval az álmodás korszakának tekinthető ez állapot. Mint Renan E. mondja : «A gyermek álmaira esküszik, ő nem bir még oly szigorúan analyzálni, mint mi, a reflexió világában élő emberek, kik a valóságnak hideg szemlélői vagyunk. Ilyen volt a primitív ember is. Alig vált még el a természettől, beszélgetett vele, beszélt hozzá s hallotta szavait; ez édes anya, kinek még mintegy emlőin csüggött, ugy tűnt fel előtte mint élő és lelkes lény. A természeti tünemények szemlélete különböző érzelmeket keltett fel lelkében, melyek képzelete által megtestesítetvei steneivé lettek, imádta képzeleteit, helyesebben mondva : felületes ismereteinek s érzelmeinek ismeretlen tárgyát, mert még nem tudta megkülönböztetni a subjectumot az objectumtól, a világ övé volt, és ő maga volt a világ.*) Hogy enemű képzetekből hogyan állhattak elő a legmegfoghatatlanabb mythosok, ugyancsak szépen kifejtette Renan, melyre a mythologok talán reá fogják, hogy festésnek járhatja meg legfellebb, de az tagadhatatlan, hogy methodusa a legigazibb, leghelyesebb. Általában mi nézeteink nyilvánításánál legtöbbször azon hibát követjük el, hogy eleink nézeteit a magunkéhoz mérjük, a kik pedig a művelődésnek még csak azon fejletlen fokán állhattak, a melyen a mi gyermekeink vannak. Az a kérdés most már, hogy vájjon nagy változás állott-e be az animismus vagy spiritismus feltűnése által? Annyi bizonyos, hogy ez már a műveltségnek egy magasabb fokát képviseli. Hogy az álomról a valóra következtethessünk, a tüneményekből szellemekre : ehhez már meglehetős abstraháló képesség kívántatik meg, mely a naiv naturismus álláspontját messze túlhaladja. Ez által a világnézet gyökeresen átalakult s a fetisismus és a bűvészet az életre nézve kétségkívül jelentékenyekké lettek, azonban a szellemek bármint tekintsük is őket, elvégre is csak hatalmak maradtak, kiket az ember megnyerni igyekezett magának. De mi okuk van arra nézve, hogy az így keletkezett viszonyt vallásosnak tekinthessük ? Ugyanezen kérdés már előbb is felmerült előttünk s az animismus praktikumában akkor sem fedezhettünk fel egyebet, mint segélykeresést valami baj elhárítása végett, vagy valaminek elnyerése miatt, s már akkor megmondottuk, hogy ha ehhez még valami egyébb nem járul, úgy az igazán vallásos jelleget még nem foghatjuk rája. De ezen kérdés már a vallás előállásának második magyarázatához vezet el bennünket t. i. az embernek a körülvevő természethez való viszonyának kérdéséhez, értve ez alatt az öntudat s a szükségérzet közötti conflictust. Általános felfogás e tekintetben az, hogy az ember úgy érzi magát a természetben, mint a ki hatalmakkal szemben áll, melyek károsak vagy üdvösek lehetnek lételére nézve s általán a maga erején velők szembe nem állhat meg. Az emberben, öntudatában a létjog érzete kell, hogy meglegyen még ezen fensőbb hatalmakkal szemben is, mert ismeri mintegy önmagát, mint olyant, ki valami nagyobb, több mint merő természeti productum, érzi hogy a körülvevő természet szükségkényszere, mely őt segély után nézni készti maga is alá van vetve egy felsőbb hatalomnak, melynek a világ maga is alá van rendelve, érzi hogy a természet mintegy neki is segélyére jön egyes tüneményeivel, melyek mintegy mentői gyanánt tűnnek fel, melyektől míg szabadulni igyekszik, egyúttal támaszt is keres bennök, s bár nem akarja magát rajok bizni, még sem nélkülözheti őket s mintegy istenévé teszi. E Pfleidererj féle nézetnek, melyben ez mint Eeuerbach előfutárja jelentkezett, a legtöbb német dogmaticus (Lipsius, Biedermann s a holland Hoekstra) is pártjára állott a mint ezt a vallás lényegére vonatkozó magyarázatuk is igazolja. (így Pfleiderer szerint: «Sich in Gott wissen und Gott in sich, in Gott eins mit der Weltordnung und durch Gott frei von der Weltschranke und zwar beides in seiner untrennbaren Zusammengehörigkeit — das ist das Wesen der Religion.» Biedermann szerint : «Erhebung des Menschen, als endlichen Geistes aus der eigenen endlichen Naturbedingtheit zur Freiheit über sie in einer unendlichen Abhángigkeit;» Lipsius szertint: «Hiernach ist die Religioti als Thatsache des menschlichen Geistenslebens, das Verháltnis in welchem des Selbstbewustsein und das Weltbewustsein des Menschen zu *) Etudes d'histoire religieuse, 2-me edition p. ló.