Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-14 / 15. szám

megterheltetett, ha csak felsőbb egyházi hatóságomtól letiltó rendeletet nem veszek, a fentebb közölt határozatot nt. llácz Géza úr vagy bárki tiltakozása ellenére is végre fogom hajtani, mert az hivatalos kötelességemben áll. Kelt O-Szőnyött, 1889. április 7. Czike L a j o s, tatai esperes. GYAKORLATI LELKÉSZET. Lelkészértekezlet a marosi egyházmegyében. E lapok hasábjain közelebbről is sürgetve volt a papi értekezleti körök megalakítása, különösen Lévay Lajos kolléga igen élénk színekkel ecsetelte szükséges voltukat. Én ez alkalommal nem a dolog ezen oldaláról akarok szólani; de mi túl lévén a kezdet nehézségein, röviden előadom, hogy miképen tartjuk meg mi ezen gyűléseinket itt, a Maros, Nyárád és Kisküküllő partjain elterülő egyházmegyénkben. Erre nézve legcélszerűbbnek látom, ha leirom a küküllőmenti fiók-kőr ezen hó első napján tartott gyűlését. Összejöveteleinket istentisztelettel szoktuk összekötni ; úgy cselekedtünk most is. Ezen istentiszteleteinken rendesen nemcsak azon egyházközség tagjai szoktak megjelenni, melyben gyülésünket megtartjuk, hanem még a szomszédos ekklczsiákból is számosan. Ez alkalommal Gyalakután jöttünk össze, melynek ős régi, tágas temploma nem tudta mind befogadni a vidékből, még a szomszéd Udvarhely és Kisüküllő megyékből is összesereglett híveket. Még pedig nemcsak a nép, hanem az intelligencia is igen szép számmal volt képviselve. A szószéken Molnár Lajos, haraszt-kereki lelkész jelent meg, s rövid, buzgó ima után tartott egy szép, színgazdag beszédet a LXII. Zsoltár 6 — 9. versei lölött. Az Istenbe vetett hit szükséges, üdvözítő voltát igyekezett a szívekbe vésni, s midőn megkapó színekkel rajzolta, hogy minő erőt kölcsönöz az élet nehéz viszonyai, a ránk hulló sors csapásai között az Istenbe vetett hit, különösen az asszony népség szeméből, mint jóltevő, tavaszi lágy permeteg indult meg a meleg könynyek hullása. Emelte az ünnepély hatását az iskolás gyermekek harmoniás szép éneke is, mely az ifjú tanítót kiválóan dicsérte. A szív emelő istenitiszteletet magasztos érzelmekkel és biztos reménységgel hagytuk el, hogy ezen buzgó nyáj, melyet csak a mult évben is a betörő farkasok biztos zsákmányul akartak megejteni, szilárdul megmarad az evangyélium igazságainak alapján. Istenitisztelet után az iskolateremben gyülekeztünk össze, hol fiók-körünk elnöke, Madaras János, szövérdi ret. lelkész mondott magvas, talpra esett megnyitó beszédet, melyben rámutatva egyházi és társadalmi viszonyaink nehéz voltára, a nehéz küzdelemre, melyet folytatnunk kell törhetetlen kitartással, ha apáink örökét a jövő nemzedék számára híven megtartani és sértetlenül átadni akarjuk: int hogy törhetlenül megmaradjunk krisztusi alapon, lakozzék bennünk a krisztusi szeretet, az evangyéliumi szent lelkesedés. Ezen édes reménységében megnyitja a gyűlést és felhívja Nagy György, abodi lelkész társunkat értekezése felolvasására. Nagy György értekezésének címe: «A személyes Isten.» Értekező igen nagy gonddal állította össze mind azon nézeteket, melyek a pogány, zsidó és keresztyén világban Istenről felmerültek. Felmutatja az erősségeket, melyeket Isten létének bizonyítására használtak, s hogy a deisticus, pantheistikus világnézleteken át, megtámadtatva a materialisták tábora által miként fejlett ki öntudatunk, bensőnk szilárd alapján a theisticus, személyes isten fogalma, mely a maga teljes üdvözítő voltában a keresztyénségben, illetőleg annak alapítójában, a Krisztusban nyilatkozott. Nagy György után Kövér András, kibédi lelkész ült a felolvasó asztalhoz, s tartott a I. Mózes i-ső része felett biblia-magyarázatot, úgy a hogy otthon szokta, hívei előtt. Biztos módszere, könynyen felfogható előadása, az ügyesség, melylyel a vallásos és erkölcsi igazságokat kivenni és szívünkbe nyomnia sikerült, valójában mély hatást gyakorolt. Még a számtalan székely atyafi is, kiknek egy része az iskolaterembe be nem fért, s a nyitott ajtó körül csoportosult, a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta előadását. Azután Simon Elek vadasdi lelkész terjesztett elé két indítványt, melyek közül egyik arra irányult, hogy az egyházmegyei papi özv. árvái gyámintézetnek világiak is lehessenek tagjai, ha önkéntesen óhajtanának belépni, a másik pedig, hogy lépések tétessenek oly mozgalom megindítására, mely a kepének az egész egyházkerületben egyformán fizetését eredményezné. Mindkét indítván}' felett folytatott rövid eszmecserét gyülésünk; de mélyre ható tanácskozásba nem bocsátkozott; mert mindkét tárgy fontosabb, minthogy rövid gondolkozás után azonnal érdemleges határozat volna hozható felette ; megbízta hát az indítványozót, hogy a jövő gyűlésre indítványait részletesebben kidolgozva, és indokolva terjeszsze elő. Ezek után egyes felmerült, concret eseteket hozott fel egyik-másik tag eszmecsere végett, hogy az ilyes, az élet által, felvetett esetekben, mi lenne a leghelyesebb eljárás. így pl. igen élénk eszmecsere folyt Kövér András által felhozott egy eset felett. Ugyanis: egyházából évek előtt eltávozott egy leány. Néhány hó előtt a nagyváradi ref. lelkészi hivataltól megkeresés jött hozzá, melyben férjhezmenésnél felhasználás céljából keresztlevél és más adatok kérettek ki, melyet ő meg is küldött. Egy pár hónap múlva a leány haza jött és egészen úgy viselkedett, mint férjhez nem ment hajadon, s kevés idő múlva jelentkezett is férjhezmenésre. Mi itt már a teendő ? O vissza követelte tőle az elküldött okmányokat, s addig megtagadta a hirdetésre való felvételt. Hosszasabb megvitatás után a többség véleménye arra hajolt, hogy a papi hivatalt, mely az okmányokat elkérte, keresse meg hivatalos értesítésért, s a szerint járjon el. Némelyek ínég azt is hangoztatták, hogy mióta Ivibédről eltávozott, 6 hónapról 6 hónapra kívánja meg a leánytól tartózkodási helyének kimutatását és bizonyítványt arról, hogy ott férjhez nem ment. Májusban az egész egyházmegyei központi értekezlet tartja meg nagygyűlését; fiók-körünk a reformáció évfordulóján Vajában fog összejönni. íme így tartjuk meg mi papi értekezleteinket! Mindenütt, a hol összejövünk, egy-egy kis ünnepélylyé válik, s úgy tapasztaltuk, hogy élénkíti a vallás-erkölcsi életet, mi pedig tanácskozásainkban tanulunk egymástól és tapasztalatot szerzünk. És nyerünk egymástól bátorítást, erősítést és lelkesedést a szent harc megharcolására! Vajában, 1889. április 7-én. Tavaszy József, ref. lelkész.