Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-07 / 14. szám

moralitást keresztyénség nélkül akarja megszilárdítani, a «Sichbestimmen des Einzelnen nach der Idee der Gattungw alapján : annak még nagyon sokáig várnia kell a múlttal teljesen szakítani akaró és tudó emberiségre s a keresztyénség krisztusi eszméjét akkor sem degredálbatja merő természeti szükség kényszerűséggé. E törekvés annyival kevésbé sikerülhetett Straussnak, mert az emberben ő is többet akart látni puszta természeti productumnál s így úgyszólván maga alatt vágta le a fát, mikor e sehova be nem osztható, semmi határozott cél után nem ösztönözhető emberiség számára hacsak a cultus vallását is fel akarta tartani. Strauss ezen következetlenségének felderítésében oroszlán része van Rauwenhoffnak is, s nevezett műve az azon korbeli cáfolatoknak egyik legszellemesebbje, legtanulságosabbja s csak az a kár, hogy positiv adatokat nem állít a Strauss által múmiáknak keresztelt theologiai nézetek helyére. Annál nagyobb ambitióval fogott e cél megvalósításához utolsó, s a mint már említettem is, a halál által félbeszakított «A vallás bölcsészetet című munkájában. Csak első, elméleti részét dolgozhatta ki sok tekintetben epochalis jelentőséggel biró művének, mely két kötetben (853 lap) 1887 utolján hagyta el a sajtót, s melynek német fordítása a napokban fog megjelenni. Második, történeti részéből csak töredékek maradtak reánk, (Kant, Fichte s egyetemi előadásaiban rendszeresebben feldolgozva, de az utolsó simítás nyoma nélkül: Lessing, Mendelsohn, Jakobi, Herder), de a mely töredékeket, mint Kuenen mondja, nekünk annyival kevésbé szabad teljesen bevégzettekül tekintenünk, minthogy ezeket Rauwenhoff maga is el nem készülteknek tekintette, s csakis Kant és Fichte van teljesen sajtó alá elkészítve. Nagyon sajnálom, hogy tisztelt olvasóimmal az egész műnek gondolatmenetét meg nem ismertethetem kellő részletességgel, mert ez esetben necrologom szerfelett hosszúra nyúlnék, de meg jelenleg könyvismertetés nem is volt szándékom. Kedves szolgálatot vélek azonban az elköltözött nemes szellemének is teljesíteni, midőn «A vallás előállása» (Het onstaan van den godsdienst») című első fejezetét kissé bővebben megismertetem, mely az egész műnek alapvető részét képezi, s melyet a lelkiismeretes iró még jelen müve kiadása előtt közlött volt a «Theol. tijdschrift»-ben, hogy kiinduló pontjára vonatkozólag az esetleg megjelenendő bírálati megjegyzések s eszmecserékből némi okulást s biztatást meríthessen. Célját el is érte s mondhatom, hogy e vitából elve, kiindulási pontja teljesen megtisztulva, győzelmesen került ki, legalább egy jó hosszú időre. Rauwenhoffot az ismeretlen megismerésének vágya sarkalta munkára s a Renán Ernő-féle: «Toutes les origines sont obseures, les origines religieuses encore plus que les autres» szavak csak annál jogosultabbnak tüntették fel előtte a vallás előállási kérdésének kutatását. Kutató lelke visszarettent annak gondolatától, hogy e kérdés megoldhatatlan, s azt hitte, hogy a különböző hvpothesisekkel való kísérletezés végre elvezet a vallás előállásának lélektani uton való ki magyarázásához s így azt nem csupán megfoghatóvá fogja tenni, hanem egyúttal annak szükségképeniségét is igazolni fogja. Hogy ezen célját elérje, mindenekelőtt tisztába igyekezett hozni olvasóit azzal, hogy mit ért ő a vallás előállása, eredete alatt. Az ember ugyanis gondolhatja ez alatt a vallás legrégibb formáit, azon legalsóbb fejlettségű népek vallásait, melyekből mai napig sokan a vallás előállásának tényét igyekeznek kimagyarázni, azt állítván, hogy a vad népek kezdetleges, durva vallásos nézeteiben kell keresnünk minden vallás eredeti alapformáját. Már pedig bármily hosszú múlttal | dicsekvő ős, természeti vallást pl. animismus, fetisisnius* totemismust vegyünk is fel kiindulási pontul, egyebet nem láthatunk bennök, mint bizonyos jelenségeket, melyekből semmitsem okulhatunk, mert nem ismerjük a vad ember bensejében végbenő folyamatot, mely őt oly alakban készté nyilatkozásra, hogy mi ebből a vallás jelenlétére következtethessünk. Például látjuk, hogy e vadaknál egy tánc alakjában jelentkezik a vallásos cselekmény; itt tüstént felvethetjük e kérdéseket: miért teszik? mit gondolnak hozzá? mit akarnak elérni általa? s ha mind eme kérdésekre kielégítő feleletet nyertünk is, kérdés: a kutató szemlélő vallásos momentumokat fog-e azok: ban elismerni vagy sem ? E megjegyzésből két dolog következik tudniillik először az, hogy a vallás előállásának magyarázata nem abban keresendő, a miben a vallás először nyilatkozik, hanem abban, a mi a vallás első nyilatkozására vezetett, mondjuk kényszerített; másodszor pedig az, hogy a vallás előállásának megmagyarázása érdekében szükségünk van mulhatlanul bizonyos eritériumra, melynek segítségével képesek leszünk megkülönböztetni a vallásos jelentőségűnek vehető sejtelmeket s cselekményeket attól, a mi ilyennek nem tekinthető. Az elsőből következik, hogy e kérdés vizsgálata nem történeti, de lélektani jellegű, mint a hogyan Zeller : is jogosan mondja: Wenn man nach der Ursprung der Religion fragt, so kann diese Frage einen doppelten | Sinn habén ; man wünscht entweder zu erfahren, wie | eine bestimmte Religion entstanden ist, oder wie die 1 Religion überhaupt entstanden ist» etc. A vallások története csak arra taníthat meg bennünket, hogy a val: lásosnak tekinthető ember évezredeken át minő fogalmak és cselekmények által igyekezett kifejezni vallásos szükségét, de arra nem, hogy hogyan állott elő azon ! vallás; mert ez így tulajdonképen egyenlő kérdés volna ezzel : miféle lélektani képzetek s ösztönök vezették az embert e vallásosnak nevezhető nyilatkozatra? Más szókkal: vallástörténeti alapon nem fejthető meg a vallas előállásának kérdése, bár a bölcsészeti-, lélektani magyarázathoz nagyon sok megbecsülhetetlen anyaggal járulhat. A mi a második következtetést illeti, hogy t.. i. egy határozott criteruimmal kell bírnunk a vallásos jellegűnek nevezhető fogalmak s cselekmények felismerése céljából, azt hiszszük felesleges bővebben indokolni. Az alsóbbrendű kezdetleges természeti vallások ismertetésénél a legtöbb vallástörténész hajlandó számos togalmat s cselekményt vallásos jellegűnek tekinteni, mint primitív nyilatkozását a vallásos életnek, holott e fel -tételre alig van valami joga. Mintha bizony annak a műveletlen, az animismusban lézengő vadembernek nem voln i szabad mindenfélét, sokfélét olyat gondolni és tenni, a mi teljességgel nem bir seminemmű vallásos jelleggel ! S ha netalán e vagy ama fogalom, avagy cselekmény a vadember bálványanak szolgálatához is hozzátartozik, ez még cseppet sem bizonyít a mellett, hogy mindenütt, hol ezek jelentkeznek, múlhatatlanul vallásos ösztön eredményeiül tekintendők. A mi már magát e eriteriumot illeti, Rauwenhoff egyenesen saját vallásos öntudatunkat nevezi meg ilyen gyanánt, úgy a mint azt Hugenhohz Ph. R. holland tudós egy nagy vitájában Bruining A.-val szemben kifejtette. E pontra vonatkozó nézetét R. így állítja össze : Az érzéki észrevételek csoportjait a szemléleti képek segélyével egy általános fogalom alá foglalhatjuk de szellemi téren a szemléleti képeket már fogalmak utján szerezzük meg, első sorban saját benső tapasztalatunkból merítve ezeket s így több vagy kevesebb mértékben már saját ítélő öntudatunk is részt vesz ez utóbbiak