Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

Távol van tőlem, hogy kollegáim individuális belső képességét akarnám kutatni. E tekintetben kizárólag csak Keresztes felől fogok szólani; jóllehet hiszem, hogy ezen tekintetben is sokra illik az, mit ő róla mondok, de kivétel nélkül mindnyájunkra találnak a helyzetből és elfoglaltatásból folyó külső feltételek. Ennélfogva az ő példájából mindnyájunk helyzete megismerhető. 1869-ben végezte a theologiai cursust. Azután akkori szokás szerint az Y-ik gymn. osztályban tanította az összes humán tudományokat. Már ekkor kitűnt a klaszszikus nyelvekben és irodalomban való képzettsége által. 1870 őszén külföldre ment, még pedig azon ritka szerencsében részesülve, hogy illetékes helyről előre biztosítva volt az exegesis tanszékével, tehát előre tudta, hogy mire kell készülnie és nem kellett bizonytalanul sokfelé kapkodnia, mint külföldre menő ifjaink nagy része teszi. Három évet töltött megszakítás nélkül külföldön. Két évet Utrechtben, élvezve az ottani ösztöndíjt, egy félévet Tübingában, hol főleg Merxtől tanulta a syr és aethiop nyelvet, egy félévet Lipcsében, hogy Fleischerről hallgathassa az arab nyelvet. Németországi tartózkodása költségeit az utrechti ösztöndíjból eszközölt megtakarított pénzből és az enyedi főiskolától nyert 300 frt segélyből fedezte. — Mindazok, kik vele külföldi élete alatt találkoztak, egyhangúlag állítják, hogy szakadatlanul, megfeszített szorgalommal tanult. Azt hiszem, hogy még tulon-tul sokat. Minden valószínűség arra mutat, hogy későbbi idegbántalmának csiráját már külföldön megszereszte túlfeszített szellemi munkássága által. Azok, kik tudják, hogy tanulni szerető ember mily sokat képes, sőt kénytelen tanulni külföldön, elképzelhetik, hogy az ismeretek mily gazdag kincsével megrakodva tért haza három évi külföldi tartozkodas után. Többször vitatták már, hogy vájjon nyereségnek tartható-e, hogy theologiát végzett ifjaink szép számmal látogatnak el külföldi egyetemekre. Én nem vonakodom nyilvánítani azon nézetemet, hogy általános nyereségnek nem tartom. Hiszen, ha a gyakorlati lelkészségre való teljes kiképződésnek általánosan előnyös feltétele volna, akkor, miután aránylag mégis a kissebb rész, 10 — 15 percent megy ki, a nagyobb rész lelkészi képesítettségét okvetlen hiányosnak kellene mondanunk, és vagy arra törekednünk, hogy a külföldre menést általános kötelességgé, vagy, miután ez lehetetlen, arra, hogy feleslegessé tegyük. Én azt hiszem, hogy ez utóbbit theol. akadémiáink mostani berendezésével már is elértük. Azt hiszem, hogy a honi négy éves tanfolyam bevégzése után a gyakorlati lelkészségnek alkalmasabb előkészítője a segédlelkészkedés, mint egy-két félévi külföldi egyetemen tartózkodás. De nélkülözhetlennek tartom a huzamosabb külföldi egyetemen tartózkodást a theol. tanári előkészületre. Még pedig első sorban nem azért, hogy néhány hires tanárt meghallgasson és egy nagy könyvtár használatához jusson. Ezek is sokat érnek ugyan, de pótolhatók volnának. A tanárok tanítási módszerének megismerésére elég volna egy külföldi utazás, tudományukat megismerhetjük könyveikből és a tudományos folyóiratokból; könyvtár pedig itthon is van, legalább szerezhető. De van egy körülmény, mit itthon elérni csaknem lehetetlen. Az idő, az absolut szabad rendelkezés az idővel, az az absolut hiánya mindenféle idegen elfoglaltatásnak, minden szórakoztató társasági össszeköttetésnek. Ott a tanulni vágyó és tudó ifjú jó reggeltől késő éjszakáig tanulmányának fekhetik és csakis annak élhet; mig itthon részint az elfoglalt állomás napi teendői, részint a társadalmi összeköttetések százféle alakban veszik igénybe idejét és szórják szét gondolatait. Egy akkora munkát, melynek átolvasására most egy félév kell, külföldön két három hét alatt nemcsak végig tanulmányoztam, nanem k ivonatoltam, apróra megtanultam. Ilyenforma munka mellett is megkívántatik két, sőt csaknem szükségkép három évi előkészület; nem arra, hogy az ember már kész tudós legyen, oh attól még távol állunk, hanem arra, hogy öntudatos tanári működését megkezdhesse. A tanári működés első feladata, hogy az előadandó tudományhoz rendszert, ebbe illő tartalmat válaszszunk és ennek alapján tánítványaink (és magunk) számára egy rövid vezérfonalat (compedium) írjunk. Szerencsés az, ki a meglevők közül egész öntudatossággal a legjobbat tudta kiválasztani; míg legszerencsétlenebb az olyan, ki arra beszélte rá magát, vagy azt negélyezi mások előtt, hogy egyszerre, önállólag eredetit hozott létre! Az ilyen idétlent szülend, s teljes életében idétlent nevel. Szerencsés választás mellett is megkívántatik az illető tudománynak legalább is kétszeri előadása, hogy a tanár teljesen urává legyen úgy a rendszernek, mint a tartalomnak és az előadásban is szert tegyen a teljes biztosságra, élénkségre és szabatosságra. Ekkor veheti aztán kezdetét az igazi tudós foglalkozás. Ekkor kezdhet hozzá, hogy tudománya minden ujabb előadásánál, figyelmét és idejét már sorra csak a tudomány egyes külön főbb részére fordítsa, és akkor már felkutassa és feldolgozza a roppant theol. irodalom minden oda vonatkozó részét. De ez a munka minden tudománynál a tudomány fontosabb külön részei száma szerint több évet vesz igénybe. Hiszen Keresztesnek, az ő páratlan munkaképessége mellett és a legújabb időben is, két egész év kellett, míg elkészült a Hexateuchus kritikájával, míg végig tanulmányozta a Reuss-Graf-Kuenen műveit, hogy aztán versszakról-versszakra haladva ele-i mezze az egész Pentateuchust és Józsua könyvét, hogy 1 elkülönítse s azután összesítse az egyes okmányok tartalmát és a redaktorok toldalékait. És ekkora munka után el tudta készíteni, korántsem az egész tudományt, mit ((Ó-testementumi irodalomtörténetnek vagy Bevezetésnek)) neveznek, hanem annak csak egy kicsiny részét, a „Hexateuchus kritikáját Ilyenforma előmunkálatok után a tanár már kinő az előlegesen készített compendiumból. Lassanként önálló rendszere lesz és ezen eredeti rendszerbe a tartalmat is már a saját kritikai tanulmányai utján szerzett ismereteiből merítheti. Ekkor következnék be az az idő, midőn önmaga által szerzett ismereteit saját rendszerébe foglalhatja és az előadást is saját egyéniségének, és közönségének megfelelő alakba öntheti. De ezen 1 munkásságból már nem egy rövid compendium kerülne ki, hanem terjedelmes, az egész rendszert és tartalmat részletesen kifejtő és alaposan igazoló tudományos munka. Ilyet pedig nem lehet azon céllal irni, mely célból a compendium készül. Hiszen kinek volna lelke tanítványait ily terjedelmű kézirat másolásával terhelni! Alig hiszem, hogy valaki rá bírná adni magát a tudotudomány ily nemű teljes feldolgozására másként, mintha kilátása van a kinyomathatásra. De ettől eltekintve is, az ily munka készítésére igazán rátalál, mit Ovidius a versírásra mond : «carmina secessum seribentis et otia quaerunt.» Hirlapi cikkeket, vagy akár tudományos compendiurnokat (más után) lehet irni szakgatottan és zaklatottan is. De egy teljesen önálló tudományos mű megírására szükségkép meg-