Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-03-03 / 9. szám
gondoskodnunk. Ha a napi díj 5 frtban, az úti költség minden tag számára 30 írtban állapíttatik meg, úgy a fedezendő szükséglet : 1. Napi díj 5 frt, 60 tagé 300 frt, 30 napra = 9000 frt 2. Úti költség óo tagnak 30 írtjával . = 1800 » 3. Nyomtatványok s egyébb kisebb költségek = 1200 » tehát összes szükséglet 12,000 frt Az 1885-ki egyetemes névtár szerint — nem számítva Eszéket és Zágrábot — az öszszes lélekszám: 911,365 — s az anyagyülekezetek száma: 6io. A 12,000 frtnyi zsinati költségből esik tehát egy lélekre i3 2 //0 0 krajcár s átlag egy gyülekezetre 19 frt 6y2 jI O krajcár Vagy egyházkerületenkint esnék a 12,000 forintnyi költségből: a tiszaira .... 142,954 lélek u. 1883 frt v. 133 gyiil. u. 2616 frt 40 kr a dunáninnenire 170,899 > > 2250 » » 99 » » 1947 * 55 » a dunántúlira. . 214,724 » » 2827 » > 163 » » 3206 » 55 » a bányaira . . . 382,708 » » 5040 » » 215 » > 4229 » 50 » összesen: 911,365 lé!, u. 12,000 frt v. 610gyűl.u. 12,000 frt — kr Ez a teher tán még sem lesz elviselhetlen. De ez módosul, ha az egyházkerületek joggyakorlatát illetőleg a paritás elve nyer érvényt, minthogy akkor a teherviselést is a paritás elve szerint kell meghatározni. Ez esetben egyházkerületenkint 3000 frt költség előteremtéséről van szó. Legjobban jár ekkor a bányai, hol egy lélekre a zsinati költségből csak 8 /io krajcár esik, azután a dunántúli, melynek egy-egy hívére 14 /1 0 krajcár lesz kivetendő, míg a dunáninneni kerületben egy lélekre i7 I /lc o , a tiszaiban pedig már 27I O krajcár esik. Ha pedig a gyülekezetek számát veszszük alapul, esik a 3000 frtnyi kerületi teherből a bányaiban 13 frt 96 kr, a ' dunántúliban 18 frt 41 kr, a tiszaiban 22 írt 56 kr s a dunáninneniben 30 irt 3 1 kr egy gyülekezetre. Ez összeg beszerzése, egy kis jóakarat és tapintatos eljárás mellett, alig fog legyőzhetlen akadályokba ütközni, kivált ha az egyházkerületek, szem előtt tartva a méltányossági elvet, tekintettel lesznek a kivetésnél gyülekezeteink o J anyagi erejére. Ha kivetés útján kell fedezni a szükségletet, vessük ki a beszerzendő összeget 3 évi részletekben, de kezdjük meg még a folyó évben s ha a zsinat — mint remélem — a jövő évben létrejő, úgy a még hiányzó 3—ik részletet előlegezés útján lehetne pótolni. De bizonyára rendelkezik minden egyházkerület oly alappal, melynek jövedelmét e célra is lehet fordítani úgy, hogy a kivetést vagy teljesen lehetne mellőzni, vagy a szükséglet csak egy részének fedezésére kellene igénybe venni. Az államsegélyt ; is részben e célra lehetne fordítani. A zsinat helyének kérdése is szóba került. Az 1791-ki zsinat helyéül Besztercebányát is ajánlották egyesek, most is hozták javaslatba úgy Besztercebányát mint Szarvast (L. «Evang. Egyh. és Iskola» f. é. 5. számát). Attól tartok, hogy ezen indítványhoz egyéb hasontartalmú ajánlatok fognak csatlakozni oly célból, hogy zsinatunk valamely vidéki városban tartassék. Hisz minden egyházkerület területén vannak tekintélyes vidéki városok, melyek bátran versenyezhetnek a két szóba hozottal, sőt előnyeik tekintetében azokat felül is múlják. Ha Besztercebányát, Szarvast emlegetik, nincs mit csodálkozni rajta, ha más oldalról majd Pozsonyt, Sopront. Eperjest hozzák szóba. Helytelennek tartom, ab ovo helytelennek, az ily óhajoknak csak kifejezését is, mert provokálják a partikularistikus érdekek szétválasztó hatalmát, létjogot adnak a separatistikus hajlamok nvilvánulásának azon a téren, melyen az egvetemesség elvét akarjuk kifejezésre juttatni. Csak egy érvet lehet a zsinatnak vidéki városban leendő megtartása mellett felhozni, a költségkímélés tekintetét, a mennyiben a zsinati tag vidéki városban 4 forinttal tán könnyeben fedezi napi kiadásait, mint a fővárosban 5 írttal. De ez az érv, nézetem szerint, csak látszólagos. En legalább nem egyszer tapasztaltam, hogy vidéki városaink, ha falaik közt számos tagú egyesületek tartják üléseiket, igen fel tudják használni «vendégeik)) kényszerhelyzetét. A szállodatulajdonosok megragadják a kedvező alkalmat, s mathematikai ismereteik gyakorlati j o J értékesítése tekintetében nem engedik magokat fővárosi kollegáiktól túlszárnyaltatni. Erre annál inkább feljogosítva érzik magukat, mert ritkán kínálkozik erre ily kedvező alkalom, s a concurrentiától sem kell nekik tartani. Megtudják bíz ők is taksálni portékájukat s szolgálatukat; tudnak bíz ők is számítani úgy, mint a fővárosiak; annyit vesznek, mint azok, de kevesebbet adnak. Szóval egy 60—70 tagból álló testület abban a vidéki városban, melyben néhány hetet töltene, bizonyára annyira ingadozásba hozná a ((kereslet)) és cckinálat» közti egyensúlyt, hogy, tovább fűzve a börzegyakorlatból vett triviális allegóriát, bekövetkeznék a kínálók táborában a «hausse)>, a zsinati atyák tárcájában meg a «baisse)). Erre az előnyre számítva, valószínűleg csalódnánk. Sőt feltéve, de meg nem engedve, hogy vidéki városban csekélyebb napi díj is megjárná, attól tartok, hogy a mit megnyernénk a réven, elvesztenők a vámon. Ha nekünk dunántúliaknak, vagy a tiszaiaknak akár Szarvasra, akár Besztercebányára kellene utaznunk, szerfelett szaporodnék útiköltségünk, s nem volna igazságos eljárás, ha az egyik kerületnek zsinati költség címén sokkal nagyobb összeget kellene előteremtenie, mint a másiknak. Csak maradjunk meg Budapest mellett. Ez
