Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-24 / 8. szám

nek annak szerezni azok, kik a zavarosban szeretnek halászni. Azért kívánatos, sőt szükséges, hogy azt a látszólagos érvet is, melynek fellegvárába a rendetlenkedők menekülni szoktak, egyszer — mindenkorra légbe röpítsük. S ezzel a zsinat szükségességének tárgyi mozzanatát is érintém. Alig van egyház, századok óta fennálló, szerves egészet képező egyház, melyben a jogfejlés kezdetleges alakjai anvnyi ideig -bírták volna magukat fenntartani, mint hazai evang. egyházunkban. Egyházunk jelen szervezete, társulati alakja, belső jogi élete nagyrészt a szokásjogon alapszik. A régi zsinatok kánonainak tartalma manapság alig más, mint 'történeti jog. Az egyházmegyék, egyházkerületek rendszerei pedig, «végzések)), ((rendszabályok)), ((Statutumolo), ((utasítások)) alakjában adnak kifejezést a közfelfogásnak, a rég kimondott, esetleg a gyakorlatban kifejezett elveknek a jelenben való alkalmazása tekintetében. Egyik sem mondja e joghatározatokat törvényeknek, sőt mindegyik kiemeli, hogy «míg a zsinat)) kötelező kánonokat nem alkot, ezek a határozatok szolgáljanak ((zsinórmértékül)), tehát viszonylagos, ideiglenes érvényt tulajdonítanak nekik. Az egyetemes gyűlésre pedig e határozatok nem terjednek ki, a legfelsőbb közeg tisztán a fejlődés törvényének, a szokásjognak szüleménye. Tehát nem annyira kodifikált jog, mint szokásjog fejleménye a jelen. Nem vád akar ez lenni, itt pusztán a tényt konstatálom. Egyházunk sajátos fejlődésének kifolyása ez, s bizonyára nem az egyház a hibás, hogy egészen a jelenig a jogi fejlődés e primitív stadiuma fenntartá magát. Iia napjainkban keletkezik társulat, a legelső lépés, melyet a szövetkezők tesznek, az, hogy az alakuló félben levő társulatnak jogi viszonyait szabályozzák, irott jogszabványokat u. n. alapszabályokat alkotnak, megvan tehát a törvény, a codificált jog, mielőtt létrejő a társulat, mielőtt megkezdi működését. A tisztán elméleti úton létrejött jogszabályozásnak egyik gonosz következménye azután az, hogy a gyakorlati élet követelményeinek meg nem felel, azért kell a szabályokat folyton — gyakran már életbeléptetésük első idején — javítgatni, módosítani, kiegészíteni, mi a jogismeretet nehezíti s nem ritkán lesz kútforrásává a társulat feloszlásának, vagy annak az eshetőségnek, hogy ily egyesület idővel eredeti céljával ellentétes érdekek szolgálatába szoríttatik (p. o. a ((takarék »-pénzt'árak közül hány lett nyerészkedő vállalattá!) Sokkal szerencsésebb helyzetben van a társulati életnek két ős alakja : az állam és egyház Egyik úgy, mint a másik nem irott jog alapján jött létre. A szükségszerűség hatalma szülte; fennálottak, fejlődtek s a természetszerű fejlődés utján alakul kebelökben bizonyos jogrend is, melynek alapját a szokás, a gyakorlat törvénye képezte. De a szokásjog a fejlődésnek — bár természetszerű — nem tökéletes alakja. Itt megnem állhat a jogfejlés ; a haladás alsó foka csak annyiban szükséges, a mennyiben azon át lehet csak a felsőbb stádiumhoz jutni s csak addig lehet kielégítő, a meddig a viszonyok fordultával magasabb igények nem lépnek előtérbe. Igazolja ezt egyházunk is. Ott van egyetemes gyülésünk. Mint az egyházi közélet természetszerű fejlődésének szüleménye, annyira szükséges orgánumává vált az egyházi szervezetnek, hogy ennek kiegészítő részéül még azok is elismerik, kik jogkörét a puszta tanácskozásra szeretnék szorítani. Ha fontosabb ügy kerül ott tárgyalás alá, vajmi gyakran merül fel a kérdés : illetékes-e erre a generális konvent, van-e praecedens eset? A szokásjog hatátozatlan, tág, ingatag, ez képezi Achilles-sarkát, s azért gyakorlati értéke viszonylagos, csak bizonyos időben, bizonyos feltételek mellett, bizonyos viszonyok közt szolgál biztos alapjául az egyházi jogrendnek. Ilyen viszonvok közt volt egyházunk a j j o ^ múltban. Megvolt az egyház iránti kegyelet, az egyházias érzület, az egyház szabadságát a külellenségtől féltő lángoló buzgóság, ez pótolta az irott jogot, tette szükségtelenné a részletes intézkedést. Nem kérdezte senki, micsoda jogcímen hívják össze a Thurzók a zsinatokat ? Tekintélyök, vallásos lelkesedések, magas míveltségük, a köztisztelet, melyben állottak, volt a mandátum, mely a verificatió szükségét kizárta. Nem volt szükség akkor fegyelmi bíróságra, perrendtartásra, a vallásos közszellem anathemája minden átokbullánál jobban sújtotta a méltatlant; a paragrafusokra nem támaszkodó ítélettel elmarasztalt bűnös meg volt bélyegezve örök időkre. Nem húzták-halasztották a papválasztást, pártok sem igen voltak, a választó hívek bizalommal fordultak főpásztorukhoz s a kit ez ajánlott, rendesen az is lett papjok. Szóval meg volt az egyházszervezet egészséges működésének alapfeltétele, lényege: a vallásos szellem és ez oly erős volt, hogy functíói végzésében a gyarló alak, a jogi formák tökéletlensége akadályul nem szolgálhatott. E kegyelet, ezen a tekintély előtt meghajoló egyházias érzület, a vallásos közszellem volt a hatalom, mely a felmerülő ellentétek élét vette, az ellentétes érdekeket közvetítette, kiengesztelte. Az egyházi közigazgatás terén akkor is merültek fel diíferentiák, folytak viták, az is előfordult, hogy a posítiv joggyakorlat a köz-